A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Juhi elkezdte a kéktúrát, rögtön meg is vette mind a 3 igazolófüzetet. Meg is csinált jó 100 km-t Pest környékén, aztán csodák csodájára megunta. Azért egy turai bográcsos hétvége után-közben, Pünkösd hétfőn elmentünk a Mátrába egy olyan szakaszra ami nincs meg neki, se Odettnek, és nekem is üres a 2. füzetben. Ez pedig a Mátrabérc eleje volt Sirok-Kékestető között egy kis hosszabbítással Mátraházáig. Annyi szépséghibával, hogy visszafelé történt a túra, tehát a humánusabb irányba mentünk. Érdekes volt erre menni, eddig mindig a fordított verziót csináltam, és nem nyáron, hanem tavasz elején-közepén. Útközben sehol egy falu, és a legtöbbször nem széles szekérúton, hanem szűk ösvényen mentünk. Tavasszal még nem szokott buja vegetáció lenni, de most teli volt az út széle csalánnal meg mindenféle szúrós szarral.
2004 addigi legmelegebb napja volt, szerencsére az ország legmagasabb pontján töltöttünk belőle 3,5 percet. Felfelé a sípályán valahogy nem vígasztalt, hogy valószínűleg itt van a legkevésbé meleg az országban. Utoljára nyolcadikban mentem erre felfelé, akkor baromi hosszúnak tűnt az a 3 km Kékestetőig. Most valahogy hamarabb eltelt, de bele is izzadtunk. Elugrottunk pecsételni a Szanatóriumhoz, majd vissza fel a csúcsra. Nem szarakodtunk, egyből mentünk is tovább, immáron a Kontra-Mátrabéc útvonalon. Ahogy szabola az egykori lerásában említette, innen csak lefelé lehet menni. Erről szólt a következő egy-másfél óra. Persze közben megálltunk a Sas-kő, Disznó-kőn, a Markazi-kapunál ivott egyet a kutya, a Hármashatár-erdészháznál pedig leültünk ebédelni egyet, ha már pecsételőhely is volt ott. Eddig is volt pár kisebb emelkedő, de igazából elhanyagolható. A túra nehezebb része most következett.
Mivel nem volt útközben falu, forrás is kevés, és az sem működött, sok vizet kellett magunkkal hozni. De így sem eleget, illetve a végén már jócskán kellett tartalékolni, és megint az mentett meg minket, hogy krichard 2 literrel többet hozott, mint a többiek. Evés alatt elvágtattunk juhival egy közeli forráshoz, ami persze nem működött. A hullámvasút első része a Szár-hegy volt. Előrementem, mert nekem még a ládázásra is kellett idő. Mire megtaláltam, már a többiek is fent voltak a csúcson. Alig érezhető rövid lejtő után jött a Cserepes-tető, majd egy erőteljesebb lejtmenet után az Oroszlánvár. Természetesen minden fordítva volt, mint a Mátrabércen. Ott egyre magasabb, most egyre alacsonyabb hegytetőket másztunk meg. Az Oroszlánvár még lefelé is nagyon durva volt. Leérve az aljára a Domoszlói kapuhoz, még kb. 10 km várt ránk. Nem tűnt fel, de nagyon lassan haladtunk, átlagsebességünk alig volt több 3 km/h-nál.
Rögtön elvétettük az utat felfelé a Jagusra. Kivételesen ez a hegy ebből az irányból durvább. Nem lett volna gond, mert az út, amin mentünk, visszacsatlakozik a kékbe, de akkor kimarad a láda. A lányok úgy döntöttek, hogy leszarják a ládát, juhi meg krichard visszamentek az elágazóba, én meg toronyiránt közelítettem meg a jelzett utat. Aztán volt még egy elkeverés, méghozzá a következő hegy előtt. Ott a fiatalosban nem vettünk észre egy letérést, de csak 200 m-t mentünk feleslegesen. Ott viszont nem volt alternatíva, vissza kellett menni megkeresni a jelzést, mert a fiatal erdő áthatolhatatlan volt. Az utolsó igazán kemény emelkedő a Szederjes-tető volt. Felérve mindenkinek szederjes volt a feje. Gyors ládázás, majd egy gyors fotózkodás lent a nyeregben a Jóidő-kútnál. Kezdtem kitikkadni, és elfáradni. Pedig télen megfordult még a fejemben, hogy jó lenne megcsinálni egy Mátrabércet megint, de nem igazán vagyok most abban az erőben, hogy ez menjen.
A Gazos-kői kilátópontnál megittuk az utolsó vizünket, de innen már tényleg csak lejtő van az egykori siroki vasútállomásig. 5 km, cirka 1 óra séta. Azért a lejtő is tud szar lenni, főleg ha közben szederindákat is kell kerülgetni.
Galéria
