A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Május 3-án volt a Királyréti kisvasút napja. Ez alkalommal rendezték meg ezt a túrát is. Három táv volt: 10, 20, 30 km. A 30-asnál a rajt és a cél ugyanaz volt, a 10-es túl rövid, így maradtunk a 20-ason. Zolcsi nem nagy túrázó, amit bizonyít az a több szál cigi is, amit közben elszívott, meg a táskájában hozott vax és cola light is. Jó, hogy a hajráfot nem hozta. Ennek ellenére a végén egy árva kukkot nem szólt, hogy fájna a lába, vagy elfáradt volna, sőt még a végén is jól nyomta.
Előszőr is át kellett menni Verőcére a bicikliúton. A turistaút tudniillik itt megy fel a hegyek közé. Ráadásul pont a Vác-Balassagyarmat bzmotos vonal mellett haladtunk végig. Ez a vasútvonal nem annyira forgalmas, mint mondjuk a Semmeringbahn, a jó két óra alatt csak egy vonatot láttunk, de azt kétszer is. Nem sokkal Magyarkút megállóhely előtt értünk ki sinek mellé. Tudtuk, hogy nemsokára fog szemből jönni egy vonat, ezért a sineken mentünk tovább. El is vesztettük a jelet, de onnan nem tudtuk volna lefotózni a bzmotot. Kicsit aggódtunk, hogy hova állunk majd félre, meg hogy meghalljuk-e a vonatot, de ezzel nem volt gond. Olyan hangja volt már messziről, mintha egy tank jött volna az erdőben.
Nem volt kényelmes a sineken baktatni. Mindenki tudja, hogy a talpfák pont a lehető legkényelmetlenebb távolságban követik egymást, ha azon akar gyalogolni a hülye turista. Ha meg nem, akkor a kövek törik fel a talpat. Szokolya állomásig mentünk a síneken, de már rohadtuk untuk. Itt tértünk rá a piros kereszt turistajelzésre, ami továbbra is párhuzamosan megy a sinekkel, de jobban bemegy az erdőbe és fel-felmászik a domboldalakra. Eddig a síneken menve nem is volt szinte emelkedő, mivel ugye a vonat sem tud akármekkora meredeket megmászni.
Most a turistaúton izzasztóbb emelkedők voltak. Amúgy Szokolya állomás érdekes, mert tulajdonképpen az erdő közepén van, messze a falutól. A falu főutcáján pedig a kisvasút robog végig, és gondolom a busz is arra jár. A nagyvasúti állomást nem sokan használhatják. A már említett piros kereszt jelzés elég szarul van jelezve. Ritkák a jelzések, és elég réginek tűnnek. Már régen jártam ennyire szarul jelzett turistaúton. Egy helyen nem is követtük, bár ez a mi sarunk. A kényelmesebbnek ígérkező aszfaltúton mentünk, ami egyszer csak elkanyarodott a turistaúttól, de a GPS segítségével végülis egy kissé aljnövényzetes úton át visszatértünk a jelre.
Nem voltunk valami jó időben, sietni kellett. Annál is inkább, mert fel kellett menni a nógrádi várhoz is, mert annak a kapujánál volt az ellenőrzőpont. De ott nem találtunk senkit, ellenben csináltunk is pár képet. Zolcsi Nógrád megyeiként még nem is volt ebben a várban. Végül is a vár alatti parkolóban nagy nehezen megtaláltuk a pecsételő emberkét, de már ott tartottunk, hogy hagyjuk a francba az egészet, legfeljebb a GPS-sel meg a fényképekkel bizonyítjuk, hogy jártunk itt. Azért fagyiztunk egyet a focipálya mellett lévő cukrászdában, és a falu szélén lévő Csurgó-forrásnál vizet is vettünk. Úgy döntöttünk, hogy kajálunk is, és addig is megvárjuk a Vác felől nemsokára ékrező vonatot, amit le is fotózunk.
Viszont alig marad egy óránk a 6 km-re. Szóval már nem szarakodtunk, mentünk mint az állat. Egyszer sem álltunk már meg. Volt egy kis emelkedő az elején, aztán az erdőben kanyargott az út. Ahogy közeledtünk a határidő felé, úgy gyorsítottunk, de a futást azért mellőztük. Mögöttünk fekete felhők gyülekeztek, amelyek már a hangukat is hallatták. Látszott, hogy most nem ússzuk meg pár csepp esővel, mint előző nap Pásztón. És természetesen bekövekezett az is, ami be szokott akkor következni, amikor rohannánk a szintidő miatt. Rossz irányba fordultam. Zolcsi szólt, hogy a GPS-en hülyeség van, mintha másik irányba mennénk. Szerencsére csak pár száz métert csesztünk így el. Tíz perc késéssel futottunk be Királyrétre, amit azért nem értek, mert nem éreztem azt, hogy sokkal lassabban mentem volna, mint a Pásztó 40-en. Igaz, a sineken lassabbak voltunk, de nem annyira, és a várban is elment jó pár perc. Végül kaptunk azért kitűzőt és emléklapot, meg kisvasutas képeslapot is. Kár, hogy a kitűzőn nem kisvasút van, hanem a túrát rendező egyesület kitűzőjét kaptuk meg.
Fél óra volt még a kisvonat indulásáig, amivel visszamentünk Kismarosra. A gőzösről sajnos lemaradtunk, mert arra még két órát kellett volna várni, és Zolcsinak még Salgótarjánba is haza kellett mennie. Közben kitört a zivatar, mindenki a fedett váróba menekült. Az érkező vonat egy csomót késett, de hét kocsi volt rajta. Egy mozdonnyal nem is tudott ide feljönni, ezért egy húzta, egy másik meg tolta a vonatot.
Galéria
Kitűzők, oklevelek, egyebek
