A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az első napi Burok-völgyes túra után a második nap szétszakadt a társaság. Valaki barlangászni ment, mások bicikliztek, a túravezető a Tési fennsíkon szervezett gyalogtúrát, mi hárman kéktúráztunk. Bakonybélbe buszoztunk, onnan gyalogoltunk vissza Bakonynánáig, ami Téssel szomszédos település, de a fennsík aljában helyezkedik el.
Elég későn, majdnem fél 11-kor indultunk el Bakonybélből. Tegnap a Burok-völgyben felszerelkeztem bakanccsal, kamáslival, most ezeket nem hoztam. Bíztam benne, hogy nem lesz nagy sár. A Gerence-üdülőben a lányok felvették a kamáslit, pecsételtünk, aztán nekivágtunk a Kőris-hegynek. 11-kor tértünk le a csúcsra vezető aszfaltútról, és a Barátok útján mentünk felfelé. Az ösvény nem a régen kijárt mélyútban ment, hanem az felett. Sok fa dőlt be ebbe a mélyútba, de a jelzett turistaút is kapott belőlük. Alapvetően nem ez jellemezte az utunkat, bár tényleg sok helyen dőltek ki a nagy bükkfák. Tövestül vagy csak pusztán kettétörtek. Olykor rádöltek a mellettük álló fára, amely vagy megadta magát, és akkor dominószerűen borultak, vagy csak megroggyant, és félig kint lévő gyökerekkel tartja a kidőlt társát. Most nem volt nagy szél, nem éreztem úgy, hogy életveszélyes lenne az erdő. Amúgy ezen a környéken volt a legnagyobb szél műlt héten.
A csúcs alatt 150 m-re elkezdtem kidőltni, éhes voltam, elmúlt dél is. De a kilátóig nem akartam megállni, csak bevettem pár szőlőcukrot. A táskában lapuló füstölt mozarellára gyúrtam. A radarállomás kerítésénél bélyegeztünk, felmentünk szétnézni a kilátóba, és jött a nap fénypontja: az ebéd. Nem siettünk, bár már most látszódott, hogy napnyugta környékén fogunk csak a célba érni. És ki tudja, milyen az út, mennyi kidőlt fát kell kerülgetni majd. Van egy geoláda, de nem a csúcson, hanem lejjebb, az Ördöglik barlangnál, azt megkerestük, de vissza nem jöttünk fel egészen a csúcsig, hanem levágtuk az utat toronyiránt a nem túl sűrű erdőben. Megnéztük a kullancsainkat, de nem találtunk egyet sem ez után a manőver után.
Hosszú, közepesen meredek lejtő visz le a hegyről Szépalmapuszta felé. Különösen addig meredek, amíg el nem érjük az aszfaltutat. Innen az erdőirtás miatt már látszódtak az istállók tetejei. Nem túl izgalmas erdőn át értük el a helyet, amely a lovas turizmusra rendelkezett be, de van arborétum, meg szürkemarha-gulya is. Csak azért mentünk be, mert itt is megkerestünk egy geoládát. Jócskán benne voltunk már a délutánban, jó sok fenyegető felhő nőtt a fejünk fölé. Visszanézve láttuk a Kőris-hegy vonulatát, a tetején a radarállomással. Borzavárig aszfaltút visz, csak kicsit rafkósan kell letérni róla, mert nem jelzik, hogy hol kellene jobbra fordulni le a fák közé. Nekünk csak pár lépést kellett visszamenni, a GPS segített, mert véletlenül ránéztem, hol lehetünk. A régi kocsma, ahol 11 éve bélyegeztem már nem üzemel, a másik a falu ellenkező végében van, de a kéktúra útvonalán. Pont akkor kezdett esni, amikor fedett helyre értünk.
Többször eljátszotta ezt az időjárás, addig ettünk, kávéztunk, inkább fedett helyen várunk, minthogy siessünk és elázzunk. Már csak egyszer esett, de akkor sem volt túlságosan intenzív, és erdőben voltunk, alig éreztük meg. Borzavár és Zirc között egy helyen még az utat is elmosta a víz, de már nem volt sáros, legalábbis nem csúszott, simán le tudtunk menni a leszakadt domdoldalon. Az erdő alja olyan volt, mint ősszel, csak most nem elsárgult, hanem zöld falevelek hevertek mindenütt, sokszor az ágakkal együtt, amiket letört a szél. Ismét jöttek a kidőlt fák, de ezek ellenére egész hamar beértünk Zircre, ahol rigó jancsival és tiramisuval frissítettük fel magunkat. Így aztán meg sem kottyant az a kellemetlen aszfaltos emelkedő, amin innen Nagyesztergárig mentünk. A dombtetőről még egy utolsó pillantást vetettünk a Kőris-hegyre, majd végleg eltűnt szemünk elől a hegy.
Alig 7 km volt innen Bakonynánáig. Ez volt a túra legondább része. Nagyesztergárból kiérve még szép szél bükkfák között mentünk egyre lefelé, majd egy réten vágtunk át, ahol elég magas volt a fű. Ahol ki volt járva, néhol a víz megállt, és nem lehetett látni, hol vannak a tócsák. 99-ben itt Veimpuszta környékén tévedtünk el. Nem volt nagy eltévedés, csak sokáig kellett keresni az utat. Annyira megjegyeztem, hogy most is emléksztem a helyre. Akkor be volt nőve a kis ösvény a patak mellett, most le volt tarolva. Könnyebben megtaláltuk, de aztán 100 m múlva sikerült letérni róla 🙂 Egy vizes réten kötöttünk ki, ahol ment ugyan út, de nagyon oda kellett figyelni, hogy ne ázzon be a cipőnk. A GPS szerint a kék valahol az erdőben volt, 30 m-re tőlünk. A lehető legelső alkalommal felmentünk, közben egy tóméretű pocsolyán is átkeltünk. Lefelé ment már a nap, sötét is volt az erdőben. Nem volt az a bizalomgerjesztő vidék. Itt nem voltak kidőlt fák, nem is voltak olyan nagy fák, inkább kisebbek, olyan bokorszerűek, amelyeknek alacsonyan vannak az ágai, és folyton hajolgatni kell miattuk. Átkeltünk a Gaja-patakon, aminek erre van a forrásvidéke. Nem volt sok víz a mederben, a köveken simán át lehetett kelni.
Pont az utolsó kilométeren léptem bele bokáig a sárba. Nem úsztam meg. Nagyon örültem a bakonynánai műútnak, pont úgy, mint 11 évvel ezelőtt. Ezen már csak egy kilométerecske a falu, addig összeraktuk a túrabotokat, hogy ne menjen ezzel is az idő. A kocsmában volt egy gyors bélyegzés, de az már csak nekem, mert a többiek a műlt alkalommal kétszer pecsételtek itt. Nekik betömődött egy lyuk az útvonalban, én most kezdtem bele újra a Bakonyba. ***
Harmadnap nem az eredeti tervet valósítottuk meg, miszerint egy körtúrát teszünk Tésről Bakonynánára, majd a Római-fürdőn és Jásdon át vissza, hanem több helyre látogattunk el kocsival, de közben a Római fürdőnél gyaloglás is volt a programban. Először Jásdra mentünk a Poós malomba, amely egy működő vizimalom is lehetne, csak kicsi a malomkerék a munkához. Majd átmentünk Bakonynánára, ahonnan egy alig 6 km-es sétát tettünk a Gaja szurdokában. Itt is sok fa volt bedőlve a szurdokba és az útra is. Vigyázni kellett, hogy a meredek domdoldalon nehogy megcsússzon valaki, amikor kerülgeti a lombkorona ágait, amelyek a földre kerültek. A vízesésnél mindenki fényképezgetett, mi is természetesen, páran a túloldalra is átmentek. Mi a geoláda miatt keltünk át a túlpartra, majd tettünk egy kört a Vadalmás-forrás felé. Vadul folyt ki a víz belőle, fel volt kavarodva. Bemerítős forrás, de olyan sok volt most a víz, hogy csak úgy szakadt ki belőle. Visszatértünk a többiekhez, majd a murvás úton, a kék négyzet jelzésen mentünk vissza kiindulási helyünkre.
Csesznekre mentünk át autóval, mert sokan még nem látták a várat. Én sem, ez valahogy mindig kimaradt az életemből. Pedig nem egy pici váracska, hatalmas tornyok megmaradtak. A váron belül nincs olyan nagy tér, mint mondjuk Sümegen, három szinten lehet körbemenni a falakon. Látszik Pannonhalma, illetve a másik irányba a Tési fennsík, előtte a szélermőművekkel.
Galéria
