A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ez a túra a fennsíkról indul, és több lépcsőben ereszkedik le a 25 forrás nevezetű helyre. Igazából nincs ilyen túra a visitmadeira.com oldalon, három különbözőt gyúrtam össze, ebből született meg az útvonal.
A parkoló a platón lévő kilátópontnál volt. Itt fent tiszta volt az idő, gyakorlatilag felettünk semmi felhő sem volt. Alattunk viszont annál inkább, főként a sziget északi oldalán. Nem olyan St-felhőzetet kell elképzelni, mint ami nálunk van télen, és a hegyek kilógnak fölé, hanem gomolyos szerkezetű Sc, tehát alulról nézve igazából nincs is borult idő. Sokan kisbusszal mennek el egy Rabacal nevű helyig, ahol van turistaszálló, lehet kajálni, budira menni, sátrazni. Az út, amin közlekednek, le van zárva, csak engedéllyel lehet behajtani, és ennek egy zárt sorompóval is nyomatékot adnak.
A túra első része a Levada do Alecrim nevű levada mellett ment, tehát kvázi szintben haladtunk egy patak mellett. Egyetlen emelkedő volt benne, ahol lépcsőztünk, a víz pedig mellettünk zubogott lefelé. A Lagoa da Dona Beja tóhoz értünk fel, amibe stílszerűen egy vízesés esett bele. Német turistahölgyek meg is mártóztak a tóban, amikor odaértünk akkor már öltözködtek. Megvártuk, amíg végeztek (illetve csak én, mert Zsófi odamehetett), csináltunk egy képet, és indultunk visszafelé a levada mellett. Az egész útvonalnak ez a legkevésbé frekventált része. Ennél sokkal nagyobb vízesések is vannak, és sokaknak ez a plusz táv már nem éri meg.
1 km-t kellett visszamenni a már bejárt úton, majd lemenni a hegyoldalon az egy szinttel lejjebb futó turistaútig. Ezen nem sokat tartózkodtunk, hanem rögtön még tovább ereszkedtünk, részben lépcsőkön a Lagoa do Vento tóig. Ebbe is vízesés esik, de ez már jóval nagyobb, mint az előző. Innen lefelé is van egy másik vízesés, amit fentről lehet megnézni – már amennyire meri az ember. Zsófit nem engedtem ide. Miután Zsófi észrevette, hogy otthon hagyta a kajáját, rögtön éhesebb lett a szokásosnál, így az én kajámon osztoztunk el. Mindezt egy sziklán költöttük el, ami a tó és a lefelé tartó vízesés közötti patakocska közepén volt. Amikor végeztünk elindultunk felfelé a lépcsőkön, majd a kvázi szintben haladó turistaúton mentünk a rabacali ház felé. A hangsúly itt a kvázi szón van, ugyanis itt nem volt levada, tehát nem olyan szép, kisimult volt ez a turistaút.
A háznál nem sokat pihentünk, forrást fotóztunk csak. Tovább vesztettünk a szintből, majd a Levada do Risco nevű levada mellé érve immár újra kényelmes úton haladtunk Risco felé, ami igazából az alatt a vízesés alatt van, amit nemrég felülről is meg lehetett nézni. it már sokan voltak, gyakorlatilag egymást érték a turisták. Risco-ról a két egymás feletti vízesést lehetett látni. Szerencsére voltak olyan magasan, hogy a turisták nem zavartak be a képbe, de pont olyan hülyén jött ki, hogy az egyiknek a fele napsütésben volt, a többi árnyékban. Volt itt pihenőhely asztalokkal, és a kismadarak jöttek is kaját kunyerálni. Ki is volt írva, hogy ne etessük őket, mert meghalnak a szalámis szendvicstől. A levada amúgy továbbmegy, bekanyarodik a vízesés alá alagutakba, és folytatódik a hegyoldalt követve. És a turistaút is vele együtt, de le van zárva. Nem mindegyiket tartják úgy karban, hogy ennyi embernek biztonságos legyen. Mi tehát újra visszamentünk a levada mentén, majd újra egy hosszú lépcsősoron leereszkedtünk az egy szinttel lejjebb lévő Levada des 25 Fontes nevű levadához, és egyben szintúthoz.
Ezen már sokan voltak, gyakorlatilag dugó alakult ki az úton, főleg akkor, amikor a szembejövőket el kellett engedni. A legvége egyirányúsítva van, amit sokan ignorálnak. A 25 fontes szintén egy tó, amibe sok kisebb vízesés (forrás?) vize ömlik. Nem számoltam meg őket, lehet, hogy megvolt a 25. Sok túrázó itt pihent meg, kajáltak, egyesek cigiztek, minden talpalatnyi száraz kő foglalt volt. Úgy kellett sorba állni ahhoz is, ha fotózkodni akartunk. A kötelező fotók elkészítése után visszaindultunk, de mivel eddig gyakorlatilag végig lefelé jöttünk, elkerülhetetlen a hosszú emelkedő. Mintegy 300 m szintemelkedés állt előttünk az alig 3 km-en. Idefelé megkerültünk egy kis gerincet, ezen most át kellett vágni, mivel ugye egyirányú a turistaút. Hát jó kis kaptató volt már ez is, amolyan madeirai stílusú. Rövid, de a beledet is kiköpöd a tüdőddel együtt, ha csak úgy fel akarsz rohanni. Lehet, hogy okosabb lett volna, ha egyből lejövünk, és apránként megyünk felfelé. Mi ugyebár fordítva csináltuk. A két kitérőt a nagy vízesésekhez nem tettük most bele, mivel ott már voltunk, a háznál pedig egy hosszabbat is pihentünk. Nem kellett etetni a madarakat, jöttek azok maguktól. Az otthagyott tányérokba is belemásztak, és kicsipegették a morzsákat. A háztól én a lépcsőkön mentem fel, mert a 25 fontes óta számoltam őket. Zsófi körbement a szerpentines úton, és a lépcső tetején találkoztunk. 800 lett a vége.
Még 200 szintet kellett legyűrni, most már az aszfaltozott úton, ami Rabacaltól megy a parkolóig. Mindezt a kora délutáni napsütésben úgy, hogy közelebb voltunk a térítőhöz, mint a hazai földrajzi szélességhez. Jócskán megtelt a parkoló ahhoz képest, ami akkor volt, amikor elindultunk reggel. Ez a túra már kicsit keményebb volt, mint az eddigiek. Nemcsak arról szólt, hogy elsétálgatunk egy levada mellett, hanem jóval több szint volt benne. De a legnehezebb, és egyben prioritásban a legelső még hátravolt.