A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Nem szeretem a téli túrákat. Utálok kiizadni a kabát alatt a mínusz sok fokban, és utálom a csúszós (jeges, havas, sáros) utakat. Tudom, ez baromság, de nem érdekel. Ilyen vagyok, és nem fogok megváltozni. Viszont már hiányzott a túrázás, a menés, nem tudtam és nem is akartam várni tavaszig. Szóval leküzdöttem az utálatomat, és elmentem erre a Téli teljesítménytúrára. Még az sem tántorított el, hogy két nappal korábban még úgy nézett ki, hogy akár el is ázhatunk.
Vonattal mentünk a rajtig, és viszonylag hamar, tíz percen belül el is sikerült indulnunk. Hamar elértük Piliscsévet, ahonnan már turistajelzésen haladtunk. Innen kezdődött az emelkedő, a kabát alatti izzadás, és a véget nem érő sáros út. Nagyon nem bírtam menni, pedig ez még nem a legsárosabb szakasz volt. Szinte csak vánszorogtam fel az emelkedőn a szántóföld szélén. Viszont visszanézve nagyon szép volt a kilátás. Kezdett felszakadozni a felhőzet, egyre hosszabb időszakokra sütött ki a nap. Klastrompusztánál lélegzetvételnyi szünet következett, véget ért az emelkedő első szakasza, és műúton gyalogoltunk tovább. Az OKT-n mentünk végig, ami sokág a Kesztölc és Klastrompuszta közötti műúton visz, majd felkanyarodik a hegyoldalba. Itt már muszáj volt megállnom, és ennem egy keveset. Alig mentünk két órája, de már korgott a gyomrom, és úgy éreztem, hogy nem bírok tovább menni.
A kaja nem segített túl sokat, de szerencsére kiérve az erdőből ismét szintben folytattuk utunkat. Előttunk fent látszott a Kétágú-hegy, balra lent pedig Dorog, távolabb a párába vesző Gete. Beszéltük szabolával, hogy majd május végén a Kinizsin is ezt fogjuk látni. Majdnem ott mentünk fel a Kétágú-hegy két ága közé, ahol a Kinizsi lejön, és majdnem rossz irányba mentünk tovább. Szerencsére csak 50 m-t mentünk rossz irányba. A túra jellegzetessége, hogy nincsenek ellenőrzőpontok, de kijelölt útvonal az van. Mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy betartja-e a szabályokat.
Felérve a hegyre, átkerültünk a kevésbé napsütötte oldalba. Itt már volt egy kis hó, az út pedig jeges volt. Viszont a legkeményebb rész csak most következett! Fel kellett menni a Feketehegyi kulcsosházhoz. Ránézésre nem tűnt vészesen meredeknek, valószínűleg száraz időben simán fel lehetne menni. De most a sárban kínlódás volt. És mivel nem lehetett szépen, egyenletes tempóban menni, kiköptem a belemet is mire felértem. Úgy éreztem, hogy soha nem fáradtam el még túrán ennyire, mint akkor. Persze, ez az érzés hamar lecsillapodott, hiszen azért nem jöttünk még olyan sokat, és a rendezők teával kedveskedtek odafent. A háztól szép időben látszik Esztergom, a Bazilikával. Szerencsénkre, mire felértünk kitisztult az idő, és mi is gyönyörködhettünk a kilátásban.
Innen viszont le kellett menni, ami szintén nem volt egyszerű. Az út egy hegyoldalban vezetett lefelé, és természetesen csúszott itt is. Én inkább az úttól pár méterre feljebb mentem a levelek között, és megpróbáltam megkapaszkodni a fákban, ahol lehetett. Viszont a bal lábamon elkezdett fájni az egyik ujjam, ugyanis minden lépésnél arra nehézkedtem. Otthon láttam, hogy vérzik, de a sebet nem találtam meg. Szabola rendes csávó volt, megtartotta nekem az almacsutkáját. Nem voltak lombosak a fák, és már innen láttuk magunk alatt Pilisszentlélek házait. Nagyon szép volt, ahogy a völgybe besüt a január végi bágyadt napsugár. A faluból ismét emelkedő jött, de ezt már jobban bírtam, mint az elején. Biztos mostanra melegedtem be. Pedig ez már lassan a vége volt. Át akartunk menni a Kálmán-forráshoz, de ehhez le kellett volna menni egy vízmosásba, majd fel a másik oldalon, és olyan rohadt sáros volt, hogy inkább ezt kihagytuk. Igaz, kicsit feljebb nem olyan mély az árok, de akkor már nem volt kedvünk visszamenni.
Az emelkedőn szabola kezdett kidőlni, most nekem kellett őt megvárni időnként. Lehet, hogy az volt benne, hogy ez az utolsó, és már mindjárt vége. Ahogy kereszteztük az Esztergom-Dobogókő utat ismét megjelent a hó. Kb. 5 cm volt itt fent, de elég jeges volt a teteje. Figyelni kellett, hogy a jeges szakaszokon ne essen hanyatt az ember. Ha már túltéltük kéztörés nélkül a két héttel korábbi piros riasztásos ónos esős helyzetet, akkor most sem akartunk megfeküdni a jégen. A Kétbükkfa-nyeregtől már csak le kellett ereszkedni Pilisszentkeresztre. Sejtettük, hogy a hóhatár alatt ismét sár lesz, és megint nehezen fogunk haladni. De ennek ellenére viszonylag gyorsan haladtunk. Nem rövidítettünk a jobb minőségű úton, hanem végig a zöld sáv jelzésen, illetve a szalagozás mentén mentünk. A célban kaptunk még egy üdítőt, de sajnos elég cigis volt a kocsma, ahol a cél volt berendezve, úgyhogy nem ott vártuk még az egy órával később inuló buszt.
Galéria
Kitűzők, oklevelek, egyebek
