A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Nyugati-Tátrában lévő túrák közül ez lett kinevezve főtúrának. Próbáltunk akkor jönni, amikor a legjobb az idő, és lehetőleg nem azonnal beleugrani a közepébe, hanem előtte 1-2 könnyebb túra megtétele után. Így lett ez a harmadik a sorban, egyben a legnehezebb is. A Kriváňt a Nyugati-Tátrához sorolják, és ha ezt elfogadjuk, akkor ez ennek a csoportosulásnak a legmagasabb pontja. A szlovákok szent hegye, rajta van valamelyik centes érmén, megjelenik a vasutas applikációban, több cég logójában is. Olyasmi, mint a szlovénoknak a Triglav.
A legrövidebb út a Tri studeničky felől jött fel, de ez le volt zárva, mert egész nyáron felújítás alatt volt. Alternatív indulási helynek a Csorba-tónál lévő nagy parkolót néztem ki, illetve volt még egy parkoló azon a helyen, ahol a Fehér-Vág átmegy azon az úton, ami közvetlenül a hegyek alatt fut. Utóbbi mellett mentünk el, és mivel még volt pár hely a parkoló végében, itt meg is álltunk. Ezzel nyertünk kb. 1 órát ahhoz képest, mintha a Csorba-tótól indultunk volna.
Rövid aszfalúton botorkálás után bemelegítésként jó meredeken indult el az ösvény, majd szelídült, és málnás-áfonyás ligetben vezetett a gyakorlatilag egyszemélyes út. Már ránézésre is olyan macis helynek tűnt…Főleg, hogy itt még nyoma sem volt más embernek rajtunk kívül. Kb 1 órás emelkedés után rátérünk a Tatranská magistrála-ra, ahol már volt mozgás. Ezen nem mentünk sokat, a Jamské pleso-nál újra felfelé vágtunk neki. A tavat nem néztük meg, ahhoz kicsit tovább kellett volna menni a másik irányba.
Innentől gyakorlatilag a Kriváň déli gerincén haladunk. Nem volt kirobbanóan fasza idő. Sütött a nap, de a völgyből jöttek fel a felhőfoszlányok, amik a hegyoldalban összeálltak, és inkább felhős idő volt a jellemző. A síugrósánc a Csorba-tónál pont látszódott még, de ahogy mentük felfelé belekerültünk a felhőbe. A látótávolság nem csökkent le drasztikusan, és esőtől sem kellett tartani, úgy volt rossz idő, hogy igazából nem is volt az. A völgyben határozottan jó idő érzése lehetett az arra járóknak.
Hosszabb, izmosabb emelkedő után 1900 m körül elkezdett lankásodni a terep. Itt megálltunk pihenni is, meg ettünk valami Horalky jellegű cuccot. A hasam nem volt rendben, ami miatt a törpefenyők jótékony takarásába kellett vonulnom. Feljebb már nem lehetett elmenni sehol. Emiatt a későbbiekben kajálni sem mertem.
Nyugat felé kissé letértünk a gerincről, és egy völgy oldalában haladtunk addig a pontig, ahol becsatlakozik a most lezárt turistaút. Itt már voltak népek rendesen. Sokan utolértek, kevesebbeket mi értünk utol. Innen kezdődött az a szakasz, amire mindenki azt mondja, hogy emiatt nehéz a hegy. Ez annyiból állt, hogy a túrabotot el kellett tenni, és két kézzel is kellett kapaszkodni a sziklákba. Lánc sehol sem volt felszerelve, de igazából nem is volt rá szükség. Illetve vizes, jeges időjárás esetén persze azért sokkal jobban oda kellett volna figyelni, de nyár közepén ezzel nem volt gond. Zsófi itt már visszafordult volna, de rábeszéltük, hogy jöjjön legalább még egy kanyart. Jött is, de ott inkább visszafordult.
Az utolsó 800 m távon 300 m szintemelkedés van. Ennek egy része autópálya jellegű, azaz ki van rakva a szokásos módon sziklákkal, ahogy errefelé szokás. Kb a fele viszont kapaszkodós, illetve lefele jövet seggreülős. Nem láttuk a csúcsot, ha ki is bukkant, csak másodpercekre, ahogy mentek a felhők körülöttük. És vasárnap révén emberek voltak mindenhol. A legvégén már nem néztük a jelzéseket, minden lépés után körbenéztünk, hogy hol a legegyszerűbb továbbhaladni, majd egyszercsak ott voltunk a keresztnél.
Mivel enni nem mertem, csak ittam, és kilátás sem volt, ezért nem sokat maradtunk fel. Egy alkalmas pillanatban, amikor épp senki sem fotózkodott a keresztél mi is odaálltunk. Csak mi nem tekertük be magunkat az ott elhelyezett szlovák zászlóval.
A fenti seggreülős részeken elég lassan mentem, az ilyen lejtők alján krichard megvárt. De a sokadik rafkósabb résznél már én is gyorsabban haladtam. Kivéve, ha nem kerültünk dugóba, és egyes túrázók nem lazítottak meg köveket, amik elkezdtek legurulni a lejtőn. Az elágazóban, a lezárásos táblánál volt még egy gyors pihenő, ez ivászatot jelentett. Innen kb. autópálya volt már az út. Az elején lankásabb, majd meredekebb lejtővel. Amikor kiértünk a felhőalap alá, akkor láttuk, hogy lejjebb mennyire tiszta az idő. Sokkal jobban le lehetett látni a völgybe, illetve messzebbre a felhő alatt, mint reggel, amikor itt még össze-vissza mászkáltak a foszlányok.
A meredekebb részeken is frankón lehetett menni gyorsan a köveken ugrálva. De csak azért óvatosan, mert ha már fáradt az ember a sok lejtéstől, könnyen ki tud menni a bokája. Zsófiról csak azt tudtuk, hogy a magisztrálon vár minket a piros jelzésnél. Volt ott az egyik elágazóban egy shelter, gondoltuk ott van. De nem volt ott, viszont itt megint meg kellett állni inni. Kicsivel lejjebb találkoztunk vele, innen már együtt tettük meg a maradék gorombán 2,5 km-t. Mivel lassan jött, sokat pihent, volt ideje áfonyázni, ő volt a legfittebb, nem is tűnt olyannak, mint akinek fájni szokott a térde a lejtőkön.
Galéria
