A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Rohácsi Tavak a gerinctől északra helyezkednek el. Elérni őket úgy lehet, hogy átmegyünk a gerincen, vagy eleve az északi oldalról indulunk. Mi utóbbit csináltunk annak ellenére, hogy a déli oldalon volt a szállásunk, így kocsival meg kellett kerülnünk a hegységet. Ez volt a legelső túránk, és kvázi bemelegítésnek szántuk. Viszont ahhoz képest, hogy elég rövid, szintet azért kellett menni, de hát végül is a Tátrában vagyunk.
A Pod Spáneou nevű parkolóban álltunk meg, ami elég megalitikus. Vagyis orbitálisan nagy. De van WC, büfé, felvonók, télen síterepként funkcionál, a közeli városból a busz is feljön. Magától a tavaktól elég messze van, sokat kell menni aszfaltúton felfelé, hogy elérjük őket. Ezen indultunk el mi is, de mintegy 2,5 km múlva le is tértünk róla. Körtúrát tettünk, és térdkímélés szempontjából úgy döntöttünk, hogy a rövidebb, de intenzívebb emelkedőn megyünk fel, és a hosszabban elnyúló lejtőn jövünk le.
A jól ismert tátrai köves turistaúton indultunk el a fenyvesben, változóan szigorú meredek ösvényen. Alibiből néha-néha megálltunk fotózni, vagy ha az erdő engedte, akkor fotózni a tájat. Egy hosszabb megálló volt, amikor behorálkyztunk, illetve kimentünk a Roháčsky vodopádot megnézni. Sokan itt, a vízesés alatt a köveken pihentek, mások a turistaút szélére ücsörögtek.
A következő ilyen tömeges pihipont a turistautak elágazójában volt kicsivel feljebb, gorombán 1470 méter magasan. Itt már csak kisebb foltokban volt normális méretű fenyő, jól lehetett látni a rohácsi gerinceket, amik most mind felhőben voltak. A tegnap esti zivatar után nedves maradt a levegő, nagy volt a fülledtség is, öklött rólunk a víz.
A találó nevű Zöld-tó mellett mentünk el, ami inkább hasonlított pocsolyára, már csak a mérete miatt, mert elég tiszta volt a vize. Rövid, de meredek szerpentinezés volt már csak hátra túránk legmagasabb pontjára, ami kicsivel 1700 m fölé esett, itt értük el a legmagasabban fekvő tavat. Találóan vannak elnevezve a tavak: Első, második, harmadik, és negyedik tó, abban a sorrendben, amilyen magasan fekszenek. Így mi a négyes számúnál kötöttünk ki, ahol egy kacsamama nagyon agresszíven hápogott, mivel a tóparton egy agár ücsörgött.
A hármas számú tó és a kettes egymáshoz igen közel voltak, itt is volt kacsabámulás. Az egyes, amit megint csak jó érzékkel Nagy-tónak is hívnak egy araszínival lejjebb volt. Az alsó három tavat a Hideg-patak köti össze, a legfelső négyes viszont az ellentétes irányba engedi ki magából a vizet egy túlfolyón.
Kisvártatva visszaértünk egy fő völgybe, a Szomorú-völgybe, ami nem volt annyira szomorú, mint a hangom. A törpefenyők között a kövekkel kirakott úton mentünk szépen lefelé, miközben rövid időre az eső is elcseppent. A Ťatliakovo jezero mellett lévő, és hasonló nevű chata-ban pihentünk le (érdekes, hogy a térképen ezt a tavat nem pleso-nak írják). Döghosszú sorbanállás után hozzájutottunk a várva várt kofolához, Zsófi pedig kint várt minket, és sejtése sem volt, hogy ki kellett cserélni a sörcsap hajtógázát tartalmazó palackokat. Közben eleredt újra az eső, el is állt, közben hallgathatta a szlovák mulatós zenét a hangszóróból.
A parkolótól ide jön fel az aszfaltozott út, ezen egy dottó kisvonat is jár. Nekünk eszünkbe sem jutott kihasználni ezt a lehetőséget, gyalog mentünk vissza a műúton, amin elég gyorsan haladtunk. Egy teszt is volt ez a túra, hogy Zsófi térde, illetve krichard sarkantyúja mennyire bírja a strapát, hogy mennyire lehet terhelni majd a következő napokon.
Galéria
