A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Újra elmentünk a Börzsönyi Vulkántúrára. Szerencsére idén nem kellett egyedül mennem, Ricsi elkísért. A tavalyi és tavaly előtti túra is jól sikerült, ezért akartam idén is elindulni. Az évszakhoz képest enyhe idő miatt sejteni lehetett, hogy egy dekányi havat sem fogunk találni a magasabb csúcsokon, ellentétben az előző két évvel. Későn indultunk, 8.10-kor, de még így is hajnali hatkor keltünk. Királyrétre 8 körül gördültünk be, azonnal neveztünk, majd neki is vágtunk a 43 km-es távnak.
Úgy látszik a tavalyi útvonal se tetszett a szervezőknek, mert ismét variáltak a túra első szakaszán. Tavaly a Vasfazék völgyből a Magas Taxi turistaház felé vezetett a túra és onnan a Rakodóhoz. Most a völgyből fel kellett menni Nagy-Hideg-Hegyre és onnan indult a körtúra. Ez a kis kitérő 150 méteres plusz szintkülönbséget jelentett a túrán. A Vasfazék völgyig hamar eljutottunk, de onnan a Nagy-Hideg-hegyre már nehezebben másztunk fel. A tavalyi évekkel ellentétben idén szép időnk volt, a nap már akkor sütött mikor a Nagy-Hideg-Hegyre felértünk, de azért a mélyebb részek ködbe és párába burkolództak.
Kifáradva léptünk be a turistaházba, majd miután pecsételtünk egyből indultunk tovább. A múltkor akadtam a neten egy jelvényszerző mozgalomra,a címe a Börzsöny csúcsai, amelynek keretében a Börzsöny 27 csúcsát kell felkeresni. Az egyik természetesen a Nagy-Hideg-Hegy volt, és ha már ott voltunk felmentünk a csúcskőhöz, hogy megnézzük kinek az emlékére állították. Ez volt ugyanis a kérdés az igazolófüzetben a csúccsal kapcsolatban. Egy fickó állt a csúcskő mellett, aki egyből azt mondta, hogy írjuk be a füzetbe a nevet. Rákérdeztünk, ő ezért van itt, hogy ezt ellenőrizze és igennel felelt. De sajnos az ő és a mi humorérzékünk halmazainak metszete üres halmaz, ezért rohadtul nem értettem, hogy most komolyan gondolja vagy csak viccel. Végül otthagytuk, a lényeg hogy tudjuk a nevet.
Innen a Rakodóig ereszkedtünk, majd a Csóványosra tartó piros sávot követtük. Tavaly számomra itt volt a holtpont, nagyon kifáradtam, de idén valahogy jobban ment. Talán a jó idő, talán nem voltam annyira fáradt, a lényeg hogy elég hamar elértük a csúcsot. A Tátralátó pontnál nem láttuk a Tátrát, de hát ez van. A csúcson ettünk ittunk, ráadásul a toronyba is fel kellett menni, hogy megtudjuk jelvényszerző mozgalom Csóványosra vonatkozó kérdését, amely azt tudakolta, hány lépcsősor visz el a tetőre. Tavaly itt volt az ellenőrzőpont de idén arrébb helyezték. Újra találkoztunk a humorzsák emberrel. Kérdezni kezdett a túráról minket, hogy mennyi és milyen nehézségű szakasz van hátra. Rendesen útbaigazítottuk, pedig igazán viccelődhettünk volna vele mi is. Innen az emlékeim szerint végig lefelé haladunk a Fekete-völgyig, ami 7 km. De először azért feltértünk Magosfára, ahol szintén meg kellett
keresnünk egy zöld számot. Kis keresgélés után rá is akadtunk. Fújt a szél rendesen, de a nap továbbra is sütött. Még Magosfa előtt elértük a következő ellenörzőpontot, és innen egyhuzamban, szinte megállás nélkül haladtunk a völgy irányába. A messzeségben délnyugat felé látszott az a gerinc, ahol majd végig kell haladnunk visszafelé. A nap kifejezetten erősen sütött. Néha akadt egy-két rövidebb kaptató, de azért javarészt lefelé haladtunk, néhol egészen meredeken. Hiába, a majdnem 600 méter szintkülönbséget valahogy le kellett tudnunk. Aztán végre leértünk a völgybe. Mennyivel másabban festett így napsütésben, mint tavaly a ködben. Pecsételtünk, majd leültünk egy padra és ettünk. Azaz a
Innen már csak a Magyar-völgybe kellett lemennünk és kezdődhetett az utolsó felvonás. A völgyig az 5 km-t hamar lenyomtuk a nap továbbra is sütött és itt szerencsére nem voltak nehéz lejtők. Hamar le is értünk. A vízünk elfogyott és úgy tudtuk, hogy a völgyben valahol lehet majd vizet venni, de pechünkre ez nem a pontnál volt. Nem voltunk nagyon szomjasak, de azért jól jött volna egy kis víz az utolsó szakaszra. Azt mondták a ponton, hogy feljebb van forrás. Elvettünk egy-egy almát, majd indultunk tovább. Innen már csak 14 km-t kellett a célig megtennünk és abból csak a fele ami vészes, ennyi kell, hogy feljussunk újra a Nagyhideghegyre. Szerencsére ennek a távnak a fele egy alig emelekedő földúton haladt és elég gyorsan tudtunk haladni.
A 2350 méteres szintkülönbségű túra teljesítésére 12 óra állt rendelkezésre és mi javában belül voltunk ezen a szintidőn, úgyhogy nem kellett emiatt aggódnunk. Aztán rátaláltunk a Katalin forrásra, amelynek sziklatömbjébe bele volt vésve : \”Befoglalva 2001\”. Gondolom ez annyit jelent, hogy akkor csinálták meg a forrást használhatóra. Gyorsan feltöltöttük a vizesköcsögöt, ittunk és továbbálltunk. Innen a földút már meredekebben haladt tovább és újabb másfél kilométer után tértünk le róla. Itt van egy eléggé kellemetlen, meredek, szedresen átvezető szakasz, amely szerencsére elég rövid. Hamar felértünk, majd megkezdtük a menetelést a Hanák-rét irányába Eléggé besötétedett, de még nem vettük elő a juhi által kölcsönadott fejlámpákat. Elhaladtunk a rét majd a Kis-Hideg-Hegy mellett és mikor elértük az utolsó, meredek szakaszt, megettük az utolsó maradékokat. Ez a kaptató kb 500-800 méter hosszú, de elég kemény. Itt már teljesen sötétben haladtunk úgyhogy szükségünk volt a lámpákra. Végre felértünk a házhoz, majd ma már másodszor pecsételtümk itt. Nem töltöttünk sok időt most sem a házban, hanem nekivágtunk az utolsó hét kilométernek. A Magas Taxi turistaház előtti réten még pecsételtünk egyet, majd sietve továbbindutunk. Több túrázó is összejött ezen a szakaszon, a lámpák fénye keresztül-kasul szelte az erdő sötétjét. Végig lefelé haladtunk a már mindkettőnk által ismert piros sávon, beszélgettünk és hamar le is értünk a nyiladékba, majd az utolsó pár kilométer megtétele után már át is vettük az emléklapot és kitűzőt. Se tavaly se tavalyelőtt nem ettünk/ettem virslit, de most elhatároztuk hogy betérünk a büfébe. A virsli és a tea benne foglaltatott a nevezési árban természetesen. Mindkettőnknek nagyon-nagyon jólesett a friss zsemlés egy pár virsli és a cukrozott tea. Az idei vulkántúra is jól sikerült, jól éreztük magunkat, az időjárásra és a szervezésre semmi panaszunk nem lehetett és még a krichard térde sem fájt ráadásul egész jó időt futottunk. Csak igazán lehetett volna valamicske hó.