OKT: Tokodi pincék-Péliföldszentkereszt

Nem akartunk buszozni a járványhelyzet meg Vágány miatt sem, így egy OKT-s körtúrát csináltunk olyan helyen, ahol ezt relatíve egyszerűen meg lehet tenni. Így esett Mogyorósbánya környékére a választásunk.


Nem akartunk buszozni a járványhelyzet meg Vágány miatt sem, így egy OKT-s körtúrát csináltunk olyan helyen, ahol ezt relatíve egyszerűen meg lehet tenni. Így esett Mogyorósbánya környékére a választásunk.

A Lábatlan túrák legrövidebbikét választottam. Annak is a legkényelmesebb verzióját, ahol a rajt és a cél egy helyen van. Ez a Vágány miatt volt célszerű

Mivel a rajt és a cél nem ugyanott volt, összebeszéltünk egy másik kutyás túrázóval, és két kocsival megoldottuk ezt a problémát. A Vágány és két vizsla bevágódott Katikával együtt hátra, és átautóztunk Piszkére.

Már két hegységben voltam ilyen forrástúrán, a Gerecsében még nem. Sajnos ez a rendezvény nem tartozik bele a rendezőség által kiírt túramozgalomba, aminek során a különböző hegységekben lévő forrástúrákon kell részt venni, ezért a Gerecse számomra már ugrott. Ezért a külön jelvényről is lemaradtam, ami annak jár, aki 3 tájegységben teljesíti a túrákat

Piros betűs túranapjaink közül az egyik a magyarországi forrástúrák sorozathoz köthető, melynek idei állomása a Gerecse volt. Habár Gyurival indultunk neki (balázska ugyanis Kínában lógatta a lábacskáját), már az elején 3 főre duzzadtunk, Tominak és történeteinek köszönhetően.

Győri evezős hétvégém megszakítandó, vettem részt másodmagammal a Lábatlan 15 nevezetű túrán (szinte hallom feherb kuncogását, amint épp a túra hosszát méltatja, pedig igazán tudhatná, hogy nem a méret a lényeg…).

Ezzel a túrával kezdtem újra a kéktúrát. Ha úgyis fogok Katival járni, akkor vettem már egy tiszta újat. Végülis nincs időhöz kötve, akkor fejezem be, amikor akarom

Kitaláltam, hogy ebben kurva jó időben menjünk el egyet kvázikéktúrázni. Ez annyit takar, hogy amikor anno a Gerecsében jártunk, nem vittünk festéket, és nem tudtuk használni a fémbélyegzőt. Meg se próbáltuk, pedig talán sikerült volna
Túraparaméterek Leírás Galéria Zöld zóna Térkép Túraparaméterek A túra hossza Szintkülönbség Szintidő Legmagasabb pont Indulás Útvonal Érkezés Résztvevők Időjárás Leírás Térkép