A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Már két hegységben voltam ilyen forrástúrán, a Gerecsében még nem. Sajnos ez a rendezvény nem tartozik bele a rendezőség által kiírt túramozgalomba, aminek során a különböző hegységekben lévő forrástúrákon kell részt venni, ezért a Gerecse számomra már ugrott. Ezért a külön jelvényről is lemaradtam, ami annak jár, aki 3 tájegységben teljesíti a túrákat. Legalábbis egy időre, mert azért idén megcélzom még a mátrai túrát.
Már kezdésre ott voltunk a túra rajtjában, Vértesszőlősön. Beneveztünk a sötét kocsmában, és elindultunk az úton. Felmentünk a falu feletti domboldalba, ahonnan sikeresen le is jöttünk a János-forráshoz. Már messziről láttunk a Ranzinger Vince kilátót a domb tetején, ahova feljutva már egyáltalán nem tűnt olyan hidegnek a reggel, mint induláskor. Fel is mentem a kilátóba, ahonnan Tatabánya északi részére, a vasútra és az autópályára van a legjobb kilátás. Még szerencse, hogy a lépcsők mellé hálót is tettek, mert elég para a kilátó annak, aki tériszonyos. Így viszont a klausztrofóbiásoknak gáz felmenni.
A túra legjobb része ezután jött. Átsétáltunk a Szelim-barlanghoz, majd onnan a turulhoz, ahonnan egész jó képeket lehetett készíteni a városról. Maga a Szelim-lyuk kicsit az erdélyi Csodavárra emlékeztetett, de persze ez annak csak kicsinyített mása lehetne. A Turulnál kicsit tovább elidőztünk, amíg vonatokat fotóztam onnan fentről, ahogy Tatabánya állomásra járnak be, majd nyugat felé indultunk el, bele a Gerecsébe.
A Bunchu-kút volt a következő célpont, majdnem egy tízessel arrébb. Itt már kezdtem éhes lenni, de csak menet közben lehetett, nem álltunk valami jól az idővel. Jött egy kis szalagozott, jelzetlen rész, majd elérve az OKT-t, rövidesen ismét forrásba ütköztünk, ahol nem volt ember, hanem egy kódot kellett leolvasni. Ez volt a Természetbarát-forrás. Visszatérve az OKT-ra Vértestolna felé vettük az irányt. Utunk során az első, és egyben az utolsó lakott településen jártunk. Minden ház kéménye füstölt, valamelyikből sárga füst szállt fel. Egy lélek sem volt az utcákon. Mindenki ebédhez készülődött, esetleg templomban voltak a népek. A kocsmában csak pár helyi volt, egyébként túrázókkal telt meg a hely. A kocsmárostól kellett kérni a bélyegzést az igazolólapra.
Előttünk magasodott az Öreg-Kovács, most már csak ezen kellett átmászni, hogy beérjünk a célba, hiszen Vértestolna a hegy másik oldalán van. Mi észak felől kerültük meg, az oldalában ejtettük útba az utolsó forrást, ami egyben a legszebb is volt. Ez a Hideg-kút, ahol kaját is adtak a rendezők. Be is toltunk pár zsíros deszkát. Most már biztos volt, hogy legalább 1, de inkább 1,5 órával szintidő előtt beérünk a célba, bőven világosban. Nem is nagyon siettünk. Fel kellett mászni az Öreg-Kovács és a Kereszt-hát közti nyeregbe, ezzel a szint is le volt tudva. A tetőn megkaptuk utolsó pecsétünket, Via pedig szembesült azzal, hogy 31 helyett 33 km a túra. Lekecmeregtünk a hegy tövében fekvő Vértesszőlősre, ahol átvettük a fa alakú jelvényt.