A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Bihar-hegységben gyakori a csapadék. Már dél körül izmos gomolyfelhők növekednek, amelyek aztán dürgés-villámlás kíséretében a délután folyamán kiadják magukból a vizet. Nehéz megúszni csapadék nélkül, mi is minden nap vittünk esőkabátot magunkkal. Reggel még hétágra sütött a nap, mindenki lassan megreggelizett, és összeszedelőzködött a túrához, amit egész naposra terveztünk. Nem mintha olyan sokat mentünk volna, de nem akartunk rohanni, és hát a patakmederben túrázás, meg láncon kapaszkodás lassabban megy, mint mondjuk a láncfűrésszel karbantartott erdei utakon való haladás.
Második nap a Galbina-kőköz fantázianevű szorosba mentünk el. A sziklák között vájt utat magának egy kis patak, ami mellesleg egy barlangból tör a felszínre, de az előtt egy víznyelő nyelte el a Ponor-réten. Vigyázni kell az ilyen kasztvidéken a földből előbukkanó vizekkel, nem minden forrás, ami annak látszik, még akkor sem, ha térképen is forrásnak van írva. Több a búvópatak, mint a rendes forrás. És ki tudja, hogy azelőtt, hogy eltűnt volna a mélyben merrefelé folyt. Sok állatot tartanak, amik sokat ürítenek, és egy-egy víznyelő sem a legtisztább volt, főleg lakott helyek környékén.
A Galbináig át kellett menni egy 1200 m magas hegygerincen. A tetőn van a Porcika-zsomboly, egy szintén mély, majdhogynem tökéletes kör alakú, függőleges falú barlangbejárat. Az aljára soha nem jut le a napfény, ennek megfelelően az alján hókupacokat láttunk. Pihentünk ennek örömére, majd egy hosszú és meredek lejtő után érkeztünk meg a Galbinához. Innentől kezdve haladtunk felfelé a patak folyásával szemben. Rögtön láncos szakaszok jöttek: egyszer a meder mellett fent a függőleges sziklafalon voltak a láncok, később egy emelkedő, majd egy barmi meredek és csúszós lejtő mellett voltak láncok verve a sziklafalba. Nagyon sokat segítettek, de így is soká tartott míg mindenki végigment rajtuk.
Pedig a neheze csak most jött, mert egy hosszabb láncos rész következett, és nekem kellemetlen volt, hogy csak úgy találtam a lábammal párkányt a sziklafalon, hogy a kezem nagyon közel került a talpamhoz, és ebben a hülye pózban kellett volna végigmennem a falon a láncban kapaszkodva. Nem volt mély a víz, de ha beleesek, akkor átázok teljesen. Velem együtt hárman a vizi utat választottuk. Bakancs, zokni le, patakba be, és elbotorkálni a legközelebbi helyig, ahol le lehet ülni, és visszaöltözni. Nem ért térdig a víz, de tavaly mélyebb volt, akkor jobban le kellett vetkőzni, és nemcsak fiúk voltak a csapatban 🙂
Baromi hideg a víz, szinte éget. A Galbinában van még pár vízesés is, meg barlangok is természetesen. Olyan ez a kőzet, mintha belülről kezdene elrohadni, és egyszer csak összedől az egész. Persze, csak millió évek múlva. A Galbina-kitörésnél van a vége a szurdoknak, itt jön ki a víz a barlangból, akár fürödni is lehetne, van egy kis medenceszerű képződmény, ahol nincs sodrás. Most inkább kihagytam, előbb a lábamat is alig éreztem, olyan hideg volt a víz. Innen viszont nem volt más hátra, mint visszagyalogolni a zsomboly felé, felfelé az emelkedőn kb. 600 métert. Gondoltam, hogy szépen lassan elindulunk, aztán majd felérünk, de Katika úgy belehúzott, hogy alig bírtam követni. Én meg nem akartam lemaradni, hogy nézett volna már az ki!
A tetőn megvártuk a többieket, és kettéváltunk. Valaki visszament a sátrakhoz, mi négyen pedig a Galbina-szirthez kapaszkodtunk fel, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre, az erdővel borított karsztvidékre. Még magasak voltak a felhők, de már elmondhattuk, hogy megúsztuk pár csepp esővel, és 2 dörgéssel ezt a mai napot.