A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ha már elmentünk a Nyugati-Tátrába, akkor hogy néz ki, hogy fel sem mentünk annak főgerincére? Ezért negyedik nap is elindultunk, hiába volt majdnem annyi szint, mint a Kriváňon, és a táv is jó 15+ km. Nehéz volt elindulni, de aztán egész jól belejöttünk, köszönhetően a dupla kofolának.
Ez a rohácsi rész úgy néz ki, hogy a hegyek lábánál lévő valamelyik parkolóból indulva fel lehet jutni a magasabb csúcsokra, akár olyan körtúrákat is lehet tenni, mint amilyet mi tettünk, illetve a gerinc északi részén lévő tavakhoz is el lehet jutni. de ha az ember vissza akar érni a kiindulási helyére estére akkor akárhonnan is indul, akkor vagy nagyon laza túrát kell csinálni, vagy egy 15-20 km-est legalább 1300 m szinttel.
A Žiar feletti parkolóban álltunk meg, ahol igazából az erdő kezdődik. A túra kb. fele aszfaltúton zajlott, ami emelkedett ugyan, de gyorsan lehetett rajta haladni. Az út egy menedékházhoz vezetett, ami 5 km távolságra volt a parkolótól és ezzel le is tudtunk 400 m szintet. Az út menti információs táblákról kiderült, hogy 2009-ben egy nagy lavina volt a völgyben (az évszázad lavinája, ami 100 évente egyszer történik). Ez 7 km hosszan letarolt mindent, 20-30 m mély havat hozott le a környező hegyoldalakról. Mindez március végén, amikor helyenként már olvadt, aztán 2 hét alatt 1,5 m friss hó esett. A menedékház ehhez képest olcsón megúszta.
Na itt meg is álltunk, és ittunk gyorsan egy kofolát, hogy fel tudjunk menni a gerincre, ami még kb. 600 m szint. Innen már csak törpefenyők voltak, amik egyre kisebb foltokban nőttek, ahogy haladtunk felfelé. Az alattunk csörgedező pataknak is egyre gyérebb lett a hangja, majd egy kis érré szelidült, ami egy közepes méretű kövön is úgy zubogott le, mint egy vízesés. Egy útelágazóban ültünk le újra kajálni.
A pihenő után újra nekivágtunk, és pont egy meredekebb rész jött. Egy S-kanyart sikerült Zsófival kiegyenesíteni, mert későn vettük észre a jelzést. Krichard utánunk jött, ő a hosszabb, de kevésbé meredek úton jött fel. Egy kis gerincre jutottunk ki, amiről velünk szemben látszódott a Banikov és a Príslop keleti oldala, és az ott felhalmozódott törmelék. Kis kaptatás után elértük a Rohács főgerincét. A piros jelzés vezet végig rajta, részben a lengyel határon megy. Bizonyos helyeken lánccal van biztosítva, de mivel mi ezektől félünk, olyan szakaszát választottam, ahol ilyenek nincsenek.
Kétség sem fér hozzá, hogy ez a Nyugati-Tátra legszebb része. Meredek lejtők, éles sziklatarajok, törmeléklejtők, alattunk elterülő tengerszemek. És hiába néznek ki zordnak egyes csúcsok, simán, via ferráta cucc nélkül is megmászhatóak. Mi a Plačlivé-ra mentünk fel, ez volt túránk legmagasabb pontja. És az ez alatti nyeregben intettünk búcsút a főgerincnek is.
A csúcson azért zabáltunk természetesen, meg fotózkodtunk is. A negyedik napon ezek a pihenők már egyre hosszabbak lettek, és a számuk is megnövekedett. El is határoztuk, hogy eszünk a házban gőzgombócot.
Visszafelé a Žiarske sedlo-n át jöttünk le egy sziklás völgyben, majd visszaértünk arra az útra, amin felfelé is jöttünk. A törpefenyők között kanyarogva kőről kőre ugrálva jutottunk egyre lefelé, mire elértük a házat. Ismét kofoláztunk meg persze beletettük az arcunkba a gőzgombit. Azt már tudtuk, hogy a háztól az aszfalton lefelé sima ügy lesz, ott gyorsan lehet haladni, és Zsófi térdét sem bassza szét az, hogy a lépcsőzetesen elhelyezett sziklákon ugrál lefelé. Amúgy van lehetőség roller bérlésére, amivel le lehet menni, aztán időnként lemennek érte kocsival, és felhozzák őket. Speckó nagy kereke van elől, mert azért elég szar állapotú az aszfalt, és könnyen fel tud gyorsulni a lejtőn, ha valaki nekiengedi.
Galéria
