A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Kezdjük azzal, hogy én nem akartam eljönni erre a túrára. Elég kemény az a 2300 m, és én nem szeretek télen túrázni. Szabola volt már többször. Krichard kevesebbszer, bár ő nem számít, mert olyan gyorsan néz, hogy úgysem emlékszik semmire (tudom, tudom: a… p…). De mi a francnak maradjak otthon egyedül, és különben is kiváncsi voltam rá, hogy bírom. Éppen ezért nem aggódtam az elején, akkor még nem érdekelt a szintidő sem.
Az első nagy emelkedő a Csóványosig tartott. Közben voltak azért lejtők, de azok csak rövid szakaszok voltak. Szépen lassan meneteltem felfelé, a túrabot sokat segített. Néhol jeges volt az út, de csak a legmeredekebb szakaszokon fordult az elő, hogy meg-megcsúszott a lábam. Ez elég kellemetlen, mert amikor előrelépne az ember, pont akkor csúszik hátra a lába, és amellett, hogy idegesítő (engem roppantul idegesített), elég sok energiát vesz el. Ekkor még nem aggódtam, relatíve gyorsan felértünk a Nagy-Hideg-hegyre. Itt nem álltunk meg, rögtön indultunk is tovább. A túra innen az egykori megavulkán felrobbant kaldérájának szélén vezet körbe. A következő erőpróba a Csóványos megmászása volt. Valahol itt merült ki az elem a GPS-ben, amit csak 9 km múlva vettem észre. Pedig reggel még teli volt az elem.
Még a Csóványos előtt megálltunk egy kicsit, ahol megettük krichard csokiját, ő meg elfogyasztotta második szendvicsét. Ezzel élelmiszerállományának 50 %-a elfogyott az első 9 km-en. Volt itt egy rövidke hózápor, talán fél óráig tartott. A Csóványosról ugye csak lefelé lehet menni, a következő magaslat a Magosfa, ez nem jelentett lényeges megterhelést, és lefelé is jól lehetett haladni. Hosszú lejtő következett, aminek felső szakasza kifejezetten kellemes volt, gyorsan lehetett haladni. Szabola és krichard kitérőt tett a Miklós-tetőre a Börzsöny csúcsai túramozgalom miatt. Addig én lementem a Fekete-völgybe és ott vártam meg őket. A lejtő alsó része nagyon meredek és csúszós volt, csak lassan tudtam menni. A völgyben lévő ellenőrző ponton alig kellett várni a többiekre.
Még csak 17 km-nél voltunk, és 5 órája jövünk. Nem valami jó eredmény. Ismét emelkedő jön, ami a térképen elég durvának tűnik, azonban – lehet, hogy a kaja miatt – elég gyorsan haladok felfelé. A többiek lemaradtak, igaz, hogy fényképeztek is közben. Nem volt hó az emelkedőn, és az út sem volt jeges. A hegytetőn azonban már voltak jeges foltok, amik hirtelen jöttek, és hasra is estem az egyiken. Innen már óvatosabban mentem. A Holló-kőn voltunk félúton, viszont 20 perccel el voltunk maradva a szintidőtől. Ettől egy kicsit kiakadtam. Azt hittem, hogy tök jól jövünk, aztán kiderült, hogy tök szarul haladunk. És az előttünk álló csúcsok láttán előrevetíthető, hogy még lassulni fogunk. Még három emelkedő, és fenn vagyunk a Salgóváron. Ott bénáztam a köveken felfelé, minden második lépésnél visszacsúszok, ráadásul az egyik túrabot is szarrá megy: nem lehet meghúzni, állandóan visszacsúszik. Fizikailag nem voltam elfáradva, semmim nem fájt – legalábbis nem nagyon – mégis K****** ki voltam dögölve. Főleg az idegesség miatt. Még egyik túrán sem volt ilyen. Fel akartam adni, vagy legalább a szikláról leugrani.
Aztán csak továbbmentem, de közben szidtam magamamt, hogy lehetek ennyire állat, hogy nem bírom feladni. Szabola és kricard felmenetek a Várbükkre, ugyanazon okból, mint a Miklós-hegyre. Én egyedül mentem tovább, és 5 km múlva találkoztunk a Magyar-völgyben. Az eleje itt is gyorsan ment, aztán amikor jegesedett az út és ismét elkezdtem csúszkálni, már megint lelassultam. Az ellenőrző ponton 5 perc sem kellett, máris utolértek a többiek. Mondtam nekik, hogy meg fogják szívni, hogy elhívtak, mert miattam nem fogunk beérni időben. Itt a csoki meg a tea segített, gyorsan tudtunk menni a széles úton fölfelé. Már csak a Nagy-Hideg-hegyre kellett újra felmenni, de az még nagyon sok szintben.
Az a vicc, hogy ha ez egy normál túra, nincs sötét, és nincs előttünk egy brutális emelkedő, simán beérnénk, de így nagyon neccessé vált a teljesítés. Útközben besötétedett, felraktuk a fejlámpákat. Ismét kimerülőben voltam, egy forrásnál megálltunk inni, ez egy kicsit segített. Tulajdonképpen egy szar szakasz volt, ahol meredeken kellett egy keskeny ösvényen menni felfelé, és az út is nagyon csúszott. De nem volt hosszú az emelkedő. Szerencsére szabola ismerte az utat, mert nem lett volna kedvem még azt is keresgélni. Közben újra eleredt a hó, most hosszabban esett, mint napközben, de nagyon kis pelyhekben. Lényeges friss mennyiség nem alakult ki. Abban volt zavaró, hogy az útról felnézve a fejlámpa fényét visszaverték a hópelyhek. Azt hittem, hogy már csak egy emelkedő van hátra, de még az utolsó előtt volt két kisebb is. Nem értem szabolát. Ott élvezkedett, hogy milyen fasza „volt” ez a nap, én pedig úgy éreztem, hogy nagyon sok van még hátra, ráadásul még az sem biztos, hogy időben beérünk. Az utolsó nagy emelkedő előtt ismét megálltunk, megettünk és megittunk mindenünket, majd nekivágtunk. Krichard már rég eltüntette az ő kajáját. Én nem bírtam enni kenyeret, odaadtam neki az enyémet. Miközben másztunk felfelé, a turistaházból kiszűrődő fény egyre közelebbre került. Úgy éreztem magam, mint amikor a Sonnblickra mentünk föl, csak ott 2300 m-rel magasabban voltunk. Itt sem voltam sokkal gyorsabb.
Tíz perc pihenőt engedélyeztünk magunknak. Addig teáztunk, pihentünk, szabola száraz pólót vett fel. Nem akartunk sokat ülni, mert akkor csak bemerevedik a láb, és megszokjuk a jó, meleg turistaházat. Így is rossz volt kilépni a házból. Innen már 7 km lejtő a célig, és 1 óra 20 percünk van. Ami még normál körülmények között elmegy, de féltem a jeges szakaszoktól, ott én nem merek gyorsan menni. Szerencsére nem sok ilyen rész volt, és az utolsó pár km-en már abszolút nem voltam ideges. Tudom, most azt fogja mondani szabola, hogy pöcs vagyok, hogy nyivákolok már félúton, hogy nem érünk be, de ettől még ez volt az igazság. Nekem lett igazam, megint elkéstünk, még ha két percet is. A szervezők ezen nem izgatták magukat, megadták a jelvényt és az emléklapot. Tudtam, hogy kemény lesz a túra, de azért reméltem, hogy 12 óra alatt azért beérek. És még az időjárással is szerencsénk volt, pár hete 60 cm hó borította a Nagy-Hideg-hegyet.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
