A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ha a Mátra és Cserhát közötti természetes határnak a Zagyvát tekintjük, akkor túránk eleje és vége a Mátrában volt. Igaz, ott csak kb. 200 m-t mentünk, a maradék 34100-at a Cserhátban voltunk. Az időjárással szerencsénk volt. Több helyen az országban a viharos északi szél miatt az amúgy is fagyos idő még hidegebbnek érződött, de errefelé alig fújt a szél. De ha csak pár fokkal van melegebb, akkor meg a sárba fulladtunk volna bele. Elhatároztuk, hogy elkezdünk geocachingelni, és a túra előtt kinéztünk pár ládát, ami az útvonalon van elrejtve. Azt is elhatároztuk, hogy felcsapunk nyelvújítónak, és a geocache kifejezést magyarosítjuk, és ezentúl a „földi gyorsítótár” szókombinációt használjuk. Nem engedünk a globalizációnak! Még akkor se, ha nem kapunk érte Kazinczy-díjat. De félre a tréfával. Nézzük inkább, milyen túra is a Szent László 33!
Tíz óra volt a szintidő, szóval rengeteg időnk volt a 33 km mellett még a földi gyorsítótárakkal is pöcsölni. Gondoltuk mi az elején! Merthogy több időbe telt megtalálni a ládákat, mint gondoltuk, és lassabban is haladtunk, mint gondoltuk. Az első láda mindjárt az elején volt, a tari sztupa mögött egy vízmosásban. Nem volt nehéz megtalálni, bár tél volt, aljnövényzet semmi. A vízmosásban még két döglött szarvast is találtunk, bár először azt hittük, hogy két sárkupac. De agancsaik és fogaik is voltak, így kizártuk az első feltevést.
Közepes tempóban bandukoltunk Szentkút felé. Először a szántás szélében vezető, traktorok által kijárt úton. Szerencsére még meg volt fagyva minden, csak arra kellett figyelni, nehogy elcsússzon az ember. Később beértünk egy erdőbe, itt már voltak hófoltok is. Jobbra-balra kanyarogtunk, és végig emelkedőn mentünk. Amikor már azt hittem, hogy vége a dombnak, újabb és újabb emelkedők bukkantak elő. Jelzetlen úton mentünk, de a rendezők jól kiszalagozták az utat, nem lehetett eltéveszteni. A határozottabb lejtős szakasz közvetlenül Szentkút előtt volt, innen már lehetett látni a szemközti hegyoldalban a barátlakásokat, ahol a következő ellenőrző pontunk volt. Ide felmászva egy csokit is kaptunk.
Itt volt a második láda, amit kicsit tovább kerestünk, de végül megtaláltunk egy faodúban. Felírtuk a jelszót, reklámoztuk a honlapunkat, és mentünk is tovább a Szent László hasadás felé. Nagyon állatul néz ki, ahogy a kis patak folyik a sziklamélyedésben. Úgy néz ki, mint a Rám-szakadék, csak sokkal kisebb minden. Ami ott 10 m magas, az itt csupán 10 centis. Maga a kiépített forrás nem itt van, hanem kicsit feljebb. A téli hidegben szabályosan melegnek érződött a 10 fokos víz. Tovább mentünk a völgyben felfelé, majd egy gázvezeték menti erdőirtást követtünk toronyiránt
a kék sáv irányába. Nem ez volt a túra legszebb része, de hamar túlestünk rajta. Az OKT-t elérve a Szálláska-völgyön lefelé indultunk el Sámsonháza irányába. Ősszel jártunk itt, amikor befejeztem az OKT-t. Akkor esett, ebben a völgyben iszonyú nagy sár volt, Atis meg végig anyázott magában. Sámsonháza szélén volt a pont, itt kaptunk teát is. Tettünk egy kitérőt, és felmentünk a várba, egyúttal meglátogattuk harmadik földi gyorsítótárunkat is.
Ez fent volt a várnál, és elég szúrós-tövises bokrokon kellett átgázolni, hogy megtaláljuk. A vártól meredek lejtőn mentünk vissza a falu főutcájára, de közben egy halott kutyát is láttunk az erdőszélen. Amióta túrázunk, nem láttunk ennyi elhullott állatot. Nagybárkányig átmásztunk egy emelkedőn, ott a suliban pecsételtünk. Itt volt a rövidebb táv vége. Még majdnem 20 km volt hátra, amire 5,5 óránk volt, szóval eléggé ki volt centizve a menetidőnk.
Ráadásul a szint java még csak most jön. Fel kellett mászni ugyanis a Tepke gerincre, és azon végigmenni egészen a kilátóig. Ezen a 11 km-en 700 m szint volt. A legtöbb az elején, amíg a faluból felmentünk a gerincre. Nem is sikerült egyhuzamban végigmenni, meg kellett egyszer állni csokizni és teázni. Ahogy beértünk az erdőbe, szép havassá változott a táj. Csak ott voltak nyomok, ahol előttünk a túrázók mentek. Lassan baktattunk egymás mögött, egyenletesen tapodva a havat. Jó volt, mert nem csúszott, hacsak nem lódultunk meg hirtelen a lejtőn, és sokkal szebb volt, mintha sártenger lett volna. Sokat segített a túrabot, anélkül sokkal jobban kidőltem volna. Egyiket odaadtam szabolának, mert ő otthonhagyta az övét.
Szabola kezdett kidőlni, többször meg kellett várnom. De még így is jó tempóban haladtunk, a sok emelkedő ellenére 3 óra alatt elértük a kilátót. Útközben egy nehezebb szakasz volt, fel a Macska-hegyre, ahol mélyebb volt a hó és jobban csúszott. Feljegyeztük a Cserhát 500-as csúcsai mozgalomhoz tartozó számokat is. Aki olvasta az OKT befejező részének leírását, az tudhatja, hogy a kilátóból g..ijó a kilátás, de most sajnos nem volt időnk ilyesmire. Meg kellett találni egy újabb ládát a kilátótól nem messze, de sajnos nem sikerült. Nagy volt a hó, és nem akartunk 10 percnél többet rászánni a szintidő miatt. Pedig a GPS szerint ott toporogtunk mellette.
A maradék 8 km-en végig lejtett az út, és sajnos egyre fogyott a hó, ahogy egyre lejjebb kerültünk. Kiérve az erdőből szintén egy szántás melletti út fogadott, de sajnos mostanra felolvadt a sár, és már sokkal kellemetlenebb volt rajta menni, mint reggel. Mire kiértünk a főútra, ami Pásztó mellett megy el, már több kilónyi sár ragadt a cipőnkre, és a túrabotra is. Innen a célig azzal telt az idő, hogy vertük és húztuk le a sarat magunkról, ahol csak lehetett. A túrázók útvonalát sárcsimbókok jelezték, amik betonszegélyekről, villanyoszlopokról, a Zagyva korlátjáról, és végül, de nem utolsósorban a célul szolgáló iskola sárkaparójáról lógtak le. Végül is 1 órával szintidő előtt beértünk, úgy, hogy még ládáztunk is. Sőt, olyan dolgot is csináltunk, ami most még titok, de még idén várhatóan fény derül a titokra. Perverzebb olvasóink kedvéért: nem arról van szó, hogy eljegyeztük egymást szabolával. Szabola úgy érezte, hogy ebben a formájában teljesítőképessége határaira érkezett, és nem tudja, hogy lesz ebből Mátrabérc. Én nem voltam azért ennyire borúlátó, de este nekem is volt izomfájdalmam a lábamban, amit má régóta nem éreztem. A célban még kaptunk paprikás krumplit, ami nagyon jól esett. Pláne, hogy egész úton csak 1 szendicset ettem, meg két csokit és egy almát. Nem volt pofánk még egyet kérni.