A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az első olyan túra, amelyről ketten is készítettünk leírást. feherb:
Miután végigkáromkodtam a hetet az Excel makrók irása miatt, szabola meg otthon ápolta beteg csemetéjét, és ebbe csokizott bele, végre jó volt, hogy kimozdultunk egyet ezen a hétvégén. Az az igazság, hogy már évek óta el szerettünk volna jönni erre a túrára, csak mindig szar idő volt, vagy a túra maradt el. Most milyen idő volt? Ugyanúgy szar, de most leszartuk. Természetesen tudtam, hogy esni fog legalább délig, de korábbra gondoltam az eső kezdetét. Az elején így volt egy száraz negyedóránk. Viszont ahogy átment a hidegfront fantasztikus kilátásban volt részünk a hegyek tetejéről, különösen a Csobáncról. Rögtön a legnagyobb tanúheggyel kezdtünk, felmentünk a Badacsonyra. Méghozzá hátulról közelítettük meg a Kőkapun keresztül. Ez két nagy bazaltoszlop, lent pedig bazaltkövek, amelyeket a vulkán öklött ki magából sokmillió éve.
De ez előtt még megmértük a Klastrom-kutat, a most már ki-tudja-hányadik ilyen nevű forrást. Itt kezdett el esni, de még csak szemerkélt, és a fák alatt sem volt olyan vészes. De azért felvettem az esőkabátot, amit csak 5 óra múlva vettem le. A hegytetőn megkaptuk az első matricát. Mert, hogy matricát adtak, nem pecsételtek. Sőt, a feltételes ellenőrző pontokon is matrica volt, de ott nem színes, mint a csúcsokon, hanem fekete-fehér. Minden matricára az éppen aktuális helyről volt fénykép nyomtatva. Az eső miatt sajnos nehezen lehetett leszedni őket, meg nehezen ragadt rá az igazolólapra, de az tény, hogy a bélyegzők tuti elmosódtak volna. Szerintem ez tuti fasza ötlet, és eredeti is (én legalábbis még nem találkoztam matricás megoldással).
Egy feltételes ellenőrző pont a Hertelendi emléknél volt, majd rögtön utána a Ranolder keresztig volt még kettő. A rendezők nagyon nem akarták, hogy a túrázók letérjenek a kijelölt turistaútról, de végül is minden tanúhegy fokozottan védett természetvédelmi terület. A kereszttől a kilátás nem volt a legélesebb az eső miatt, nem is készítettünk még annyi képet. Lefelé a nyugati oldalon mentünk le a hegyről a Bujdosók Lépcsőjén, ami bazaltkövekből van kirakva, és roppantul csúszott az esőben. Amúgy is figyelni kell, mert elég magasak a lépcsőfokok, erre rájött még a csúszásveszély is. Szerencsére megúsztuk, és elkezdtük hosszú menetelésünket az aszfaltúton. Ez egészen a Szent-György-hegyig tartott. A szigligeti várba is fel kellett menni, annak is a legmagasabb pontjára. Pedig reménykedtem benne, hogy a pénztáraknál lesz a pont, de nem így történt. A vizes kockakövek itt is csúsztak, de inkább csak lefelé volt ez zavaró. Először és eddig utoljára nyáron voltam itt, akkor pokoli hőség volt, és extrém finom fagyit árultak a vár alatt. Most nem vágytam fagyira, és nem a hőségtől csorgott rólunk a víz. Viszont finom nápolyit adtak az ellenőrző ponton.
A Szent-György-hegyig unalmas út következett, először bicikliúton, majd az országút szélén. Itt kezdett elegem lenni az esőből, főleg, hogy kezdtek elázni a papírjaim. Az Oroszlánfejű kutat meg sem mértük, csak lefényképeztük, mert eső ide vagy oda, azért rohadt jól néz ki. A hegytető előtt még volt egy feltételes ellenőrző pont, a csúcson pedig megkaptuk a harmadik színes matricánkat. A tanúhegyek fele megvan, de még messze van a vége. Utunk a bazaltoszlopok között vezetett le, ez volt a legcsúszósabb rész. Szerencsére a túrabot segített. Havas, jeges időben gondolom ez a szakasz is kész halál lehet. Egy fatörzsben megakadtam, és egy reccsenés jelezte, hogy a poncsómon eggyel több lyuk keletkezett, mint kellene. A turistaházban különféle zsíros kenyerekből választhattunk, inni teát vagy forralt bort lehetett. Jól esett a pihenés, bár nem húztuk el nagyon. Talán 5-6 percig voltunk itt.
A hegyről lefelé volt egy kevés aszfaltút, majd ismét sík terep jött, egészen addig, amíg el nem értük a következő hegyet, a Csobáncot. Ez a rész már eléggé felázott, kerülgettük a legsárosabb pontokat. Az Egervízen egy düledező – hát nektek legyen mondva – hídon keltünk át. Közben csitult az eső, éppen csak csöpögött. De amikor le akartam venni a poncsót, ismét eleredt. Gyulakeszi után viszont már kisütött a nap, és végleg elállt, át is öltöztem, szabolának meg adtam egy csokit, mert már kezdett kidőlni. A hidegfront átvonulása jótékonyan hatott kedélyállapotunkra. Szerencsére nem volt az a szeles helyzet, legfeljebb a hegytetőkön fújt a szél kicsit. Viszont a látás rendkívül jó lett, ahogy feljebb mentünk a Csobáncon, egyre messzebb láttunk el. A sümegi várból egyre többet láttunk, észak felé a Somló és a Kab-hegy is tisztán látszódott, mintha csak a közelben volna. A Csobáncon rendkívül elmésen oldották meg a rendezők, hogy a turistaúton maradjunk, és ne vágjuk le a kanyart. Az egyik kanyarban meg kellett számolni a betongerendákat. Aki levágta a kanyart, az ugye ezt nem tudta megtenni.
Már két óra körül járt az idő, mire a Csobánc tetejére értünk, a következő hegy 7 km távolságra volt, akkor már lemenőben lesz a nap, mire odaérünk. Ezért innen készített szabola sok képet. A Tóti-hegy légvonalban messze nincs ilyen távolságra, de ugye nem légvonalban érünk el oda, hanem össze-vissza kanyargunk először lefelé a Csobáncon, majd a Tóti-hegyet is gyakorlatilag meg kellett kerülni, mire megkezdtük a csúcstámadást. De ez a 7 km rohadt sokáig tartott, főleg a hosszú emelkedő Káptalantóti falutól a disznófarm mellett a hegy lábáig. Aztán ott sem egyenesen mentünk fel rá, hanem még tettünk egy plusz kanyart, mert hát ugye az út arrafelé megy. A csúcsra rendkívül sáros és meredek út visz fel. Ez volt talán a legnehezebb része a túrának, ráadásul itt már kellően ki voltunk fáradva. Valahogy olyan volt a sár, hogy felfelé csúszott, de lefelé jövet inkább ragadt, ami nem volt hátrány a meredek hegyoldalon. A Tóti-hegyről látszódott, hogy alattunk a völgy már árnyékban van, bár a nap még nem ment le, és köd is képződött az eső után. A Gulácsra pont az árnyékos oldalról fogunk felmenni.
A tóti-hegy és a Gulács különbözik a másik három hegytől. Csúcsosabbak, nem olyan széles a tetejük, és csak az aljukban vannak pincék. A Gulács például teljesen erdős. Ezért is volt olyan sötét a félhomályban. Ide nem toronyiránt megy fel az út, hanem okklúziószerűen felcsavarodik, gyakorlatilag 360 fokban megkerültük a hegyet, mire felértünk a tetejére. az erdő ellenére van kilátás, főleg nyugat, északnyugat irányba, arrafelé meredekebb és kevesebb a fa. A csúcson vártam pár percet szabolára, addig elővettem a lámpát, mert most már erősen szükség volt rá. Lefelé egy csoport után mentünk, akik nagyon lassan mentek. Mondjuk nem ártott az óvatosság, néhol csúszott és görgő köves rész is akadt. Szabola megunta, és toronyiránt lerohant a lejtőn. Én inkább maradtam mögöttük, és csak akkor előztem, amikor vízszintesbe kerültem. Rátelefonáltam szabolára, hogy hol a francban van, akkor bevárt. Kisvártatva kiértünk az erdőből, még egy feltételes pont hátra volt, és kicsivel több, mint fél óra múlva be is értünk Badacsonytomajra, ami sajnos megint egy hosszú falu. De elég jó tempóban mentünk, izomfájdalmam nem volt, és a talpam sem törte az aszfalt. Inkább csak az esőtől és a sötétedéstől fáradtam el kissé. Kicsivel több, mint 10 óra alatt teljesítettük a túrát, amire 12 órát adtak. Azért ilyenkor télies viszonyok is lehettek volna, ezért adtak rá több időt. szabola: Mikor induljunk reggel? kérdeztem feherbet a túra előtti napon. 5-kor jó lesz? kérdezett vissza. 5-kor??? Hova a fenébe rohanunk? Aztán kiderült, hogy nagyon megérte ilyen korán indulni Pestről. Ugyanis így csak a Gulácsról lefelé jöttünk sötétben, de ha mondjuk kilenckor indulunk a startból, akkor már a Tóti-hegyre is sötétben mentünk volna fel. És akkor elhalasztjuk a remek kilátást. 3/4 8-kor neveztünk és indultunk el. Elég népszerű túra lehet ez, nagyon sok túrázóval taláklkoztunk a késő novemberi, általában barátságtalan idő ellenére. Már három éve el szerettünk volna jönni ide, de az időjárás miatt mindadnnyiszor csak a ‘majd jövőre’ szlogen maradt. Most itt vagyunk végre.
Elsőként a Badacsonyra kellett felmenni. A legismertebb tanúhegy ott magasodott a falu felett. Persze egyből emelkedővel kezdtünk és nemsokára elértünk a Klastrom-kúthoz. Megmértük, és itt kezdett el esni az eső. Na nem záporos, hanem az a mindent eláztató, soha véget nem érő, kedvet elrontó mocskos eső. Tovább indultunk a hegyre felfelé és a Kőkapunál értük el a legmeredekebb részt. Még sosem voltam itt és most végre megnézhettem magamnak a híres bazaltoszlopokat. Mi tagadás nagyon jól néztek ki. A meredek résznek hamar vége lett és nemsokára már ott álltunk a hegycsúcson álló kilátó mellett.
A túrán hat ellenőrzőpont volt – a hat tanúhegy csúcsán, mindenhol matricát adott a pontőr – és számos olyan pont ahol csak matricát kellett ragasztani az adatlapunkra. Itt kaptuk meg az első matricát, és nem is álltunk sokat, hanem mentünk is tovább . A Badacsonyt rendesen körbejártuk, a Balaton felőli oldalon egy kilátóhelyhez, majd a kereszthez is elmentünk és nemsokára már ereszkedni kezdtünk lefelé a ki tudja hány, bazaltkövekből kirakott lépcsősoron. Még jó hogy nem erről jöttünk fel!:) Vigyázni kellett, a lépcsőfokok nagy távolságban voltak egymástól, néhány elég keskeny is akadt közöttük. Aztán leértünk a hegyről és indultunk tovább Szigliget irányába. Az eső továbbra is esett, és esély sem volt arra, hogy valaha is eláll. Hosszú aszfaltutas szakasz következett egészen a szigligeti várig. Hát igen, a vár alatt, fantasztikus nádfedeles házak között vitt az utunk, bárcsak lenne lóvém egy ilyen házra! Közben még az avasi templomromnál is ragasztottunk egy matricát. A várba érdekes módon most nem volt belépő, és fel kellett menni egészen a csúcsig, a kitűzött zászló alá. Ismét matrica az ellenőrzőponton, majd marha finom nápolyi:) Tovább a Szent György hegy felé. Hosszú, hosszú betonutas szakasz következett, először a 71-es út melletti bicikliúton, majd a Szent György hegy felé vezető műúton haladtunk tovább. Nagyon elegem lett az esőből, az elején érdekes módon annyira még nem zavart, de itt már kezdett telelenni a tököm. Szürke, ködös, nyálkás idő. Az egyetlen mázli hogy eddig nem találkoztunk saras szakaszokkal. Lassan elértük a hegy alját és elkezdtünk felkapaszkodni a tetejére. A tanúhegyek jellegzetes alakja miatt az alsó szakaszok lankásabbak, kevésbé meredekek, aztán hirtelen egy rövidebb kemény emelkedő következik, majd a csúcson ismét lankásabb a terület. Ez a lankásabb rész egyes tanúhegyeknél hiányzik, mint a a Gulács, Tóti-hegy, Hegyesd.
A Szent- György hegyre présházak között vezetett fel az út, ide-oda kanyarogva. Elhaladtunk az Oroszlánfejű kút mellett, de a mocskos eső miatt nem álltunk meg mérni. Pár kanyar után aztán megszűntek a házak és az erdőben a meredek szakaszhoz értünk. Itt már volt némi sár. Feherb előrement én lassabban követtem. Aztán végül feléértünk a csúcsra. A hat tanúhegyből hármat már letudtunk, de hátra volt még három. A szél kezdett megélénkülni, ami a front átvonulását jelentette.
Elindultunk lefelé. Hát még szebb bazaltorgonák között lépkedtünk lefelé, mint a Badacsonyon! Meredek szakasz volt, de ezeknek a geológiai extra formáknak látványa miatt mindenképpen megérte. Aztán leértünk a kulcsosházhoz, ahol kenyér és tea várt minket. Jól beettünk, beittünk, aztán indultunk tovább a negyedik hegy, a Csobánc felé. Ismét hosszú átkötő szakasz következett, szerencsére nem aszfalton. Bár lehet hogy inkább szerecsétlenségünkre, mert itt már azért akadt némi sár. És aztán 13 óra körül elállt az eső és a nap is kezdett kisütni. Mikor a Csobánc alatti kis falun áthaladtunk már sütött a nap. A Csobánc egyre közelebb került, és ismét présházak, borospincék között emelkedtünk, majd nekivágtunk a hegyre vezető rövid, meredek szakasznak. Itt ismét lemaradtam, feherb
előrement, de egy rövid idő múlva már mindketten fent álltunk a csúcson. A levegő kitisztult, a látástávolság megnőtt észak felé látszódott a Haláp, a Somló, a sümegi vár, sőt még a párásságba vesző Ság is. Kelet felé pedig a Kab-hegy két tornyos csúcsa is láthatóvá vált. Nyugat felé a tanúhegyek, és a Keszthelyi hegység vonulata húzódott. Remek volt! A Tóti-hegy csúcsa innen 7 km-re volt. Indultunk is egy-két perc állás után. Átvágtunk a Csobánc tetején, majd meredeken ereszkedni kezdtünk, míg el nem értük a házakat. Innen az út bevezetett Káptalalntótiba, majd tovább indultunk a hegycsúcs felé. Egy ótvar nagy mangalicatelep mellett vezetett az utunk, a disznók térdig érő, fekete, zöld növény nélküli, mocskos sárban fetrengtek. Itt már az úton is akadt sár, nem is kevés, és nemsokára jött a meredek szakasz fel a csúcsra. Rövid, meredek, sáros etap után értünk fel a fák nélküli oromra. Az ég teljesen kitisztult!
Teljesen, azaz a délelőtti, szürkeségre még egy felhő sem emlékeztetett. A nap lemenőben, minden jellegzetes hegy látszódott a környéken. Már kezdtük unni a kilátást:))) Már csak egy csúcs maradt hátra, a Gulács. Látszott, hogy világosban nem fogjuk elérni. Lementünk a Tóti-hegyról. Szerencsére e két hegy között volt a legrövidebb átvezető szakasz: leértünk a Tóti-hegyről és pár száz méter után már kezdtük is az emelkedést felfelé a Gulácsra. Feherb ismét előrement én pedig lassan caplattam felfelé a keskeny, egyszemélyes ösvényen, amely majdnem másfélszer kerülte meg, szerpentinezve a hegyet, mire felért a csúcsra. Zavaró volt a szembejövő hatalmas forgalom, hol én álltam félre, hol a szembejövők engedtek tovább, percenként meg kellett állni. De hát ez van, azért csak felértem. Megkaptuk a matricát, majd felvettük a lámpákat és indultunk a cél felé.
A Gulácsról már sötétben jöttünk lefelé. A hegyről leérve még vagy három kilométert kellett menni a célig. A faluban végig, de nemsokára megpillantottuk a templomot és tudtuk, mindjárt ott is vagyunk. Nem lett meg 10 óra alatt a túra, késtünk vagy 10 percet, de végülis mindegy. Nem szoktam, de most vagy négy szelet kenyeret befaltam, majd indultunk is haza. Jó kis túra volt, bár a délelőtti időjárás eléggé letörte kezdetben a kedvemet. A szervezésre nem lehetett panasz, pl apróságok : fényvisszaverő matricák jelezték az utat a túra vége felé. Az ellátás nagyszerű, a nápolyi fantasztikus volt. Az egyetlen ami nem tetszett, a sok átvezető szakasz a hegyek között. Hazafelé döbbentünk rá arra, hogy a 42 km alatt egyszer sem ültünk le.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
