A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
1A Kosutának is másodszor vágtunk neki. Pontosabban szabola és krichard, akik osztrák oldalról egyszer már visszafordultak. Most a könnyebb utat választottuk, és mi is velük tartottunk. Kocsival felmentünk amíg csak lehetett. Ez egy kis elhagyatott házikó volt, a térképen Kosutnik néven volt hívva, és 1080 m magasan van. Erdei út visz fel ide, a legközelebbi falu Medvodje, 850 m magasan fekszik. Azzal, hogy nem onnan idnultunk, kb 5 km-t spórolutnk meg. A szlovén expedíciónak ez volt a harmadik túrája, szóval a többiek eléggé el voltak már fáradva.
Szokás szerint szar idővel kezdődött a nap, már reggel Cb-k gyülekeztek, és a hegytető sem látszódott a felhőktől. Azért reménykedtünk, hiszen eddig mindig felszakadozott, ha csak egy rövid időre is. Utunk kezdeti szakasza az erdészeti úton haladt, majd letértünk a turistaútra és ezzel együtt hirtelen emelkedni kezdett a terep. Gyorsan felértünk az 1400 m magasan lévő tisztásig, ahol volt pár szintén elhagyatottnak túnő ház, meg egy sárga traktor. Ebben a magasságban megy a turistaút végig a Kosuta gerinccel párhuzamosan, és erről ágaznak ki az egyes csúcsokra menő ösvények. Ezen a szintúton indultunk el, de nem sokáig mentünk rajta, mert a Kosutnikov turn táblánál le kellett térni róla. Innen indult a túra második szakasza, amely egy meredek oldalon szerpentinezett fel.
Kajáltunk egy kicsit, hogy erőt gyűjtsünk az emelkedőhöz. Eleinte fenyvesben vitt az út, néha kisebb tisztások voltak az erdőben. Az út erősen szerpentines volt, ide-oda kanyarogtunk. Így nem volt igazán nehéz, abszolút nem volt meredek. Két helyen volt kidőlt fa az úton, de ezeket könnyen ki lehetett kerülni. Valaki még ketté is vágta a törzset, így eltakarítva az útból. Lassan beértünk a felhőbe, és az eső is megeredt. Juhi ment elöl, utána szabola, majd mi ketten Natasával. Krichard fáradt volt az előző két nap miatt, ő mondta, hogy csak szép lassan fog jönni. Ezen a szakaszon csak rövid időre álltunk meg pár percekre. Eltünedeztek a fenyők, lett helyettük törpefenyő, amelyek néha igencsak ránőttek az útra. Majd ezek is eltúntek, és maradt a puszta fű. A harmadik szakasz egy fokkal nehezebb volt. Meredekebb lett a hegyoldal, és sűrűbben következtek egymás után a kanyarok. De a ködben már látni lehetett egy táblát, amire azt gyanítottuk, hogy a határ, ahonnan már közel a cél. De a tábla alig volt magasabban, mint 2000 m. Mögötte az osztrák oldalon hatalmas szakadék volt, nem csoda, hogy szaboláék nem tudtak feljönni rajta. Egy bizosítókábel vezetett lefelé, amentén lehet feljönni osztrák oldalról. A táblától jobbra a ködből egy hatalmas sziklatorony sejlett fel. Ez a csúcs – gondoltuk. De hogy a francba fogjuk azt megmászni? Az út szépen elkanyargózott mögötte, és felmásztunk rá. De a GPS szerint még mindig van hátra 39 méter felfelé, ami több, mint egy tízemeletes magassága.
Kicsit kitisztult az idő, és a fejünk felett megláttuk a csúcsot mutató keresztet. Ide már hátizsák és túrabot nélkül mentünk. Innen kezdődött a túra negyedik szakasza, ahol már inkább négykézláb másztunk. Szabolával nem is mertünk felegyenesedni, vagy csak nagyon ritkán. Kicsit tériszonyunk van. A legmagasabb pontra csak juhi és krichard jutott el. Mi méterrel lejjebb megálltunk, vízszintesen 15 métert kellett volna menni. De az elég gáz volt. Én akkor adtam fel, amikor belerugtam egy kőbe, az meg legurult, bele a felhőbe, és még akkor is hallottam a lefelé gördülő kő hangját, amikor már rég nem láttam azt.
Először ideges voltam, hogy elcsesztem, de lefelémenet már leszartam. Ennek ellenére ez volt eddig az egyik legjobb hegyi túra. Félelmetes, ugyanakkor fantasztikus is. És persze kiderült az ég, a nap is kisütött, ahogy az eddig lenni szokott. Persze nem volt felhőtlen az ég, de mégis az az igazi, ha a hegytetőről látja az ember a panorámát. Lefelé elég nehéz volt elindulni, mivel ugye a teteje a legnehezebb, és lefelé egyre szelidül a meredély. De szépen lassan
lecsúsztunk seggen, majd a Pozor! táblánál ettünk egy kis csokit, meg ittunk meleg teát. Alig múlt dél, és már indultunk is vissza. Olyannyira kiderült, hogy láttuk fentről a sárga traktort, lent a traktortól pedig felfelé a hegycsúcsot is. Reggel az egész felhőben volt, nem is láthattuk, mi vár ránk. Krichard mondta, hogy ez a szerencséje, mert akkor biztos nem megy fel. A végére aztán neki is megjött a kedve. Mivel nem volt olyan meredek az út, mint a Stol-on, nem is voltunk Natasával olyan lassúak, mint ott. Csak egy kicsit kellett ránk várni.