A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Most nem vállalkoztunk a 70 km-es távra, mint pár évvel ezelőtt. Még mindenkiben elevenen él a Bükki kudarc, és nem mertünk megkockáztatni egy hosszabb távot. Így viszont többen elmehettünk, és nem is beszélve arról, hogy a 35 km-es táv is érinti majdnem az összes nevezetes objektumot, amit a 70-es. Sajnos pont a Hétforrás az egyik, ami most így kimaradt. A túrát megelőző nap mentünk Kőszegre, és a tornateremben aludtunk. Azt a 200 Ft-ot biztosan megéri, amit fizetni kellett érte. De végül is a fő cél nem az volt, hogy egy éjszakát aludjunk itt, hanem hogy részt vegyünk egy nagyon jónak ígérkező túrán. Reggel kénytelenek voltunk mi is felkelni korán, mert a 70 km-esek 6-kor már el is indultak. Mi szépen megreggeliztünk, összepakoltuk a cuccainkat a kocsiba, és majdnem 7 volt már, mire elindultunk. Sötét már nem volt, kezdett pitymallani. Rögtön a túra elején megcéloztuk az Óház-tetőt. A túrán tulajdonképpen csak három emelkedő volt, mindegyik elég keménynek ígérkezett. Ez volt az első, 320 m-es emelkedő. Kicsit erősen kezdtem bele, aminek az lett a következménye, hogy féluton kifulladtam. Alig bírtam vánszorogni, de szépen lassan felküzdöttem mind a 110 kilómat a tetőre. Útközben azért megálltam, és készítettem egy képet Köszegről. A többiek hamarabb felértek, addig is pihiztek, Attis fényképezett a kilátóból.
A kezdeti emelkedőt gyorsan kipihentem én is. Viszont rohadtul megizzadtam, és marha kellemetlen volt az izzadt pólómra felvenni a hátizsákot. De ez is csak múló kellemetlenség volt. Az Óház-tetőtől eleinte emelkedtünk, majd ezek után gyakorlatilag Velemig végig lejtő volt, úgyhogy kellemes tempóban tudtunk menni. Nagyon hamar elértük a vörös keresztet, ahol egy kicsit megigazítottam a cipőmet, mert kezdett lazulni a fűző. Mivel 10 órát adtak a rendezők a túrára, nem aggódtunk, és nem is siettünk, csak annyira, amennyire szükség volt ahhoz, hogy a végén ne nagyon fájjon a lábunk. Megálltunk többször is gesztenyét szedni, a legtöbbet ezen a szakaszon szedtük fel. Kb fél kilót gyűjtöttünk. A piros sáv és kereszt jelzések találkozásánál aztán akadt egy kis galiba. Először balra indultunk el, felfedezve a 70-es túra Szerpentin elnevezésű „automata” ellenőrző pontját. El is hagytuk a pontot, amikor beugrott, hogy lehetséges, hogy rossz irányba megyünk. Visszamentünk a jelzések kereszteződéséhez, és láttuk, hogy a többiek másfelé mennek, és megnézve a térképet is rájöttünk, hogy ez a helyes irány. Viszont egy futó is követett minkett a rossz irányba, és mikor észrevettük a tévedést, ő már messze járt. Remélem azért még időben észrevette, nem futott be Kőszegre.
Velemben gesztenyefesztivál volt a falu főutcáján az Alkotóház előtt, így a mi ellenőrző pontunk átkerült a falu végére, a Gyermeküdülőbe. Benyomtunk pár zsírosdeszkát, és ittunk teát (szerencsére a tea nem volt forró, így meg lehetett inni), majd bezabálva indultunk neki a túra legnagyobb emelkedőjének. Persze előtte még volt egy viszonylag sík szakasz Bozsokig, ahonnan is elkezdődött a túra második emelkedője a Kalapos-kőre. A szakasz eleje, és vége volt meredek, különösen a végén lévő nagy, nyílegyenes kaptató esik mindig nehezemre. Az emelkedő végén szokásos program a vedelés, káromkodás, aztán indulás tovább.
Innen nincs messze az ellenőrző pont, ahol a fán lévő számot véstük fel a papírra. Hosszan elnyúló lejtő következik végig a határral párhuzamosan. Leereszkedünk a Sötét-völgy nevű helyre, hogy onnan egy 472 m-es emelkedővel meghódítsuk az Írott-kő havas csúcsát. Mindez alig több, mint 1 km-en. Az emelkedő elején párhuzamosan megyünk egy kis patakkal, jobbra, balra kemény emelkedő, de nagyon szép az erdő. Felfelé egyszer álltunk meg inni meg csokizni. Átmeneti pihenős szakasz után – ahol szintben megy az út – elérjük a kék és a piros útvonalak fonódási pontját, ahonnan ismét emelkedk, de csak fokozatosan. Itt már ritkásabb az erdő, valahol egész nagy írtások is vannak. Már messziről lehet látni egy kis fenyvest, aminek a másik oldalán ott van a kilátó. Egész jó időben felértünk, alig múlt el dél.
Adtunk magunknak egy kis pihenőt, addig ettünk egy keveset, Attissal felmentünk a kilátóba, de nagyon szar volt az idő. A Schneeberget sem lehetett látni a pára miatt. A többiek addig lent beszélgettek, valaki a borderline-on állt. Elég sok túrázó összejött itt, mindenki itt akart pihizni. Alig 12 km a cél, bőven van tehát időnk, nem is sürgeti senki az indulást. Ha a 70-esen lennénk, akkor még több, mint 50 km lenne hátra. Azért ez így más feeling. A kis pihenőből, majdnem fél óra lett. A túra egyetlen „negatívuma”, hogy sajnos nagyon népszerű, egy csomóan verődnek itt össze. Ez még jobban érvényesül ezen a részen, ahol egy darabon oda-vissza ugyanazon az úton kell menni, és az emelkedő is lelassítja az embereket. Velemig kicsivel több, mint 5 km az út. A 70-esen itt általában rohanunk, általában 1 óra alatt leérünk. Most persze nem sietős, majdnem másfél óráig tart, míg leérünk. Kicsit szarul vagyok, fáj a hasam, de szerencsére elmúlik, mire leérünk. Velemben ismét kajálás, pedig eldöntöttem, hogy nem kajálok, csak megkívánom a zsíros deszkát és a teát. Feltöltjük a vízkészletünket, mert az emelkedőn nagy volt a fogyasztásunk, páran elmennek a kis helységbe is.
Nem álltunk meg nézelődni a bucsuban, indultunk Cák felé, de előtte még almáztunk egyet. A faluból kiérve szőlőhegyek mellett vezetett az út, majd hirtelen beértünk Cákra. Sokan rövidítettek, én mindenképp le akartam fényképezni a pincesort, mert eddig az még elmaradt. Szemben már jöttek a 70-esek. Mi valamikor este hat után szoktunk ideérni, akkor már nincs kedvem a fényképezéshez. Be is lehet menni a kis pincékbe, mert múzeum működik bennük, de a belépjegy ára elriasztott minket tőle. A faluból kiérve egy szántó szélén haladunk, majd ligetes környék következik, és szűk ösvényeken érjük el a Kőszeg meletti borospincéket. Innen nincs már sok hátra, csak be kell gyalogolni a
városba egy műúton. Közben szabola és krichard elment előre, ők sem nézték meg a pincéket, így negyed órával hamarabb a célban voltak. Kicsit éreztem a sarkamat, elég hülye pózban mentem már a végén, mert nem akartam, hogy kisebesedjen. Vízhólyag így is lett rajta. A városban találkoztunk olyan 70-esekkel, akik rossz zöld jelzésen jöttek le az Óház-tetőről, így pár km-rel többet mentek. Mi több, mint nyolc és fél óra alatt tettük meg a távot, ami elég gáz eredmény, de most nem is a rohanás volt az elsődleges célja a túrának. Szabolának is sikerült sok gombát fényképeznie meg borderline-on standing-elnie. Ami elmaradt, az a sírás a diszkotéka előtt.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
