Hoche Tauren-i tavas túra

Túraparaméterek

A túra hossza

12 km

Szintkülönbség

900 m

Szintidő

–

Legmagasabb pont

Schafbühel,a Weißsee környékén – 2352 méter

Indulás

10.00 – Enzigerboden

Útvonal

Enzigerboden -> Tauernmoosse -> Vorderer Schafbichl -> Rudolfshütte -> Weißsee -> Grünsee -> Enzigerboden

Érkezés

17.30 – Enzigerboden

Résztvevők

szabola, krichard, feherb, natasa

Időjárás

Eredetileg több naposra terveztük ezt a Hohe Tauern-beli túrát, de az időjárás közbeszólt. Nem volt értelme több napra menni, mert többször áztunk volna szarrá. Igazából előbb kellett volna jönni, de a főnökök nem tudtak olyan rugalmasak lenni, mint ahogy az nekünk kellett volna. Kénytelenek voltunk hát beérni két nap túrázással plusz egy napos odaúttal és egy napos visszaúttal. Az első éjszakán két zivatar is meglepett minket, és reménykedtünk, hogy nem lesz teljesen felhős másnap.

Az első napon pár tavat látogattunk meg, melyek 2000 m felett vannak. Mindegyik mesterséges víztározó, az ilyenkor olvadó hó vizét raktározzák. A hegyek oldalán rengeteg kis vízfolyás érkezett a tavakba, a meredek part miatt elsősorban vízesések formájában. Ezért állandóan vízesések zaját lehetett hallani. Egyes vízfolyások nagyon sok vizet szállítottak, rengeteg víz raktározódhatott hó formájában a hegyek tetején. Azokon a hegyeken, amelyek alacsonyabbak voltak, és elolvadt rajtuk a hó, már nem folyt víz, csak a vízfolyások helye maradt meg. A legtöbb hegy 3000 m-nél magasabb volt, ezek mindegyikét hó borította.

1400 m magasról indultunk, egy kirándulóközpontból, ahol a lanovka alsó végállomása is volt. De mi gyalog terveztünk menni, ha már idáig eljöttünk. Az első tóig 600 m-t kellett emelkedni. A terep állandóan és folyamatosan emelkedett, egy szerpentinen kellett felmenni. Mi Natasával szép lassan haladtunk, Krichard és Szabola kicsit gyorsabban mentek, de viszonylag egyenletes tempóban tudtunk menni. Délre fel is értünk a Tauernmoosee-hez, ahol megálltunk kajálni is egy kicsit. Közben Natasával elnéztünk a gáthoz, ahol csináltunk is egy-két fényképet.

Innen a terep lassabban kezdett emelkedni, a tó partját követő kocsiúton mentünk felfelé a Weißsee irányába. Közben volt egy elágazás és az elágazó út egy kisebb csúcsra ment fel, ezt a térkép kis piros pontokkal jelölte. Ilyenen még nem voltunk, úgyhogy elindultunk felfelé. A kis pontok valószínőleg azt jelentették, hogy több helyen kisebb-nagyobb köveken kellett felfelé kapaszkodni, de kiépített kötelek is segítették az egyszerúbb haladást. Az út nem emelkedett egyenletesen: egyszer meredek kaptatókat sodort az utunkba, mászor szintben haladt, de kisebb lejtők is tarkították. Összefüggő hótakarót itt nem találtunk, foltokban volt csak hó. Az olvadékvíz össze tudott gyűlni a mélyedésekben kisebb tavakat hozva létre.

Az ilyen mélyedésekben csönd honolt,a vízesések robaja a takarás miatt nem hallatszott, amik miatt elég „zajos” volt egyébként a környék. A kis magaslat 2311 m magasan leledzett, és közvetlenül a Weißsee felett helyezkedett el. A tó szintje csak 100 m-rel volt lejjebb. Itt van egy meteorológiai állomás is, az Alpinzentrum Rudolfshütte nevezetű 11138 számú. Az alpinzentrumban található a lanovka felső végállomása , de egy másik, nyitott libegővel még magasabbra is lehetett menni. Ismét kajáltunk egyet, mielőtt elindultunk volna lefelé. Egy rakás 3000-es csúcs vette körül a kis tavat. A vízen még javában úszkáltak a jégtáblák, nem csoda, hogy nem találtunk kiépített strandot mellette. A kajálást egy zivatar szakította félbe, ami elég gyorsan csapott le, azonnal felhőbe borítva a völgyet. Teljesen más egy zivatar ilyen magasságban, mint lent. Gyakorlatilag belekerül az ember a Cb belsejébe.

Egyik pillanatban még normálisan „esik”, de hirtelen rendkívül intenzív szakaszok is vannak benne, amik csak pár másodpercig tartanak. Az eső mellett kisebb jégdarabok is hullottak, vagy inkább érkeztek a felhővel. Az egész nem tartott negyed óráig. Utána ismét kisütött a nap, igaz a zivatar nagyja elkerült minket. A zivatar elmúltával indultunk lefelé, közben a Weißsee partjára is lementünk megsimogatni a jégtáblákat. Eleinte nagyobb köveken kellett ugrálni, majd egy lefelé szerpentinező úton haladtunk. Helyenként 2-3 méteres kövek tarkították a terepet, amelyeken csordogált a víz. Olvadt hóize volt. Mivel minden egyes rohadt lanovkakabint meg kanyart le kellett fényképezni, csak lassan haladtunk. Közben újra befelhősödött, és dörgicsélést is lehetett hallani. Ez gyengébbnek, de hosszabban tartónak nézett ki, mint az előző zivatar. Mi is jól kinéztünk, sikerült rövid időn belül szarrá ázni. A Grünsee mellett volt a lanovkának egy középső állomása 1700 m magasan, oda kicsit behúzódtunk. Sajnos a lanovka már nem járt, délután 4-kor bezárt a bazár. Csendesedett az eső, és nem vesztegettük az időt, elindultunk tovább.

De az a rohadt eső ismét rákezdett, de már mindegy volt. Csak az idegesített minket,hogy a sátorban miként fog megszáradni a vizes cucc. Egyáltalán, hova tesszük a vizes cuccokat? Szerencse, hogy hoztam még egy melegítőalsót, de a felsőből csak egyet pakoltam be, és semmi esély nem volt arra, hogy megszárad.

Az út innen a kocsiig egy viszonylag normális úton haladt, nem ösvényen, hanem kocsiúton. De kíváncsi lennék arra a kocsira, ami feljön ide, ugyanis rohadt meredeken ment az út. Már látni lehetett a parkolót 300 m-rel alattunk, nagyon szép fényképet lehetett volna csinálni, csak esett az a rohadt eső, kedvem sem volt fényképezni, és a gépet sem akartam volna eláztatni. Szegény Krichard kocsiját jól összevizeztük. Szerencsére a kocsi szellőztetőjével több ruhát sikerült útközben megszárítani. A maradéknak esélye sem volt, ugyanis éjszaka még ránkszakadt egy zivatar, és az eső is esett a kempingben. Paráztunk, hogy holnap milyen idő is lesz, bár az előrejelzések szerint a csapadék valószínűsége kicsinek ígérkezett.

Pár növény, amelyekkel a túrán találkoztunk