A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Mivel a rajt és a cél nem ugyanott volt, összebeszéltünk egy másik kutyás túrázóval, és két kocsival megoldottuk ezt a problémát. A Vágány és két vizsla bevágódott Katikával együtt hátra, és átautóztunk Piszkére.


Nagyon jó bemelítőnek egy jókora emelkedővel kezdődött, aztán kiérve a faluból az erdőben már szelidült, de még kilométereken át folytatódott. Pusztamaróton volt az első ellenőrző pont, és egy rövidke pihenő. Legalábbis Katikának, aki meg tudta enni a második reggelijét, amíg én geoládát kerestem. A kék háromszög jelzésen mentünk fel a Gerecse tetőre kelet felől, majd nyugat felé lefelé. Bányahegy előtt nem sokkal találkoztunk újra az OKT-vel, és a szokásos helyen nem sokkal később meg is találtuk a következő ellenőrző pontot. Itt már én is kajáltam, de nemcsak a hazait, hanem a kincstári étekből is.

Továbbra is a kéken mentünk, de ezt a szakaszt Vértestolnáig mindig unni szoktam. A Kinizsin itt jön el általában az éjszakai fordulópont – már ha eljutok idáig egyáltalán. Most nem voltak ilyen problémák, simán beértünk Vértestolnára, ahol a kocsmában volt a pont. A faluban még egy kutyát kellett elkergetni, mert kijött Vágány után a kertből. Nagyon lógott az eső lába. Párszor esett, de nem annyira, hogy fel kelljen venni a kabátot, illetve a fák is felfogták az esőt. Most viszont a faluból kivezető úton, amíg nem értük el az erdőt, felvettem a biztonság kedvéért. De még az emelkedő előtt az volt a tervem, hogy leveszem, mert utálok ilyen műanyag szarokban felfelé kaptatni. A térképen is nagyon durván néz ki az a sok szintvonal, de élőben is elég húzós.

A cél a Turulnál volt, amit a Bányász emlékmű felől közelítettük meg. Itt felmenetem a kilátóba is. Mivel rácsos, a kutyának nem igazán fűlött a foga hozzá, de nekem is elég para volt. Túratársunkat a két vizslával csak a rajtban láttuk, már akkor elhúzott, és egy órát vert ránk. Azt mondta, hogy az addigi leggyorsabb túrája volt ez. Nem is nagyon nézelődtünk a barlangnál, a Turulnál is csak egy pár fényképet csináltam, nem akartuk még jobban megvárakoztatni.
Galéria