Bükk Fennsík 50 – Dendeocse

Lillafüred – Hámori-tó – Savós-völgy – BNP kutatóház – Jávorkút – Bánkút – Fekete-sár – őserdő – Tar-kő – Három-kő – Bányahegy – Juhász-kút-nyak – Megyehatár – Pazsagi út – Derecske – Tebepuszta – üveghuták – Hollóstető – Lillafüred

Érkezés

21.50 – Miskolc-Felsőhámor

Résztvevők

szabola, krichard, feherb, natasa

Időjárás

Fasza.

Leírás

A Bükkben még sohasem volt egyikünk sem teljesítménytúrán. Natasával mi is csak kéktúrán jöttünk errefelé. Szóval kinéztük már régebben ezt a túrát, pont emiatt. Azonban rohadtul rácsesztünk, és így, cirka fél év múlva, amikor írom ezt a beszámolót, még mindig nem tudom teljesen pontosan, hogy mi volt a gond. Aki ránéz az indulási és érkezési időkre, láthatja, hogy jócskán túlléptük a 12 órás szintidőt, ami elő volt írva: majdnem másfél órával. Eddig egyszer léptem túl szintidőt, még régebben a Mátrabércen, de az is csak 20 perc volt. Eléggé letaglózott ez a teljesítmény. Egyedül talán Krichard volt elégedett, hogy nem is volt annyira szarul. Az az igazság, hogy a többiek beértek volna időben, csak megvártak, bár ahogy elnéztem ők is el voltak fáradva.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20241018_101325.jpg a fájlnév — Fa

Az elején is lassan mentünk. Szépen bandukoltunk a Hámori-tó partján, pedig itt lehetett volna gyorsabban is menni. A tó végénél az út balra kanyarodott, átmentünk a kisvasút viaduktja alatt, és elkezdtünk emelkedni. Elég hosszú és izzasztó emelkedő következett, most mentünk fel a fennsíkra. Természetesen Szaboláék gyorsabbak voltak, max akkor értük utol őket, amikor megálltak fényképezni valamit. Pontosabban, amikor Szabola fényképezett valamit, mert ugye Krichard nem fényképezik. Neki jó lesz az, amit mi csinálunk. A fennsíkra érve egy műúton haladtunk az első pontig, ahol a műút földúttá változott, és ismét tovább emelkedett.

Szerencsére a fennsíkon nem voltak vészes kaptatók, de egy „sík”-tól el is várna az ember, mégha az „fenn” is. Változatos táj következett. Nem nagy erdőben mentünk, hanem olyan irtasfélén, így látni lehetett messze a Bálványt is Bánkút felett. Június vége volt már, de ennek ellenére nem szenvedtünk a kánikulától. Meleg volt ugyan, de nem vészesen. Folyamatosan lefelé haladtunk , majd hamarosan elértük a Jávorkút ellenőrző pontot, ahol még nem álltunk olyan szarul időben.

Aki mondja, hogy ne üljek le, azt elküldöm a picsába. Ilyenkor nagyon f@sz tudok lenni. A seprű ad valami plussz tablettát az egyik ellenőrző ponton. Magnéziumos, megakadályozza az izomgörcsöt. Soha nem szedek „kemikáliákat” túra alatt, de most megpróbálom, hátha segít. Egy darabig jól is megyek, de lehet, hogy csak a pihenő miatt. Aztán megint a letargia. Ráadásul egy völgyben, a patak mellett kell menni, a nap már lebukott a hegyek mögé, és a szúnyogok örülnek a kajának. A szúnyogriasztónak viszont már kevésbe :)). Dögöljenek meg a mocskok!

Amúgy egész szép ez a völgy, csak ne lennék olyan szarul. Ahogy közeledünk Hollóstető felé egyre jobb a kedvem. Pláne, amikor meglátom, hogy az emelkedő nem is vészes. Onnan már csak 6 km, de azért megnézem a menetrendet. Egy óra múlva megy busz Miskolcra. Ellenállok a kísértésnek, és megyek a többiekkel, innen már végig lejtőn. Hollóstetőn leülünk kajálni, leveszem a cipőmet és nyomogatom a talpamat. Jó szaga lesz a kezemnek :)). Sötétben megyünk le Lillafüredre, hasonló stílusban, mint eddig. Először jó, aztán megint elkezdek debilizálódni. Talán kétszer ültem le: egyszer a Szinva-forrásnál, egyszer pedig Lillafüreden a buszfordulóban. Kínszenvedés volt a vége, a célban mindenki csak ránk várt. Rendesek voltak, mert odaadták a jelvényeket, pedig a 80 perc késés azért elég gáz. Hogy mi volt a gond? Nem tudom. Talán, hogy a cipőnk nem ilyen 50 km-re van kitalálva, bár októberben a Kanizsa 50-en semmi bajom nem volt. Talán a meleg, de nem is volt kánikula, és sokat mentünk az erdőben is. Talán, hogy rosszul osztottuk/osztottam be az erőmet. Ez a túra most így sikerült, kár érte, mert szép helyeken megy. Külön köszönet a rendezőknek, akik megvártak a végén, és a seprúnek, aki bekísért minket a célba.