A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
-Feherb, nézz ki egy túrát májusban a Bükkben, mert ott akkor húdenagyonfasza virágok nőnek, amiket jó volna lefotózni! – mondta szabola valamikor év elején. Ki is néztem, de nem ezt. Viszont már nagyon nem bírt magával, és eljöttünk erre, mert egy csomó forrás is lesz benne. Először az ötvenesre akart menni, mire mondtam neki, hogy akkor ne számítson rám. Sok az a 2000 m szint úgy, hogy még méricskélni is akar. Ha minden mérés csak 10 perc, akkor az 9 forrásnál már másfél óra, és ennél jóval több forrás lett volna. Maradtunk tehát a 30-as távnál. Ezzel együtt elkezdtük a Bükki források túramozgalmat is.
Nem volt jó idő. Pont akkor eredt el az eső, amikor indultunk, úgyhogy mindenki az esős cuccát vette fel. Ez nálam a poncsót jelenti, krichardnál azt, hogy behúzza a cippzárt a kabátján, szabolánál pedig, hogy felveszi a pomponos sapkáját. Nem is volt jó kedvem, még azt is leszartam, amikor krichard kiment a Szeleta-tetőn az erdő szélére, és azt mondta, milyen szép a kilátás. Tényleg szép, egyszer már jártam arra ez előtt, 2002 augusztusában. De akkor nem esett, most viszont igen. Miután felmentünk a tetőre, egy lejtő következett, és lementünk a Forrás-völgybe. Ez a völgy párhuzamos a Garadna völgyével, annál kicsit magasabban van és északabbra. Itt láttunk egy érdekes dolgot: egy, az esőtől megáradt patakocska, ami az úttal párhuzamosan folyik, egyszer csak belefolyt egy kb. 1 m átmérőjű gödörbe, de akármennyire is folyt, azt nem töltötte meg soha. Krichard neki is esett egy bottal, hogy felkutassa, hol tűnik el a víz, és talált is egy lyukat, amin keresztül a föld alá folyt.
Első ellenőrzőpontunk a Flóra-forrás volt, ez ebben a völgyben van. Szépen meg van építve, rajta van egy címer is. Általános volt ezen a túrán, hogy a források nagyon igényesen vannak kialakítva, szépen vannak foglalva. Sokszor a készítők címerét is ráteszik a foglalatra. A legtöbb bővízű. Ez alatt azt értem, hogy folyik ki belőlük a víz, mint az állat. De gondolom a vízhozam erősen időjárásfüggő. Ennek nem volt kifolyója, a víz a forrás kövei alól tört fel, mintha egy föld alatti patak egyszercsak a felszínre érne. Felírtuk a kódot az igazolólapra, és indultunk is tovább. Dőre módon levettem a poncsót, mert elállt az eső, de nem sokkal később újra vehettem is fel, mert ismét megeredt. Tovább folytattuk utunkat a Forrás-völgyben felfelé. Egy kidőlt fa állta utunkat, amit csak nehezen tudtam legyűrni. Megkerülni nehézkes lett volna, ahhoz magas volt, hogy átlépjem, ahhoz pedig túl lent volt, hogy átbújjak alatta. Ez utóbbi mellett döntöttem, de nem akartam a sárba letérdelni, és a hátizsákot sem akartam levenni a poncsó miatt. Így nehézkesen ugyan, de átvergődtem rajta. A többiek elmentek, nem is láttam őket.
A Felső-forrásnál találkoztunk. Ez a forrás nem volt ellenőrző pont, de azért vittünk mintát a vizéből. Most sietni akartunk, nem méricskélni. A völgy végében voltunk, innen csak felfelé visz az út. Ez volt talán a túra legmeredekebb emelkedője, ráadásul csúszott is, mint az állat. Csak kézzel-lábbal tudtunk felmenni. Nem tudom krichard hogy csinálta, de amíg én ott bénáztam, addig ő rég felért, és még az utat is megkereste. Szabolának csak egy keze volt, mert a másikban a GPS-t tartotta. A hátizsákomban szokott lenni egy külső fakkban, de most a poncsó alá került volna. Így is borzalmasan rossz volt a vétel, nem tudom mi a francért. Máskor is voltunk hegyekben és erdőben, és nem volt ennyire rossz. Állandóan csipogott, hogy valami hasfájása van. Amikor én vittem, volt olyan pillanat, hogy majdnem hozzávágtam egy fához.
Mivel az emelkedőn megsimogattam kicsit a földet, sáros lett a kezem. De nem volt gond, pár perc alatt leázott a nagyja az esőben. Itt szinte egyszerre gondoltuk szabolával, hogy húzzunk el a francba és adjuk fel a túrát, és töröljük le a honlapot. Esőben nem lehet fotózni normálisan. De aztán csak beláttuk, hogy az mekkora égés lenne. És akkor csokit sem kaptunk volna az Andó-kútnál, ami a következő ellenőrző pont volt. Ehhez le kellett menni egy meredek lejtőn, de szerencsére az út szélén az erdőben lehetett normálisan menni. Na, ki ért le először? Segítségül annyit elárulok, hogy aki gyorsan néz, az gyorsan gyűri le a sáros, csúszós lejtőket is. Szinte még élvezte is, hogy csúszkál. Perverz állat!
Aztán persze fel ugyanarra, ahonnan jöttünk. Hosszú, forrástalan szakasz következett, és egy kicsit aszfalton is mentünk, amit kihasználtunk arra, hogy megnyomtuk a tempót. Egy csomó víznyelő mellett vitt az utunk, és szabola az eső ellenére talált magának fotótémát mindenféle virág formájában. Alig kajáltunk, tudtuk, hogy nincs sok időnk a mérések miatt, és a sár miatt nem is tudunk gyorsan menni. Egyszer azért itt megálltunk, mindenki elővette a másik szendvicsét, hogy ne kelljen levenni senkinek a hátizsákot. A turistaút többször keresztezte ugyanazt a műutat, de mi nem a műúton mentünk. Így ráleltünk a Sólyom-forrásra, amit azon nyomban meg is mértünk. Ez sem volt ellenőrzőpont. Lassan emelkedtünk, csak egy rövid szakasz volt meredek a Magoskőnél. Innen a Garadna völgyére van szép kilátás. A völgy másik oldalán jó 200 m-rel feljebb volt a Bükk-fennsík. Itt ismét felírtuk a kódot, és sajnos láttuk, hogy délnyugat felől még feketébb felhő közeledik.
Elolvastuk a leírásban, hogy merre kell menni, de felfogni nem sikerült; többször elő kellett venni. Innen már rövidebb, 2-3 km-es szakaszok jönnek. Félúton voltunk, és kb. felidőben. Viszont a források zöme még hátra van. Biztonság kedvéért hoztunk vízmintának üvegeket, hogy ha esetleg kifutnánk az időből, akkor is tudjunk vinni vizet, és otthon megmérni őket. A Magoskő magosan van, de nem eléggé. Innen még 100 m-t kellett felfelé menni, ezzel el is értük túránk legmagasabb pontját. Aztán lecsorogtunk egy hosszú lejtőn a Garadna völgyébe. De közben még útba ejtettük a Köpüs-forrást, ahol amíg mértünk szabolával, addig krichard a tűznél szárogatta magát. A fent látott fekete felhőből még esett egy nagyot, aztán már kezdett alábbhagyni az eső.
Következő úticélunk a Szövetség-forrás volt, a kisvasút végállomásánál. Nagy banzáj volt itt, alig találtuk meg az ellenőrző pontot. Az ugyanis nem a forrásnál volt, hanem egy fedett helyen a vasútállomáson. Itt zsíroskenyeret adtak, amit menet közben fogyasztottunk el. Kezdtem örülni, hogy ha már visszaértünk a völgybe, akkor csak nem fognak visszaküldeni minket magasabb helyekre. Tévedtem. A Helyiipari-forrás még nem volt olyan magasan, de innen még tovább kellett menni felfelé jelzetlen úton; szalagozást kellett követnünk. Már elállt az eső, de nem vettem le a poncsót. Hogy aztán majd megint újra elő kelljen venni, ha elered ismét. Pedig ez az emelkedő eléggé megviselt. Kevesett ittam, és elkezdett fájni a fejem. A Csókás-forrásig tartott az emelkedő.
Itt kiszámítottuk, hogy ha nem történik semmi rendkívüli, akkor kényelmesen beérünk, és meg is tudjuk mérni az összes forrást. Kifejlesztettünk egy technikát, amivel gyorsabban tudjuk kivitelezni a mérést. Amíg én megmarkolom a GPS-sel a forrást, és elolvasom, merre kell menni tovább, addig krichard megméri szabolával a vízhozamot. Utána szabola belevágja a hőmérőt a vízbe, és amíg a hőmérőn stabilizálódik a hőmérséklet, addig ő megméri a kétféle keménységet, én meg a pH-t. Krichard meg unatkozik, vagy fadarabokkal játszik. Vagy írja a telefonjába a mért értékeket, és aztán elküldi őket a semmibe sms formátumban.
Siettünk tovább, de azért ha már a Bükkben vagyunk megnéztük a Dante pokla nevű barlangot, ami útba esett. Pontosabban csak szabola és krichard nézte meg, én úgy döntöttem, hogy elég volt az emelkedőkből. Csak felülről csináltam pár képet. Amíg ők a barlanggal foglalkoztak, én a balra látható erdei kisállatokkal játszottam. Ismét a völgyet céloztuk meg egy hosszú lejtővel, de még megálltunk a kissé szocreál kialakítású Lencsés-forrásnál. A völgyben átkeltünk a Hámori-tó gátján, majd a parton kialakított sétányon mentünk Lillafüred felé. De még egy szopatós emelkedőn megközelítettük az Eszperantó-forrást, ami elég vicces helyen van. Jelzett út nem vezet hozzá, de pár lécsőfok van építve az út elején. De ezzel aztán tényleg vége volt az emelkedőknek, már csak 1,5 km-t kellett begyalogolni a célba.
Persze addig is le kellett menni, ahol feljöttünk, és a meredek, csúszós út miatt oda kellett figyelni. Itt már levettem az esőkabátot, és el is tettem. És hát igen, csaltunk. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de a síneken mentünk be a célba. Nem mentünk le a tópartra, így megspóroltunk 17 m-t. Közben átkeltünk teljesen illegálisan a kisvasút viaduktján és az alagúton is. Ahogy átmentünk rajta, és beértünk az állomásra, jött is szembe a vonat :). Nem voltunk extrém módon elfáradva, csak kellemetlen volt az eső. Azért örültünk, hogy nem a hosszabb távon indultunk. Kicsit szivatós volt az útvonal a sok emelkedővel, de ez nem volt akkora gond. Ez egy ilyen túra. Szépek voltak a források, eddig ezek tetszettek a legjobban. Gyorsan elpakoltunk, és elhúztunk a haza. Pontosabban felvettünk egy olyan nyakkendőt, mint Richard Gere, és elmentünk sírni a diszkó elé. Még Miskolcon voltunk, a 29-es busz után nyomultunk, és naná, hogy kisütött a nap. De nem volt benne sok öröme a még kint lévőknek. A nedves, labilis légtömegbe belesütött a nap, ami zivatarokat generált. Az autópályán haladva határozottan örültünk annak, hogy nem a Mátrabércre mentünk. Egy ótvar nagy zivatarfelhő volt ugyanis a Mátra felett, de Pestre beérve a CX szélvédőjét is lemosta a jégeső. Először szabola akart leírást készíteni. Aztán mondta, hogy inkább én csináljam, de hosszút írjak. Hát itt van vázz, 10 kbyte text formátumban a képek nélkül.
Galéria
Kitűzők, oklevelek, egyebek
Térkép
Zöld zóna
Pár növény, amelyekkel a túrán találkoztunk
Változó boglárka
Ranunculus auricomus L.
Vörös acsalapu
Petasites hybridus (L.) Gaertn., Mey. et Scherb.
Foltos árvacsalán
Lamium maculatum L.
Gumós nadálytő
Symphytum tuberosum L.