A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Nem volt hideg, mikor pirkadatkor megérkezett a királyréti parkolóba. A melegből kiszállva, hosszas öltözködés és felcihelődés után indult el nevezni, majd nekiveselkedett a 42 kilométeres távnak. A régmúltból integető tapasztalat vezérelte az útján, nem aggódott, hogy az első pár kilométert nem a kijelölt útvonalon tette meg. Senkit nem érdekelt. Az emelkedés csak ezután vette kezdetét, az alaphangot egy rövid de meredek kaptató adta meg. Itt már rendesen havas volt a táj, a kitaposott ösvényen szerencsére nem esett nehéz járás. A völgyek, a fák, a bokrok mind fehérbe bújtak, világított minden, Fehér csönd. Borult, hideg időben haladt tovább az NHH irányába. Többször is elkalandoztak a gondolatai és észre sem vette milyen hamar maga mögött hagyta a kilométereket.
Az NHH-n indul a kaldéra-körút. A melegben kapott pecsét után könnyedén lépett ki a hidegbe és folytatta útját, de először még le kellett ereszkednie a Rakodóhoz, majd utána a Csóványosra vitt tovább a kötelező út. Erősen fújt a szél, tésztaképét erősen meggyötörte a hideg, metsző rohanó levegő. A köd is bejelentkezett, a fák homályba burkolóztak. Az egyszemélyes, lejárt ösvényen lassan kapaszkodott felfelé. Ismerte a terepet, és ez könnyebbséget jelentett számára. Olyannyira, hogy szinte egyik pillanatról a másikra felsejlett a ködből a hegység legmagasabb pontján álló torony sziluettje.
A túra már nem a gyalogosoknak szól, az emberek új kihívásokat keresnek maguknak, a nevezők között több a futó. Folyamatosan előzték le az antiloplábú fajtársai. Nem nézte az itinert, mert minek, Nem nézte, hogy mennyi van még hátra, vagy hányassal kezdődik az eddig megtett táv kilométerösszege, mert minek; jól érezte magát. A csúcsról csak lefelé mehetett tovább, a Fekete-völgy irányába. Nagy segítséget jelentett számára a fürge lábak által hóba vásott ösvény, de a kapaszkodókon felfelé többször is kicsúszott a lába, melyet szinte mindig hangos káromkodás követett. A futók kissé leamortizálták az önbizalmát,- amúgy sem volt valami magabiztos gyerek – de amikor egy csávó rövid picsanadrágban futott el mellette, igazán kezdte egy senki árnyékának érezni magát.
400 méter körül már olvadozott, és ez lelelé menet sáros útszakaszokat és beázott cipőt eredményezett. Minden sokkal gyorsabban történt, mint a korábbi vulkántúrákon, hamarabb jött a Csóványos, hamarabb jött a Magosfa és hamarabb jött a Fekete-völgy is. Innen indult tovább a túra második nagyobb szakasza. Rövid pihenő, pár pohár tea és pár falat étek után indult tovább. Órát nem nézett, időt nem számolt, nem érdekelte, tudta, hogy be fog érni. A következő meredek szakaszon lassan haladt felfelé és nagyjából két kilométer után ébredt rá arra, hogy elrontotta, mert többet kellett volna pihennie a völgyben. Elfáradt, combjaiban az izmok gombóccá álltak össze. Meg is lepődött. Azóta nem érzett ilyet a lábában, mióta utoljára itt járt 9 éve ugyanezen a túrán, ugyanezeken a sziklákon, pedig azóta már beletett a lábába futással pár száz, kirándulással pedig ezer kilométert, de ilyet sosem érzett. Mintha a hegység mélyén lenne valami…
Leült, Majszolt egy keveset, de az otthonról hozott hamuba sült kenyér száraz fűrészporrá olvadt a szájában, kedve sem volt lenyelni. Inkább egy kis csokit tolt telepi arca mögé, mert tudta, hogy még elég sokat kell emelkednie. Vizet nem hozott, csak meleg teát, így szórakozásképpen friss havat evett. A kis pihenő után jobb kedvre derült és tovább indult a rá váró három lokális maximum felé. Minden gond nélkül elérte a Jancsi-hegyet, majd a Hollókőt, és onnan tovább a Salgóvárra is lassan, de biztosan felért. Mindent hó borított. Innen útja a Magyar-hegy felé vitt, majd ott torkonragadta a gravitáció és leráncigálta a Magyar-völgybe. Azonban segítőkész útitársa a legkisebb emelkedőn is elhagyta, csak azért, hogy gonoszul nevessen rajta amíg azokon felvonszolja magát, hogy utána ismét elemi erővel ragadja meg majd taszigálja tovább lefelé.
A Magyar-völgyet alig borította hó. Ismét leült, elrágcsált egy kis csokit, ivott a teából és nekivágott az utolsó, harmadik szakasznak, a kaldéra befejező részének, amely az NHH-n ért véget. Az egyszeri telepi gyerek eléggé elfáradt, de már nem fordulhatott vissza. A nap mára megunta ezt a tájat és más helyek felé indult, maga után húzva egyre szürkébb palástját. De az út még nem ért véget, sőt az utolsó szakasz telepi gyereket próbáló része még váratott magára. Autóutón bandukolt, majd favágók erdei útján haladt jó pár kilométeren keresztül. Nem fáradt tovább, a lába is helyrejött. Úgy érezte, a 82-életkor túratáv szabályt kéne alkalmaznia a továbbiakban. Talán az egész napos gyaloglás húzta zsibbadt agyára ezt a bárgyú gondolatot. Lassan elérte a túra utolsó emelkedőjét, ahol már alig látott valamit. A felhőt az ég borította, nyugat felé egy vékony vöröslő csík jelezte, hogy a nap végképp elfelejtette mára a Börzsönyt. Az NHH régi ismerősként fogadta, de csak teát ivott és setupolta a lámpáját. Innen már csak lefelé vitt az útja, igaz még koránt sem ért a vándorútja végére. Odakint teljes sötétség várta, mínusz pár fokos magány, de lámpájának erős pászmája elmaradhatatlan útitársául szegődött. A piros sáv vezette tovább, először a taxi rétre majd onnan tovább és tovább. A szél süvöltött, a fák zúgtak, a király rét. Gravitáció kisasszony ismét társa lett, kacagva ugrálta körül, taszigálva nevette. A nagy vihánckolásban háromszor is megbotlott, de egyre gyorsabban haladt, mintha gurult volna a völgy irányába. A pelotont már nem foghatta be, de azért az idővel még versenyzett. Sorra hagyta el a túratársakat, míg végül elért a végére. Hazafelé a kocsiban az egyik adón éppen mese ment. Benedek Elek.
Galéria
Kitűzők, oklevelek, egyebek
