A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Bevallom őszintén, a túrára való jelentkezés egyik meghatározó mozzanata a 2 éve itt fogyasztott csokis (+ valamilyen alkoholba áztatott pikáns) körtés süti volt; de gyorsan csalódnom kellett, amikor a túra végén a nénik közölték, hogy már nem szerepel a repertoárban… no de addig még hosszú út állt előttünk.
Az ottani, magyarországi viszonyoknál halkabb vasútállomás mellett szálltunk le a buszról, majd Mixnitzből kifelé tartva szembesültünk az emberes medve faragványokkal, – a hangulatot megalapozandó.
A falusi „rengeteget” követően egy kisebb vízesés és egy aljas emelkedő terpeszkedett előttünk, az erőnlét hiánya több ember esetében már itt megmutatkozott. Elérve a Barenschutzklamm bejáratát, megváltottuk a jegyünket, majd nekiveselkedtünk a vetődésnek.
A 1,5 km hosszú Medveölő-szurdok érdekessége, hogy közel 170 létra/fahíd (megközelítőleg 2900 lépcsőfok ) vezet a helyenként lezúduló, olykor meg-megbúvó vízesés mellett, fölött; élményt nyújtva bármely korosztály számára. (Egyetlen negatívumként a korlátok szűkösségét említeném meg – ergo igazán testesebbeknek nem ajánlott.) Györgyünk már az első néhány létránál közelebbi kapcsolatba került a természettel, amikor is az elejtett vóki-tókit szedte fel a mélyből. Ezt az óment nem vehettük elég komolyan, így történhetett meg az eset, hogy a 96. létránál a fényképező – egyensúlyát vesztve – kiesett kiskacsójából és csak pattogott, pattogott és pattogott, mígnem hangtalan sikollyal a mélybe vetette magát. Néhány kósza kísérletet tettünk, hogy megtaláljuk a masinát, de mindhiába – csak sejthettük, hogy hol rejtőzött. A létrákat magunk mögött hagyva felértünk a Guten Hirten hüttés tisztásra, átadva magunkat egy kis pihenésnek, egyben erőt gyűjtve a csúcsra menetelhez. Utóbbi igazi versenyfutás volt az idővel, ugyanis a messzi távolban esőfelhők gyülekeztek.
Felfelé a szint enyhülést nem tűrve vezetett a keresztig. A kisebb-nagyobb sziklák segítséget nyújtottak, míg az apróbb törmelék főként lefele nehezítette a menetet. A csúcstól nem messze már komolyabb dörgések figyelmeztettek, jobb lesz mihamarabb visszafordulni, de ilyen közel a Hochlantsch-hoz már nem tántorodhattunk meg. A kötelező csoportképet elkattintva (hisz nem mindenki dobálja a szurdokba a fényképezőjét, igaz gyuri?), alig időztünk a csúcson, jobbnak láttuk, ha mihamarabb visszafordulunk.
Lefelé útba ejtettük a St. Jakob Haus-t, ahonnan néhány lépcső vezet le egy elbűvölő fa kápolnához. Hál’istennek csak az utolsó 10-20 létránál kapott el bennünket a felhőszakadás, így hatványozott figyelemmel kellett lépkednünk a csúszóssá vált fa fokokon. …és hát a célban, a célban nem volt csokis süti. 🙁
Galéria
Kitűzők, oklevelek, egyebek
