A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Először a 42 km-es távon akartunk indulni, viszont a juhinak fájt a lába, a krichard meg nem sokkal a túra előtt ért haza Svédországból, ahol 2 hétig gyalogolt, így neki sem volt kedve hosszabb túrára. Aztán a túra alatt kiderült, jobb volt, hogy a rövidebb távot választottuk, mert mi sem voltunk valami nagy formában Natasával. Annak idején ez volt az első túrám, ami hegységben vezetett, addig csak a Zalai-dombságban túráztam. Most már elég sok túra van mögöttem, ez volt szám szerint a 110. Kevéssel nyolc után indultunk Hűvösvölgyből, és rögtön két hegyet is meg kellett mászni. Az első a Nagy-hárs-hegy, majd utána a János-hegy.
Közte persze azért lejtő is volt, amikor a Szépjuhásznéhoz mentünk le. Juhi előttem sántikált, de elég jó tempóban ment, nem is értem utol. Mögöttem Natasa jött, akit krichard kísért. Néha bevártuk őket, de aztán újra elmentünk előre. Mivel a rendezők elég szűkre szabták az időt – 5 óra szintidőt adtak a 21 km-re – nem lehetett sokat pihenni. A János-hegyen álltunk meg kb. 10 percre, amikor Atis felment a kilátóba. Amúgy ő nagyon laza volt: hátizsákot nem hozott, persze se kaja, se pia nem volt nála. Ellenben volt nála mp3 lejátszó 512 Mbyte-tal. Azért az nem kis teljesítmény, ennyi byte-ot cipleni. Valahogy nem volt kedvem felmenni a kilátóba, akkor úgyis csak elkezdek fényképezni, és akkor még többet csúszunk az idővel.
Az erdőben volt pár kidőlt fa, amire a rendezők felhívták a figyelmünket. Ezek az augusztus 20-i vihar alatt dőltek ki, de sehol sem akadályozták igazán a menetet. A János-hegyig a szint majdnem fele megvolt már, de elég sok km volt még hátra. Nem szarozhattunk tehát többet, kajálni csak útközben lehetett. A János-hegyről lefele tartó út kellemesebb volt, mint felkaptatni a szerpentinen. Alapvetően széles, kocsiútnak is megfelelő utakon mentünk, a Csacsi-rétre viszont egy szűk ösvényen mentünk fel. Itt is csak pecsételtünk, és már indultunk is tovább. A túra nagyon népszerű, egy egész iskolát ki kellett előznünk, így elkerültük, hogy a következő ellenőrző ponton előttünk legyenek. A Piktortégla üregeknél el is indultunk előttük. Lassan kiértünk az erdős terepről, és a Budaörs feletti kopár mészkőhegyeken találtuk magunkat. Alattunk a budaörsi lakótelep a bevásárlóközpontokkal, a szemközti dombra pedig az M7-es autópálya aszfaltcsíkja futott fel nyílegyenesen Érd irányába. Furcsán hangzik, de innen a távolról és a magasból nem volt csúnya ez a mesterséges környezet. Viszont a hegytetőn lévő repűlős emlékmű meg van csonkítva, ki tudja mióta már. A két alumínium szárnyból az egyiket privatizálták. Itt letértünk a turistaútról és a piros M betűket követtük a Sorrento felé. Rövid, de meredek kaptatókat kellett legyűrni. Az út pora rárakódott az út mellett álló fenyőkre és bokrokra, amitől azok szinte fehérek voltak. Úgy nézett ki az egész, mintha egy cementgyár környékén jártunk volna.
A Sorrento név nem tudom honnan ered. Mindenestre itt pár szikla áll, és szép a kilátás, de nem Budaörs felé, hanem a másik irányba. Gyorsan bekaptunk pár szendvicset, nekem elfogyott a vizem, ami elég érzékenyen érintett, mert rohadt szomjas voltam. Nem tudom a juhi hogy bírta minden kaja és pia nélkül. A krichard is annyit zabált, mint az állat. Domboldalban kanyargott az út, pár kidőlt fát is ki kellett kerülni. Közben lassan emelkedtünk Budakeszi irányába. Ez volt az utolsó emelkedő. Itt még rendes turistajelzés volt, de nemsokára ismét a fára festett piros M betűket kellett követni. Egy helyen voltunk tanácstalanok, de juhi megtalálta a helyes utat. Itt eléggé el voltam fáradva, igazából nem tudom miért. Gondolkodni sem volt erőm. Szerencsére innen már gyorsan haladtunk. Kellett is, hiszen már alig egy óránk volt arra, hogy beérjünk a csaknem 6 km-re levő célba. Az utolsó ellenőrző ponton, a Meteor-szurdokban megint a nagyobb tömeg előtt értünk oda szerencsére, így nem kellett várni.
Bár a pontőr meg akarta győzni juhit és krichardot, hogy ugráljanak egy kidőlt fán, hogy az törjön el, mert zavarja az utat, de ők nem ugráltak. Krichard simán letette a földre, nem volt nehéz. Így lazán át lehetett lépni, nem volt vastag fa. Budakesziig aszfalton mentünk, gyorsan haladtunk. Beértünk a buszvégállomásra, majd egy kis utcán elhagytuk a települést. A mammutfenyőkig pár száz métert kellett menni. itt volt a mi célunk. Negyed órával szintidő előtt értünk be. Pihiztünk, juhi kivételével megettük a maradék kajánkat, és indultunk is vissza a buszhoz.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
