A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Már előző nap féltem egy kicsit a túrától, hiszen az utolsó keményebb túra amin részt vettem, az a tavalyi vulkántúra volt. Szóval egy év „semmittevés” után aggódtam egy kicsit, hogy fog menni a dolog. Korán indulunk Pestről, most ismét csak ketten kricharddal. Nekünk már ez egy megszokott december eleji program, a feherb tavaly ugyan eljött, de nem valószínű, hogy újra megkísérli ezt a túrát.
Fél nyolckor indultunk el és szerencsére egyáltalán nincs hideg, a tavalyi rajt sokkal cidribb volt. Én persze megint „elöltöztem” magam, felvettem a kabátomat, plusz poló, plusz pulóver, plusz hátizsák és kb. egy kilométer után már éreztem, hogy ismét elbénáztam, de akkor már nem vetkőztem neki, mert nem akartam megfázni. Sokat pofáztunk kricharddal és gyorsan el is értük az első ellenőrzőpontot. Sehol semmi sár, hó, jég, gyorsan lehetett haladni és 2 óra 20 perc alatt fel is értünk a nagy-hideg-hegyi turistházhoz. Úgy éreztem ez korábban nem ment ilyen gyorsan.
Gyors pecsét és menekülés ki a melegből, nehogy ottragadjunk. Egy teljesítmánytúrán egy dologra kell odafigyelni nagyon, hogy az ember tartsa a szintidőt: nem szabad leragadni egy helyen sem, mégha az olyan csábító is, mint egy meleg turistaház és a tea illata. A felesleges megállások megbosszulják magukat és egy nehezebb túrán több óra simán összejön. Mi ezért sem álldogálunk meg, max akkor ha már tényleg nagyon fáradtak vagyunk. Pedig a GPS szerint ezen a túrán is kb. két óra telt el állással, ami a 10,5 órás teljesítéshez képest elég soknak tűnik. És egyik helyen sem álltunk meg 5 percnél többet.
Nagy-Hideg-Hegy után Csóványosra fel. Nem hosszú szakasz, de ezen a túrán nekem mindig itt van az egyik holtpontom. Folyamatosan csörtettek el mellettünk az emberek, utálok kiállni előlük, ők a gyorsabbak próbáljanak kikerülni. Tudom,tudom önző és szemét hozzáállás, de amikor minden erődet összeszedve koncentrálsz arra, hogy egyre feljebb haladj, akkor eléggé zavaró ha ott lihegnek a nyakadban és nem kerülnek, csak lihegnek jelezvén, hogy „tebaromájjámárfélre”. És ha félreállsz, akkor nehéz elindulni újra. De felértünk végül; a toronyba már tilos felmenni. Önkiszolgáló pont volt itt, mindenki szépen felírta nevét egy papírra azt kész. Ettünk, ittunk egy keveset, majd arra számítva, hogy innen most szép hosszú lefele szakasz jön a völgyig, elindultunk. Itt volt az első olyan szakasz, ahol már végre néha egyedül voltunk, se előttünk, se mögöttünk senki. Csend és nyugi. Még a nap is kisütött. Aztán belefutottunk egy elterelésbe. Állítólag vaddisznóhajtás van és ezért a Miklós-tetőt északi oldalról kellett megkerülnünk. Itt két kisebb emelkedővel találkoztunk, ami csak azért volt kellemetlen, mert nem erre számítottunk. Viszont cserébe remek kilátást kaptunk észak felé; ha tiszta az idő a Tátra szerintem látható innen. A terelés különben pár száz méterrel több utat jelentett, mint az eredeti, de végül csak leértünk a Fekete-völgybe.
Tavaly a házban volt a pont, most a fene se tudja miért nem kapták meg (kíváncsi lennék rá vajon miért). A völgy végén elég szűk helyen állították fel a pontot, viszont le a kalappal a rendezők előtt, mert még itt is megoldották a teát! Az más kérdés, hogy eléggé gyógyszerízű volt, valószínűleg az édesítőszertől. De megittuk, mert szükségünk volt rá, na meg jobbra sikeredett, mint amit én hoztam magammal:) Nekiindultunk a második szakasznak. Az órát nem néztük, a GPS-t annál inkább. Tavaly nem sikerült teljes tracket készíteni, én pedig mindenképp akartam látni 3d-ben a túrát, ezért végig a kezemben cipeltem, hogy lássam ha lemerül. De nagyon jól bírta, csak visszafelé Nagy-Hideg-Hegyen kellett cserélni elemet, de akkor is csak azért, hogy a sötétben ne kelljen szarakodni ha esetleg lemerül.
Hamar felértünk a gerincre és amint ráfordultunk a piros sávra begörcsölt a combom. Mind a kettő. Szerencsére nem az a teljes, lábranemtudokállni görcs, csak minden egyes lépésnél fájt és húzódott. Megpróbáltam kinyújtani, de egyelőre nem sokat segített. Nem fájt annyira, hogy ne tudjak továbbmenni, így tempóztunk tovább. Szerencsére itt is egyedül voltunk. Nemsokára felértünk a hullámvasút első magasabb pontjára, a Jancsi-hegyre. Már régóta szemeztem egy túramozgalommal, amelynek a neve Börzsönyi várak és középkori sáncok. Ha már itt vagyunk és útba is ejtünk a túramozgalom által felkeresendő helyek közül párat, akkor vágjunk is bele. Jancsi-hegy volt az első.
Rövidebb túrákon talán jobb ha az ember nem tudja mi vár rá a folytatásban. Nos a Börzsönyi Vulkántúra esetében csak a mazochisták nem szeretnék tudni. Nekünk nagyon sokat segített az, hogy fejben végigpörgettük Magyar-hegyig az előttünk álló útvonalat és tudtuk mi vár még ránk. Jancsi-hegy után még vagy 6 kisebb-nagyobb csúcs, ami az itinerben csak egy nagy M betűként jelenik meg, azaz a 6 csúcsból csak kettő látszik, tehát aki először vesz részt ezen a túrán, azt az itiner rendesen becsapja. Nagyon nehezen haladtunk, főleg én mentem lassan a folytonosan visszatérő görcsök miatt. De azért végül felértünk Holló-kőre. Nem nagyon álltunk meg, időpazarlás lett volna, a csúcsról most nem volt fenomenális kilátás, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Már csak a Salgóvár volt hátra. Nagy nehezen leküzdöttük az emelkedőt és örültem, hogy nem lihegnek a nyomomban arcok és így nyugodtan, félreállások nélkül fel tudtam menni. Kicsit meglepett az Árpád-sávos zászló a csúcson a pontőröknél.
Pecsét, egy kis kaja és indulás tovább a Magyar-hegy felé. Innen a völgyig már csak egy kisebb kaptatón kellett felmásznunk, de onnan végig le visz az út. A Magyar-hegyet hamarabb elértük mint gondoltam és ez jól esett. Meg ott volt a kezemben a GPS és elég sokat bambultam, néztem hol vagyunk. Hasznos egy jószág. Lefelé megettünk két narancsot – mennyei volt. De most már lefelé is görcsölgetett a lábam, krichardnak meg a térde kezdett fájni. Csak érjünk már le a völgybe!
Csak leértünk. Minőségi csokit kaptunk, meg teát. A tea meleg volt, nem akartunk ott várni addíg míg ihatóra hűl, így indultunk is tovább. De nem sokáig jutottunk, mert le kellett ülnöm, totál elfáradtam. Aztán elmajszoltam a csokit és újra nekiindultunk. Mintha erőt és kitartást ettem volna a csillógó csokikpapírból, mert egész jól bírtam. Hamar elértük Bányapusztát, ahonnan tovább visz a földút, igaz kicsit nagyobb emelkedőkkel, mint eddig. A Katalin-forrás kiéptített kifolyócsövéből egy csepp víz nem jött, de a forrás valószínűleg nem apadt el, mert egy kis patakocska csordogált a völgy felé. Innen még további két kilométer következett majd egy meredek, kerítésen átmászós szakaszon fel a piros keresztig. Itt ismét leültünk és ettünk ezt-azt. És még mindig nem szakadt ránk a sötétség. Itt már megnéztük hogyan is állunk : én úgy tudtam, hogy a szintidő 11 óra. Ha ezt vesszük, akkor kb. 3 óránk maradt beérni a célba és addíg még kb. 9 kilométert kell leküzdenünk. Meglesz ez, persze hogy meglesz! Az utolsó, Nagy-Hideg-Hegy előtti emelkedőig még maradt hátra jó pár méter, közte pár emelkedő is. De nemsokára odaértünk az utolsó megpróbáltatás tövébe. És még mindig nem kellett a lámpa! Lassan mentünk felfelé, minden lépésnél masszíroztam a lábam, hogy könnyebb legyen. És egész jó tempóban felértünk, igaz jópárszor megálltunk miattam. De fent voltunk. Maradt szűk két óránk. Csak annyira álltunk meg itt ismét, hogy átöltözzek, felvegyem a száraz ruhámat és már mentünk is tovább. Előkerültek a fejlámpák, majd a piros sávon nyomultunk lefelé. Ismertük az utat, így nem kellett keresgéléssel időt pazarolni. A Magas-Tax alatt még egyszer megálltunk és megettük krichard csokiját. De innen már végig lefelé és szintidő előtt 25 perccel, 18.03-ra értünk be a célba. És aztán csak otthon esett le, mikor megnéztem az itinert – a túrán nem használtuk, mert fejből tudtuk már az utat – hogy nem is 11, hanem 12 óra volt a szintidő, azaz nem 25 perccel, hanem majdnem másfél órával hamarabb értünk be. Nem értettem, hiszen tavaly sem mentünk lassabban és akkor pont meglett. Jól esett a túra, már régen voltam. De lehet hogy jövőre nem jövünk el, elvégre ötször már végigmentünk, na meg ezen a túrán is egyre többen vannak. Szóval ha lesz más túra akkor inkább azon veszünk részt, kivéve ha lesz végre hó, jó sok:). Félre ne értse senki, ez persze nem a túrával és a rendezéssel szembeni kritika! Az ellátás tavaly óta javult, több helyen kaptunk teát is.