Szurdok 40

Túraparaméterek

A túra hossza

45 km

Szintkülönbség

1840 m

Szintidő

–

Legmagasabb pont

Dobogókő – 699 méter

Indulás

8.30. – Dobogókő

Útvonal

Dobogókő – Lukács-árok – Rám-szakadék – Thirring sziklák – Dobogókő – Zsivány-sziklák – Joci-forrás – Vaskapu szurdok – Vaskapu sziklák – Klastrom kút – pilisszentkereszti szurdok – Szent-kút – Tölgyikrek – Salabasina-kút – Kiskovácsi – Holdvilág-árok – Csikóvári nyereg – Nagy Csikóvár – Janda Vilmos kulcsosház – Pomáz

Érkezés

19.35. – Pomáz

Résztvevők

szabola, krichard

Időjárás

Napütéses derült idő. Időnként megélénkült a szél, késő délután pedig beborult az ég. Csapadékkal nem találkoztunk.

1Másodszor indultunk el ezen a túrán. A tavalyi nagyon pozitív élmények után nem akartuk kihagyni. Kricharddal ketten mentünk, ugyanaz a szisztéma: a kocsit Pomázon hagytuk, majd busszal mentünk fel Dobogókőre, a starthelyre. Azaz mentünk volna, mert a busz eléggé keményen kifüstölt alólunk, (értsd: szarrá ment és lerohadt) ezért az utolsó másfél kilométert gyalog tettük meg. Már itt látszott, hogy meleg napunk lesz, a rövid kis séta alatt rendesen megizzadtunk, az egyetlen pozitív gondolat az volt, hogy a túra szinte végig erdőben megy, ahol talán nem lesz olyan meleg.

Neveztünk, majd nekivágtunk. Az első szakasz egy hurkot ír le: Lukács árok – Rám-szakadék útvonalon. A Lukács árok felé indultunk el, ahogy tavaly. A múlt évben egy csapadékos időszakban rendezték a túrát, és a sárga sávon lefelé elég rendesen folyt a víz. Most ennek nyoma sem volt, a meder – azaz a turistaút – szárazon tartott lefelé. Hamar elértük a Fényes forrást, ahol szitkozódva vettem tudomásul, hogy otthon hagytam a mérőtartályt, amivel a kémiai jellemzőit lehetett volna megmérni a forrásvíznek. Ezért csak vízhozamot mértünk. De leglább hamar végeztünk; irány a Lukács – árok. A helyzet tavaly óta semmit sem változott: vadregényes, keresztbedőlt fás árokban haladtunk lefelé a patak medrében. Rengeteg málna volt errefelé, többször meg is álltam hogy szedjek belőlük. Az árok végét nemsokára elértük, majd egy rövid napsütötte szakaszon való gyaloglás után elindultunk felfelé a Rám-szakadékban.

A forrásoknál találtuk meg a pontot, majd miután pecsételtünk megmértük itt is a vízhozamot. Érdekes módon ez a két forrás volt az útba ejtett nyolc forrásból az egyetlen, ahol vízhozam a kora tavaszi méréshez képest nem csökkent. A jól ismert szakadékon haladtunk tovább felfelé, hamar el is értük a nehezebb szakasz végét, majd elindultunk a Rám-hegy felé. Automatikusan a műút felé mentünk, de utánunk szóltak, hogy nem arra kellene menni , így a pihenőtől a balrább található úton indultunk tovább, majd nemsokára áthaladtunk a Rám-hegy tövében található faragott kapu alatt és a rövid, de meredek kaptató után a csúcson pecsételtünk.

Következő cél a Miklós forrás, amely a hegy tövében található. Tavaly itt nem találkoztunk ponttal, de most itt is kellett pecsételnünk. Megálltunk egy kicsit enni, megmértük a vízhozamot, majd pár percnyi pihenő után mentünk is tovább. Itt ettem egy szendvicset, de nem voltam éhes, csak a krichard kérdezte, hogy miért nem eszek. Erre mondtam, na jó eszek és megettem azt az egyet. A maradék kettőt este hazavittem, a későbbiek folyamán nem volt túl sok kedvem enni. Innen a Dobogókő „északi fala” felé indultunk, amely elég kellemes kaptatóval jutalmazott minket a kitartásunkért, az első szakaszon ráadásul még napon is kellett mennünk egy vezeték alatti írtásrészen. Tavaly itt iszonyat sár és csúszósság volt, de most szerencsére ez nem nehezítette a haladást.

Többször megálltam fölfelé; eléggé kimerítő szakasz volt ez számomra. A csúcs alatt eltértünk a Thirring sziklák irányába, ahol szintén találtunk egy ellenőrzőpontot. Pecsételés, majd irány a tető. Nemsokára elértük a kápolnát, onnan pedig pikk-pakk fent is voltunk a turistaház előtt; letudtuk az első szakaszt. Az itiner eléggé részletesen leírta merre is kell menni, de még így is sikerült egy kicsit elkavarnunk, igaz egyáltalán nem annyit, amennyit tavaly. A kék kereszten indultunk el lefelé, de pár méter után korrigáltuk a hibát és szinte percnyi időveszteség nélkül mentünk tovább a Zsivány sziklák felé. A szikláktól pár száz méter megtétele után értük el a következő pontot, egy kilátóhelyen. Eléggé kivoltam szinte végig az egész túrán , de holtpontom mégse jött, csak fáradtság.

Néha megálltam fotózni pár növényt, ledneket, meg társait. Mondjuk többet szerettem volna, de nem akartam sokat pöcskörélni, ezért csak ott álltam meg amit végképp nem tudtam otthagyni. Krichard egész jól tűrte:). Amúgy nagyon rossz képek születtek ezen a túrán a növényekről:(. Átvágtunk a Dobogókő-Pomáz műúton, majd jelzetlen utakon menetelve elértük a Vaskapu szurdokot. Itt nem a turistaúton haladtunk, hanem felhágtunk a Vaskapu sziklákhoz, ahová tavaly is fel kellett jönni. Idén sokkal rövidebbnek tűnt ez a szakasz és nemsokára már a Klastrom kút felé meneteltünk a Pilis oldalában. Krichardnak tavaly itt már eléggé fájt a térde, de most ez a probléma nem nehezítette az előrejutásunkat. A kútnál pecsételtünk, mértünk, majd irány a szentkereszti szurdok. Végigmentünk a borzalmasan szemetes, sittel telehordott patak mellett, majd betértünk a jól ismert szurdokba, ahol meglepetésmre a meder szinte teljesen szárazon tátongott. Még sosem láttam ilyen üresnek; a sziklák felett átívelő fahidakon bandukoltunk le a pihenőhelyhez, ahol a tavalyihoz hasonló lakoma fogadott minket.

Leültünk pár percre, megettünk két szelet kenyeret, ittunk, de nem maradtunk itt sokáig, hanem indultunk is tovább a Szent kúthoz. Jó hosszan meneteltünk a műút meletti kék kereszten, majd betértünk az erdőbe és kb. 1 kilométer múlva már ott is álltunk a csiricsáré kápolna előtt, a forrásnál. Itt szintén mértünk:), krichard bevizezte a haját, úgymond felfrissülésképpen, majd nekivágtunk a meredek emelkedőnek felfelé a gerincre. Itt is többször megálltam, de végül csak felértem én is a tetejére. Innen a már többször végigjárt úton mentünk a Tölgyikrekig. A krichardnak feláll a hátán a szőr ha meghallja ezt a szót hogy Tölgyikrek. Állítólag rossz emlékek fűzik hozzá. Az ikreknél ismét pecsét, majd irány a Holdvilág árok bejárata. A Salabasina kútból egy csepp víz sem folyt, az árokba

pedig idén sem tértünk be, hanem egyenesen haladtunk tovább a piros sávon Kiskovácsi irányába. Szerencsére végig lefelé tartottunk, de ennek ellenére fáradt voltam és elég rendesen izzadtam. Amúgy tisztára „autópálya feelingje” volt ennek a túrának: ott szokott az lenni, hogy az autók kerülgetik egymást, egyik elhúz, aztán a másik, majd újra leelőzik egymást. Nos mi a túratársakkal voltunk így, többször is lehagytak minket ugyanazok a hikerek, de nemsokára visszaelőztük őket. A Holdvirág ároknál már csak ez az egy emelkedő maradt hátra, amelyet le kellett küzdenünk. A létráig tartó szakasz nem nehéz, szinte alig emelkedik. A mederben nem sok víz folyt, a Domini forrás teljesen kiszáradt, bár a kiépített forrás mellett egy patakocska csordogált lefelé, elképzelhető, hogy

ez az a vízfolyás lehet, ami régen a forrás kifolyóján jött ki, csak valamilyen oknál fogva a forrás „eldugult”. A Ramsasnál mértünk, vizet vettünk, majd mentünk tovább. A létra utáni szakaszban jött az igazi meredek, egészen a csikóvári nyeregig, ahonnan már tudtuk, hogy csak pár száz méter és fent vagyunk a csúcson. Itt megkaptuk az utolsó pecsétet. Az idővel jól álltunk, biztosan beérünk, de azért minél hamarabb szerettünk volna már a célban lenni, ezért továbbra is szedtük a lábunkat. A Janda Vilmos kulcsosháztól lefelé Pomázig még jó terepen haladtunk, de aztán elkezdődött a borzalom, amit úgy hívnak pomázi városnézés. A célt áthelyezték a HÉV megállóból egy házhoz, és így a túra 45 km-es hosszából kb 5 km-t kellett ebben a gyönyörű városban legyalogolnunk. Szörnyű volt, már alig bírtam magammal, teljesen elfáradtam, és pont a tűréshatárom utolsó percében értük el a célt. Pecsét, kitűző, gratuláció, aztán irány a kocsi és haza. Ismét jó kiránduláson vettünk részt, de ez a pomázi borzalom, ez a városi halottjárás igazán nem hiányzott a végére. Az idő remek volt, tény hogy a napon megsültünk volna de az erdő kellemes könyezetet biztosított a túrázóknak. Szerintem még sose izzadtam annyit mint ezen a túrán. Az ellátás kitűnő, a szervezés kifogástalan, az útvonal jól követhető, egy rossz szó nem érheti a túra szervezőit.

Pár növény, amelyekkel a túrán találkoztunk