A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az Ötschergrabenban való kirándulás után a következő napra egy hegymászós túrát néztünk. Több lehetőség is volt a csúcsra érkezésre, mi északkelet felől közelítettük meg Lackenhof faluból. Igazából ez egy síterep, de most gyakorlatilag üresen állt a parkoló, ahol megálltunk. A lift ugyan működött, de nem vettük igénybe a szolgáltatását, mert gyalogolni akartunk.
Rövid erdei út után kiértünk egy sípályára, aminek szélén kaptattunk felfelé. A nap még a hegy árnyékában volt, így elég hideg volt. Annyira azért nem, hogy az izzadtság is ránk fagyjon, de az első padnál át kellett alakítani a ruházatunkat. Fura, de azt kell, hogy mondjam, hogy a túra ezen része volt a legnehezebb. Rögtön az elején egy elég meredek, egyenes emelkedő. Kis időre bevitt az út a sípálya melletti erdőbe, ott már turistaút jellege kezdett lenni a gyakori kanyargásokkal. Kisvártatva azonban újra kijöttünk a sípályára, és a kezdetihez hasonló körülmények között haladtunk felfelé. Látszódott egy halvány reménysugár, hogy vége szakad ennek, mintha kezdett volna a fent a távolban enyhülni a meredekség, és ezzel együtt kibukkant a nap is a hegy mögül, hogy a pofánkba süssön. Elértük a Riffelsattel nevő hágót, ami a Kis- és Nagy-Ötscher között fekszik.
Ezzel a lendülettel le is pihentünk. A környéken szép, tiszta idő volt, azokban a távoli völgyekben – főleg északkelet felé – ködtakaró borította a völgyeket. Amikor mondtam, hogy alig 1 órája indultunk 400 m-rel lentebbről, mindenki meglepődött. Ennél azért lassabbnak éreztük a haladásunkat, főleg, hogy durva volt az emelkedő.
Tovább felfelé ugyanúgy a sípályán mentünk, de itt már lankadt a meredekség. Emiatt aztán szintén elég gyorsan megérkeztünk a 150 m-rel feljebb lévő házhoz. Itt nem pihentünk le, hanem kicsit feljebb egy kilátópontnál. A sípálya a házig tartott, innen már klasszikus alpesi ösvényeken haladtunk először törpefenyők között, majd azok is eltűntek. Hosszú, egyenes gerincen kellett felmenni a csúcsra, ahol nem mi voltunk az egyedüli magyarok.
A csúcsra kevéssel 10 óra után fel is értünk. Ismét dobtunk egy pihenőt, megcsináltuk a szokásos csúcsfotót a kereszttel, krichard megsimogatta a havat.
Lefelé a törpefenyők között egy másik utat választottunk, ami kicsit rövidebb, ellenben meredekebb. Talán pár percet spóroltunk, szóval nem volt sok értelme. A házba most bementünk, ahol ittunk kurva drágán egy 3in1 porból készült löttyött. Átmelegedni nem nagyon kellett, mert kint sem volt meleg. Kifogtuk az egyik őszi, főnös napot. Innen már ugyanazon az úton mentünk le, mint ahogy felfelé jöttünk. A távoli ködfoltok kora délutánra jórészt el is tűntek. Zsófi térde érződött már a sok lejtő miatt, úgyhogy a végén már belassultunk a sípályán. Érdekes módon a parkoló ekkorra is szinte kongott az ürességtől, pedig hétvége volt.