A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Már régen kinéztem azt a túrát a szlovák Tátrában, amiről egy túraleirást is olvastunk, és mivel a környéken voltunk, elmentünk egyik nap. A túra nagy vonalakban a Csorbatótól felmenni a Malompataki-völgyön, át a hágón, és a Szoliszkó-gerincet megkerülve a Furkota-völgyön lejönni vagy az Elülső-Szoliszkóig vagy vissza Csorbatóig.
A legnagyobb parkolóban találtunk csak helyet, ott viszont még sok volt. Feljebb már mind teli voltak, vagy le volt zárva a parkoló. Könnyed sétával melegítettünk be tehát, amíg elhagytuk a lakott (illetve szállodákkal, kajáldákkal, souvenirárusokkal teli) helyet. Egy darabig a lanovkával párhuzamosan mentünk felfelé mérsékelt emelkedőn, majd ahogy az a gerinc felé tartott, úgy távolodtunk mi is tőle, és a patakvölgyben folytattuk utunkat. Egyre inkább szűkült a völgy, egyre közelebb kerültek a jobbra és balra található sziklás, meredek, csipkézett gerincek. Ezekre normál ember legálisan nem tehet be a lábát, mivel nincs rajtuk jelzett turistaút.
Sok volt a nép, de a legtöbben csak a kb. 1750 m magasan lévő Fátyol-vízeséshez jöttek fel (Vodopád Skok). Idáig télen-nyáron járható az út, de ha van nagy hó, akkor a lavinára való figyelmeztetést komolyan kell figyelni. Most július lévén ilyen nem volt. A vízesésnél pihentünk egyet, kajáltunk, majd elindultunk felfelé, ahol jött egy kis meredek rész láncokkal. Rövid volt a meredek emelkedő, rögtön utána a kialakult kis lapályban össze is gyűlt egy tengerszemre való víz.
Ahogy mentünk felfelé, egyre nagyobb kő- és szikladarabokból állt az út, Visszanézve pedig egyre kisebbnek látszódott a csorbatavi síugrósánc. Majd ahogy kanyarodott a völgy, eltűnt a szemünk elől. Megjelentek a hófoltok és a zergék. Egy 1979-es helikopterbaleset emlékműve és pár itt hagyott törmeléke mellett elhaladva 2000 m körül újabb nagyobb tó következett, aminek mondjuk rá a parjtán mentünk körbe. Persze nem úgy, mint ha a Balaton partján sétána az ember. Kissé távol haladtunk el tőle, közben autó nagyságú sziklákat kellett kerülgetni, gondolkodni, hogy hogyan lehet legegyszerűbben ezt megtenni, illetve hófoltokon is át kellett kelni, amik már ki voltak járva, de követték a felszín alakját, ezért a tó felé lejtettek.
Itt már erősen nézegettünk felfelé, hogy hol lehet a hágó. csak csipkés gerinceket láttunk magunk felett, de mintha két csipke között egy kis mélyedésnél mozgolódás lett volna. Kb. 300 m volt még hátra szintben, azaz kicsit kevesebb, mint egy óra. Még egy kajaszünetet tartottunk az átkelés előtt, majd nekiugrottunk. Itt is voltak láncok, amik segítségével seperc alatt fel lehetett húzni magunkat a sziklafalon, majd ahogy kijutottam annak árnyékából egyszer csak előbukkant a másik oldal. Ugyanolyan volt, mint az, amin feljöttünk….A tipikus gleccservájta U alakú völgy a kisebb-nagyobb szikladarabokkal, a mélyedésekben megülő tavakkal. De valahogy mégis sokkal kurvajobban nézett ki, ahogy a szemből sütő napon megcsillant a tó víztükre, amit körbevettek minden oldalról a meredek hegyoldalak.
Fentről is látni lehetett merre megy az út, mert ott rendben voltak lerakva a kövek, nem csak úgy randomszerűen, ahogy a természet egymásra baszta őket. A gerincen való áthaladás csak egy lépés volt, de ezzel átléptünk a Balti-tenger vízgyűjtőjéből a Fekete-tengerébe. És nem volt sok idő fotózkodni, mert jöttek utánam Zsófiék, meg pár kemény szlovák hegymászó, akik gyorsabban haladtak. Itt meg nem volt nagyon hely félreállni. Meg persze be is voltam szarva kicsit, mert lelkileg nem készültem fel, hogy a másik oldalon ugyanolyan meredek, láncos részen kell menni, csak éppen lefelé, ami kicsit parább.
Elengedtük a gyorsabban haladókat, és kicsit lejjebbről azért fotóztunk párat, majd elindultunk a hegyoldalban lefelé. Egy szinttel lejjebb volt egy másik, kisebb tó, aztán be is értünk a törpefenyők közé. Ezen a részen még egyszer pihentünk, de nem a kaja, hanem inkább a talppihentetés miatt. A turistaút levezet Csorbatóra, de mi elmentünk szintben a Szoliszkó-házig, ahol a lanovka felső végállomása van. Innen hardcore-osabb túrázók még felmehetnek az Elülső-Szoliszkóra (Predné Solisko), de mi inkább beültünk kofolázni. Aztán lanovkával lementünk Csorbatóra, ahol meg haluskáztunk egyet. És persze újabb kofolát ittunk hozzá.
Galéria
