Püspükladány-Vésztő-Békéscsaba, Vésztő-Kőrösnagyharsány

A következő utam Békésbe vezetett, illetve volt benne egy kicsi Hajdú-Bihar is. A körösnagyharsányi mellékvonalra mentem, mivel ez is a megszüntetendő listán van.

Reggel a Bereg IC-vel mentem, a legutolsó kocsiba kaptam jegyet

2008 Mar 8 | 127 km | -1 m
2008 március 8

Túraparaméterek

A túra hossza

127 km

Szintkülönbség

Szintidő

Legmagasabb pont

Indulás

Útvonal

Érkezés

Résztvevők

feherb

Időjárás

Leírás

A következő utam Békésbe vezetett, illetve volt benne egy kicsi Hajdú-Bihar is. A körösnagyharsányi mellékvonalra mentem, mivel ez is a megszüntetendő listán van. Reggel a Bereg IC-vel mentem, a legutolsó kocsiba kaptam jegyet. A kocsit sikerült jégveremmé változtatni, a légkondit nem lehetett kikapcsolni. Kint kb. 5 fok lehetett. Az utasok egyre több ruhát vettek fel, én azért sem hagytam magam, a nagykabátot nem vettem fel. Püspökladánytól szóló Bz ment Szeghalomra, ezen már melegebb volt. Ugyancsak egy szimpla motorkocsi jött Gyomáról, erre száltam fel, és rajt is maradtam a végállomásig. Vésztő volt egy közbülső, nagyobb állomás, itt állt vonatunk 10 percet, majd rákanyarodott a mellékvonalra, ahol a maradék kb. 30 km-t 50 perc alatt tette meg. Szinte végig a Sebes-Körös gátja mellett ment a vonat. Hárman utaztunk, de csak én bírtam ki a végéig, a többiek korábban feladták. A végállomás a román határ mellett fekszik, és a tiranoni határátszabás „fejállomást” csinált a megállóhelyből. A régi töltés még látszik, ahogy elkerüli a falut, és megy tovább Nagyvárad felé. Egy órát állt itt a vonat, addig sétáltam a faluban, és készítettem pár képet, a legtöbbet persze az „állomásról”. Kisétáltam a Körös gátjára is. Esett az eső, emberekkel alig találkoztam a faluban. Egyébként roppant tetszett nekem a kis állomás. Visszafelé Vésztőn kellett átszállnom a másik Buzenykára, amely Békéscsaba felé igyekezett. Ez jó negyedórás késést elszenvedett, amikor várta a szembejövő vonatot. Szerencsére ez nem befolyásolta az átszállásomat. Kötegyánnál kicsit meglepődtem, amikor elindult visszafelé a vonat. Itt már volt mellékkocsija a Bz-nek, mivel több nagyobb települést is érintett. A Bukarestből érkező Pannónia csak tíz percet késett Békéscsabán, aztán a Keletiig rátett még huszat, így fél órás késéssel futottunk be a Keletibe. Jóval az után, hogy tovább kellett volna indulnia Prágába. Magyar kocsiban ültem, de nem irigylem azokat, akik abban utaznak Prágáig. A lehető legkényelmetlenebb fajta ülés volt benne. Amúgy a 120-as vonal egészen tetszik abból a szempontból, hogy alig volt lassújel rajta (vagy nem vettem észre). Különösen Szolnokig volt ilyen. Csak Püspökladányban és Békéscsabán pecsételtem az igazolólapra. Sajnos nem írtam fel rá a motorkocsiszámokat, csak a telefonomba tároltam el. Viszont onnan törlődött, amikor azt kikapcsoltam. Mivel a legutolsó vonatot nem fényképeztem le, annak elveszett a száma. Pont láttam, amikor elindult egy vonat a 121-es vonalon Mezőhegyesre, ahova legközelebb mennék. Sajnos Uzsgyi volt, szóval lehet, hogy azt a vonalat, inkább kihagyom.


Galéria


Térkép