A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Harmadnap pihenőnap következett. Nem volt sok túra, de annál több zabálás a helyi specialitásból, a placsintának nevezett étekből. Ez csak annyiban hasonlít a palacsintára, hogy megtöltik kakaóval, túróval, lekvárral, de a tésztája a mi lángostésztánkhoz hasonlít. Furcsa, de kakaóval volt a legjobb.
Reggel arra ébredtünk, hogy valaki vagy valami csámcsog körülöttünk a sátor mellett, majd egy zuhanás, és összedől a sátor előtere. Kicsivel később egy ótvar nagy fingás. Lovak legeltek a sátrak körül, már előrelátó módon elpakoltuk a szemetet és a szennyest a kocsiba, nehogy összetúrják, mitöbb felzabálják a teleizzadt zoknimat. A ló nem vette észre a sátort kifeszítő zsinórt, ebben akadt el, a fingást pedig egyszer emésztett fű kipakolása is kísérte a tűzhely mellé. A lovakat nyár elején felhajtják a fennsíkra, ott vannak egész nyáron, majd télire visszamennek a faluba. Ugye, a legközelebbi falu is jó 20 km-re van innen, az emberek is feljönnek lakni ide a nyári szállásokra. Lovaznak, birkáznak, teheneznek, időnként berúgnak.
A Ponor-rét felé indultunk el, megnéztük hol tűnik el a az a víz, ami tegnap a Galbinában bukkant elő. Maga a ponor szó is víznyelőt jelent románul. Itt voltak épp a lovak, de útközben taliztunk birkanyájjal, és az őket őrző kutyákkal. A pásztorkutyák morcosak, támadnának is, de a gazda egy mukkjára leülnek. Nem lehet szarozniuk, errefelé csizmával nevelik, és szívlapáttal gyógyítják a háziállatokat.
A víznyelő előtt 50 m-re még szinte hömpölyög a patak, majd szemmel láthatóan egyre kevesebb víz lesz a mederben. Láthatatlanul tűnik el a sziklák alatt, a földben lévő lyukakban. Egy-egy helyen látni, ahogy örvénylik a víz, de nincs olyan látványos eltűnés. A pár kilométerrel feljebb lévő Ponor forrást is megnéztük, itt is az van, hogy egy barlangból jön ki a víz, ki tudja, hogy ez tényleg forrás, vagy már volt valahol a felszínen a patak.
Tovább emelkedve elértük a Pádist. Olyan a fennsík, mint a Bükk nálunk, víznyelők, köztük facsoportok. A nyári szállásoknál vettünk sajtot és placsintát. Szerencsére az egyik helyen romániai magyarok is voltak, akik fordítottak, így gördülékenyebben ment a dolog. Amúgy ezek inkább bodegák, vagy faházak. Egy modernebb ház volt, az szállásként is funkcionál, itt már angolul is meg tudtuk értetni magunkat. Két helyen placsintáztunk, a másodiknál még viharba is kerültünk, szerencsére volt tető felettünk. Nem tartott sokáig, de olyan sötét lett, hogy a tehenek azt hitték, hogy este van, és lejöttek a hegyről. A pasas a szomszédból bottal akarta visszahajtani őket, de mivel nem ő volt a tehenész, a marhák szartak rá. A tehenész is jött messzebb, de elég girbe-gurbán. Itt is igaz az, hogy az emberek közelségét a szemét növekvő mennyisége jelzi, de talán még durvábban, mint nálunk.
Megint két részre váltunk. Öten felmentünk a Mócok templomába, egy 1460 m magas hegyre, ahonnan belátni az egész Pádist. Nem vezet fel turistaút, gyakorlatilag toronyiránt vágtattunk fel, de azért elkerültük a legmeredekebb részt, és ahol találtunk kitaposott utat, arra mentünk fel. Csatlakozott hozzánk egy kutya, akit szemmel láthatólag nem bírtak a tehenek, de annyira nem volt éhes sem, hogy megegye a háztartási kekszet. Követett minket fel a hegytetőre, majd onnan vissza le, egészen vissza a táborig. Adtunk neki nevet. Mintha a Kutyura hallgatott volna, de valószínűleg azért, mert románosan hangzott. Mivel értelmesebb nevet gondoltam neki, ezért Vágány lett a neve. Úgyis, ha egyszer valaha lesz kutyám, azt is így fogják hívni.
Galéria
