A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ez a túra egyszeri alkalommal került megrendezésre. Legalábbis a rendezők ezt írták. El is jöttünk, mivel kénylemes őszi túrának ígérkezett, bár a szintemelkedés elég sok volt. Így is álltunk neki a túrának, ezért a végén sietni kellett, hogy időre beérjünk.
Visegrádon a rajt majdnem a Duna partján volt, csak az országút választotta el a parkolót a folyótól. Észak felé pedig a Visegrádi-hegység hegyei magasodtak, egyiken a Fellegvárral. Egy kanyargós utcán hagytuk el Visegrádot, közben elmentünk a templom mellett is. Egyből emelkedett, de csak lankásan. Nagyon szép útvonalat választottak a rendezők. Piliszentlászlóig az Apát-kúti-völgyben mentünk felfelé. Mellettünk patakocska folyt, amely sziklákat kerülgetett. Sokáig aszfaltúton haladtunk, a patak kanyarulatait követtük a völgyben , amit a víz vágott magának. Időnként a turistajelzés nem a műúton, hanem azzal párhuzamosan az erdőben haladt, egyszer egy víztározó mellett is elmentünk .
Mivel nem volt megerőltető a túra, rövid volt a táv is, elég sokan jöttek el. Gyakorlatilag mindig voltak emberek látóhatáron belül, kivéve talán a legutolsó szakaszt. Folyamatosan emelkedtünk, de olyan lassan, hogy alig lehetett megérezni. Amint letértünk a műútról, már nagyobb emelkedők is jöttek, de nem voltak vészesek. A bágyadt őszi nap besütött a fák közé , itt a völgyben még sokáig deres volt a fű. Késő őszi idő volt, szerencsére köd nem volt, de hűvösek voltak már a reggelek. Több forrás mellett is elmentünk. Volt, amelyik nem volt iható, de speciel a feljebb található Kaán Károly forrás iható volt, és természetesen meg is kóstoltuk . A nyári melegben biztosan hűsebbnek érződik, most langyosnak lehetett érezni a hideg levegő miatt.
Kajáltunk egy keveset, majd elindultunk Pilisszentlászló felé, immár nem a műúton, de továbbra is a völgyben. A patak egyre keskenyedett, néhol kifejezetten a mederben kellett menni, de a végén (illetve a patak szempontjából az elején) már olyan kevés víz volt benne, hogy nem volt ezzel gond. Viszont a falevelek alattomosan megültek a víz felszínén, nem lehetett látni néhol, hogy hol van pocsolya. Elég későn értünk Pilisszentlászkóra, nem kapkodtuk el a dolgot. Már 300 méter szintemelkedésen túl voltunk, amit alig lehetett megérezni. A faluban a boltnál volt az ellenőrző pont.. Innen hirtelen emelkedő következett, elértük a túrán a legmagasabb pontot, a Szt. László-hegy oldalában. Innen szép
ösvény vitt le a Pap-rétig. Az emelkedő megfogott minket, még olyan gyorsan sem mentünk, mint eddig, de nagyjából pont időben voltunk. Szétszóródva ment a társaság, de az elágazóhelyeken bevártuk egymást. Visegrádik az OKT útvonalán mentünk. Szerény véleményem szerint az OKT egyik legszebb szakasza ez. Nem nehéz az útvonal, egyes helyekről lehet látni a Dunát, Vácot, és a Naszályt is. Több helyen megálltunk, vagy azért, mert Syb fényképezett, vagy minket kellett megvárni. Natasával eléggé lemaradtunk, nem akaródzott neki gyalogolni. Inkább hiszti fokozatba kapcsolta magát, ami azt jelenti, hogy nem mond semmit. Egy kilátóhelyen pihentünk meg hosszabb időre, itt kajáltunk és csokiztunk. Innen az ellenkező irányba, Dömös felé volt kilátás.
Átmentünk még egy vicces forgóajtón is , majd nemsokára megérkeztünk a Nagy-Villám alatti kis rétre. Ez valami fensíkszerű objektum, csak kevés a fa itt, de azok nagyon jól néznek ki. Most négyesben haladtunk, Atis lemaradt Sybbel. Én már be akartam érni minél előbb, már az sem érdekelt, ha késünk és nem kapunk jelvényt. Elrohantunk a Fellegvárig, itt pecsételtünk, és rögtön indultunk tovább. Minimális esélyünk volt arra, hogy időben érünk be, bár ha továbbra is ilyen tetves tempóban haladunk, akkor erre nagyon kevés az esély. Ráadásul Natasa a lejtőn nem valami gyors.
Szabola meg krichard elugrott még a Viktorin emlékhez is, mi ezt inkább kihagytuk a fent említett ok miatt. Szépen lassan, de lejutottunk a faluba, közben útbaejtettünk egy faszán kinéző kis kápolnát is. Szaboláék a faluban értek utol minket, juhiék azután érkeztek, hogy megkaptuk a kitűzőket. Nagy nehezen sikerült pont időre beérnünk. Túra után húztunk Csobánkára, hogy részt vegyünk az OMSZ csapatának szarrá verésében (természetesen a vesztes oldalán). Igaz csak a második félidő közepére értünk oda. Semmi kedvem nem volt hozzá, de ha már megígértem, vazzeg…!