A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Második nap délelőtt végig esett az eső, és nem úgy tűnt, mintha abba akarná hagyni. Ezért nem hegyeztünk, hanem csak a Dráva forrását tekintettük meg Olaszországban, az osztrák határtól pár kilométerre. Igazából nem ez volt maga a forrás, ahhoz sokat kellett volna még kapaszkodni. Itt csak a táblája volt, meg egy vályú, ami kivezette a vizet egy itatószerűségbe. A vicces az, hogy a bébidráva pár kilométerrel arrébb belefolyik egy sokkal messzebbről érkező és több vizet szállító másik folyóba, de mégis Dráva néven megy tovább.
Harmadik napon a Schleinitz nevű hegyet néztük ki, rögtön Lienz mellett, attól északra. A Drávás túra délutánjára elállt az eső, de este zivatarok alakultak ki. Ezekből éjszaka hó formájában hullott a csapadék 2500 m felett. Viszont reggelre elmentek a felhők, szép, tiszta idő köszöntött ránk. Csak a völgyekben úszkáltak felhők, amelyek még szebbé tették a látványt.
Mivel felautóztunk 1900 méterre, gyakorlatilag csak 1 km-t kellett emelkedni. Szabola is örült, mert úgy állította be magát, hogy csak ennyit tud emelkedni. Ennek örömére előrerohant, nem is láttuk többet, csak száz méterrel a csúcs alatt. Induláskor átmentünk egy gazdaságon is, kicsit furcsa volt, de nem találtunk más utat, és a nyilak is bevezettek a kapun belülre, majd pár méter után azon kívülre. Úgy volt kialakítva, hogy a turisták könnyen tudják nyitni-zárni a kapukat, de ez megoldhatatlan feladatot jelentsen a teheneknek.
Aztán jött a meglepetés, hosszú-hosszú métereken át lefelé mentünk. Mint utólag kiderült, a térképhez képest átfestették az utat, és jóval lejjebb csatlakoztunk be abba a köves útba, ami egy almhoz vezetett. Ezen az úton viszont kényelmesen lehetett haladni: gyorsan és rövid idő alatt relatíve sok szintet legyűrve. Elérve az almot, már 2000 méter felett voltunk, elhagytuk a szamaras-lovas-tehenes karámokat, le is tértünk a széles útról, és egy ösvényen haladtunk tovább. Csak reménykedtünk, hogy szabola is erre ment, de aztán egy kis hupli mögött megláttuk a piros kabátját, ahogy felfelé baktat. Ez a rész elég uncsi volt, de cserébe visszanézve jó képeket lehetett készíteni a Dráva és az Isel völgyéről.
Gyakorlatilag megint egy tehénlegelőn mentünk felfelé. Egy árva fa sem volt a hegyoldalon, igazából út sem, csak a kövekre festett piros foltokat követtük. Lassan elértük azt a zónát, ahol éjszaka havazott, ez látszott is, hiszen fehérlettek a sziklák és a fű kicsivel felettünk. Nem méteres hóra kell gondolni, éppen csak lepelnyi esett. Aztán átvitt az út a hegy északi oldalába, és ahogy egyre magasabbra mentünk, úgy nőtt a hó mennyisége is. Itt már a sziklákon ugráltunk, illetve kézzel is kapaszkodni kellett. A szikla nagyon hideg volt, fel kellett venni a kesztyűt is. Juhi és szabola már a sapkát is fellőtték. Nagyon alattomosan durvult a terep, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudok, pontosabban nem merek továbbmenni. A túrabot is útban volt már, két kézzel kellett volna kapaszkodni. Felkötöttem a botot a táskára, de akkor sem ment. Szabola már feljebb volt, ő nem szarozott annyit itt. Idegesített, hogy nem merek tovább menni, és ezért kell feladnom, holott sokkal jobban voltam, mint a Petzecken. Visszafordultam, és pár méterrel lejjebb, ahol már két lábon is lehetett állni megálltam, és kricharddal megvártuk a másik két embert. Juhi csendes őrültként ment fel, mindenféle rinya nélkül, de lefelé már anyázott, hogy mi a francnak ment fel, pedig be volt fosva ő is.
Krichard kiakadt, hogy ő aztán soha többé nem jön ilyen helyre, a múltkor a Muntanitzon a csimnin se mert lemenni, és neki nem hiányzik az ilyen. Én is így voltam vele, de aztán estére megnyugodtam. A lefelé úton kétfelé válltunk, szabolával tettünk egy kis kerülőt egy füves gerincen. Juhi meg krichard azon az úton ment le, amin feljöttünk. Azért is akartam ezt a kerülőt, mert egyáltalán nem voltam elfáradva, és valami újat is akartam még látni. Közben befelhősödött, és elkezdett csöpögni az eső is. Szerencsére a nagy zuhét megúsztuk, körülöttünk viszont sok helyen láttunk csapadéksávokat. Az utolsó kilométereken azért már siettünk, nehogy megázzunk, és a biztonság kedvéért felvettük az esőcuccot is.
Galéria
