A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Szabolának tekemeccse volt, így ő nem tartott velünk. Régóta el akartam jönni erre a túrára, őszintén megvalva azért, mert szidták. Én semmi kivetnivalót nem láttam a szervezésben. Most egy héttel a Kinizsi előtt, amolyan főpróba is volt, egyben nekem ez volt idén az első 50 km-es túrám is.
Mindjárt a túra elején sok emelkedő volt, de legalább jó sok szintet legyűrtünk. Nem mentünk valami gyorsan, Hüvösvölgy után le is maradtunk Natasával. Legalábbis azt hittük, aztán kiderült krichard és juhi egy elágazónál másik irányba fordult. Így az első ellenőrző ponton mi vártunk rájuk, igaz nem sokat, kb 5 percet. Viszont itt, a Virágos-nyeregben sok időt eltöltöttünk, mivel kajáltunk is. az eső is eleredt, fel kellett vennem a poncsómat. A Csúcs-hegy oldalában mentünk végig egy keskeny ösvényen. Nem volt egszerű a poncsóban, ráadásul a sok eső miatt már eléggé csúszott is a talaj. Szerencsére nem sokáig esett, el is lehetett tenni a poncsót. Ahogy elállt az eső, már látni is lehetett a kék eget. Nem haladtunk valami gyorsan, sőt rohadt lassúak voltunk. A GPS szerint még épp beérnénk, ha így folytatjuk. Sokáig erdőben mentünk, és annál nagyobb szopás volt,
amikor dél körül Nagykovácsi mellett kiértünk a napra. Ekkorra már hétágra tűzött a nap, és rohadt meleg lett. Késés ide vagy oda, a Nagy-Szénáson muszáj volt fényképezgetni, ugyanis nagyon szép a kilátás. Leérve a Nagy-Szénásról újraszámoltunk, és én már komolyan arra gondoltam, hogy adjuk fel, hiszen nagy késésben voltunk. És itt inkább van értelme, mint távolabb a várostól. Krichard erről hallani sem akart. Ráálltam, bár marhára nincs ínyemre úgy túrázni, hogy semmi értelme. Én csak és kizárólag a jelvény miatt túrázok, nem azért mert olyan baromira elhivatott természetvédő, vagy egészséges életmódot élő egyed lennék. Nincs jelvény, akkor nem megyek sehova. Kivéve a magashegyi túrákat.
Szóval továbbmentem, mert azért az is cseszte a csőrömet, hogy feladjam a túrát. Egy kritikusabb szakasz volt, ahol nem volt turistajelzés, hanem a rendezők által felfestett jeleket kellett követni. Kicsit kicsik voltak a jelek, és néhol ritkák is. Azért sikerült eltalálnunk Telkire, de nem mondhatnám, hogy gyorsabbak lettünk volna. Telkiben viszont muszáj volt enni meg inni is, majd újra bevetettük magunkat az erdőbe. Sokszor láttunk a fákon rikító színű nyilakat a fákot, amik eddig mindig abba az irányba mutattak, amerre menni kellett. Nem tudtuk, hogy ez mi, de egyszer nem jó felé mutatott. Így megláttunk egy kőbányát, és a GPS segítségével visszataláltunk a helyes útra.
Próbáltam gyorsan menni, amennyire csak lehetett. Nem volt sok hátra, és ha 5-os átlaggal megyünk, még van esélyünk beérni. Sajnos a nagy siettésgben ismét elcsesztem az utat, pont a végén. Üvölteni tudtam volna, hogy lehettem ennyire béna. Legalább 1,5 km-t jelentette ez a hiba. Ez a Vörös-pocsolyás háton volt, innen kicsivel több, mint 6 km volt hátra, 6-os átlaggal még beértünk volna. Ehhez viszont nem volt mese, futni kellett, legalább a lejtőn. Juhi és krichard hátra maradt, mi Natasával előrerohantunk. Gyorsan odaértünk Adyligetre, ahol ismét újraszámoltuk a hátralévő utat, és úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk, nem várunk a többiekre, így van esélyünk beérni, és még rohanni sem kell. Viszont két rövid, de meredek emelkedő még hátra volt, tudtam az le fog lassítani így közel 50 km tájékán. Pont beértünk a célba, pár perc fórunk volt csak, rögtön utána juhiék is megérkeztek. Ők is megnyomták a végét. Rohadtul megkönnyebültem, hogy sikerült, csak az volt a baj, hogy ugynez megismétlődött pár héttel később az Olajos körúton, csakhogy ott nem sikerült beérni időben.