A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Igazából az fogott meg ebben a túrában, hogy a végén lehetőség nyílott szalonnasütésre is. Szabolát meg krichardot annyira nem izgatta, de nekem nagyon bejött ez az ötlet. Még akkor is, ha nem is ettem szalonnát. A túra végére érve már nem kívántam 🙂 Valahogy az édesség jobban esett akkor, és az is volt. A másik dolog, ami tetszett a kiírásban, hogy nem volt kötött útvonal, mindenki arra ment, amerre akart, csak előre meghatározott pár pontot kellett érinteni, illetve volt egy bónusz pont, ami nem volt ugyan kötelező, de aki elment oda, a végén meglepit kapott. Ez a meglepi volt az édesség, méghozzá egy hatalmas almás pite fomájában.
A kötetlen útvonal azért is volt jó, mert így sok geoládát meg tudtunk keresni, és idő is volt bőven rá. Nem volt szintidő, délután négyig, vagyis kvázi sötétedésig be kellett érni. A Bence-hegyet néztük ki elsőnek, de előtte elugrottunk a szintezési ősjegy felé is, hiszen ott is van egy láda. A Bence-hegyen pedig a Velencei-tavat próbáltuk úgy lefotózni, hogy ne zavarjon a szembe sütő nap. Ez a hegy amolyan zsákutca volt, ugyanarra volt célszerű lemenni, amerre felmentünk. De csakazértis le akaruk vágni a kanyart, de ez nem jött össze. sűrűn benőtt, tüskés bozótoson akadtunk fel, amin lassan is mentünk, és az újabb útvonalmódosítás miatt nem is lett rövidebb az út. Rálelve a jelölt útra már simán ment minden, hamarosan elértünk a második pontra, Sukoróra. Közben hasonló volt a táj a Balaton-felvidékihez. Kevés erdő, a távolban tó. Sukorón egy rotweilert kellett elkerketni, mert Vágánnyal akart játszani, de kicsit vehemensen, amit ő nem nagyon díjazott. Ez a játék addig tartott, amíg a falu szélén be nem mentünk az erdőbe.
Sokan pont ellenkező irányban vették sorra a pontokat, ők már szemből kezdtek jönni felénk. Itt megváltozott a táj, bementünk az erdőbe, ami már igazi erdőnek számított, nemcsak pár csenevész facsoportnak. Ismét egy gyors ládatalálat, majd irány a Barlang-kút. Ezt követően jött a túra legszebb része, amikor egy vízmosásban haladtunk. Ilyen kis hegység, és ilyen fasza kis vízmosás! Egy rövid időre kimentünk belőle, amikor a Pákozd váránál lévő ládát kerestük, de többé-kevésbé ebben mentünk az Angelika-forrásig.
Már csak egy pontot kellett felkeresni, ami a hegység legmagasabb pontján volt, illetve a bónuszt, a János-forrásnál. Errefelé nem vezetett jelzett turistaút, de nem volt nehéz megtalálni. Tovább is mentünk az Antal-forrásig, majd fel a gerincre, ahol egy rakás geoládázó emberrel futottunk össze. Szabola meg krichard megvárt minket a forrásnál. Innen kvázi egyenes út vezetett a célba, de előtte felugrottunk a Meleg-hegyre, lecsekkoltuk a csúcsrajárós feladatot. A végén volt egy kavar, elterelték a jelzett utat egy kerítéssel, de kis bozótozást követően beértünk a faluba. Megint kellett kutyát füröszteni, pont a legvégén. Nem írom le miért. Pontosabban kellett volna, mert januárban nem találtunk megnyitott kutat.