A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Újabb rövidtávú túrára leltem a kínálatban. Ez pedig a Tündér túrák legrövideb távja volt. A hossz összesen 7 km. Ez egy kicsit soknak tűnt, az eddigi 5 és 6 km-ek után, de végülis úgy döntöttem, hogy elmegyünk Vencellel. Szerencsére szinte semmit nem kellett utaznunk, hiszen a start és a cél Zugligetben volt. Szóltunk Biduéknak is és így 6-an vágtunk neki a 7 km-nek. Nagyon szép időnk volt, igazi kirándulóidő: felhőtlen égbolt, de abszolút nincs fulasztó, 40 fokos meleg. Hiába, itt az ősz, de ez most egyáltalán nem zavart minket. A 7km-re összesen 270 m szintkülönbség jutott és szintidőt is 4 órában szabták meg a rendezők. Ez első hallásra is simán teljesíthetőnek tűnt. Re mek idő és a kora őszi időpont miatt arra szmámítottam, hogy iszonyat tömeg lesz, de hiábavaló volt az aggodalmam, mert a startban a sor nem kígyózott hosszan és szinte semmit nem kellett várnunk a nevezéssel.
Kitöltöttük a nevezési lapokat átvettük az itinereket és elindultunk. A rövid távon összesen 2 ellenőrzőpontot kellett érintenünk. Az első fent a Normafánál, vagyis annak közelében volt. Ezen a körülbelül 2 km-es szakaszon tudtuk le a szintkülönbség 4/5-ét, hiszen a Zugligetből fel kellett jutnunk a Normafához. A gyerekek már az első pár száz méter után megunták a felmenetet; hiába a túráknak mindig az első kilométerei a „legnehezebbek”, amíg az ember felveszi a kirándulás, túra tempóját, hozzászokik a fákhoz, a levegőhöz.
Aztán végül felértünk az Anna kápolnához ahonnan már csak pár száz méter volt hátra az első ellenőrzőpontig, ahol a pecsételés után nápolyit lehetett enni. Itt szétvált a 7-es és a többi táv, a mi utunk a János-hegy, pontosabban fogalmazva a libegő felső végállomásához vezetett. Természetesen nem a műúton mentünk, hanem a kék körút jelzést követtük az erdőben. Elég sok ösvény, utacska, szeri keresztül-kasul az erdőt de szerencsére nem tévedtünk el. Nemsokára odaértünk a libegőhöz, a János-hegy tövébe. Körülbelül itt jártunk a túra felénél. Innen olyan szakaszon mentünk tovább – zöld háromszögön- ami számomra teljesen ismeretlen turistaút volt. Meredeken ereszkedtünk lefelé a János-hegy oldalában, követve a szerpentinező, széles turistautat. Továbbhaladva elértünk egy műutat és itt találtuk meg a második ellenőrzőpontot. A neve János-hegyi átjáróbarlang volt. Naívan azt hittem, hogy ezek szerint van gy barlang, ami átvisz a János -hegy alatt? De nem, ez csak egy aprócska,
de jópofa kis üreg: mindkét vége a műútra vezet és végig lehet járni. A sárcok végig is szaladtak rajta, mialatt mi pecsételtünk. Itt rossz irányba indultunk el de a pontőr szólt, hogy nem arra kellene mennünk. Egy kicsit zavart, hogy nem azt mondta: nemm arra kell menni, hanem azt, hogy meg kellene nézni a térképet, vagy valami hasonló flegma, gondolom viccesnek szánt beszólással prbólát útba igazítani minket. De ez nem tetszett nekem, de biztos egyedül vagyok ezzel.
Innen tovább szerpentineztünk lefelé, majd elindultunk visszafelé a Zugliget irányába. Nemsokára áthaladtunk a libegő alatt és elértünk a Tündér-sziklához. Nagyon remek egy hely ez! Jó a kilátás, a környező hegyeket és Budapesetet is nagyon jól lehetett látni. Még sosem jártam itt úgyhogy a felfedezés élménye még növelte az élmény.t Egy kicsit elidőztünk itt, nem kellett sietnünk, mert bőven a szintidőn belül voltunk. Az utolsó alig kevesebb, mint egy kilométert tovább lefelé tartva tettük meg. Nemsokáa becsatlakoztunk a zöld sávba és pár száz méter után beértünk a célba, a Zugligeti Általános Iksola udvarára. Megkaptuk a kitűzőinket és emléklapjainkat, majd egy picit még ücsörögtünk a zsíros, vajaskenyeres előtérben. Remek kis túra volt.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
