Hochobir

Túraparaméterek

A túra hossza

15 km

Szintkülönbség

1600 m

Szintidő

–

Legmagasabb pont

Hochobir – 2139 méter

Indulás

10.30 – Wildenstein

Útvonal

Wildenstein -> Hochobir -> Wildenstein

Érkezés

20.00 – Wildenstein

Résztvevők

szabola, krichard, feherb, natasa

Időjárás

Derült.

A Hochobir volt a második hegy a Karawankákban, amire felmásztunk. Csak kicsivel alacsonyabb, mint a Mittagskogel, de ez nem a határon van, mint a legtöbb magas csúcs a Karawankákban. Közelebb is van Klagenfurthoz, úgyhogy talán innen a legfaszább a rálátás a városra. A hegyről angol nyelven bővebb információ van a http://www.summitpost.org oldalon.

Több úton meg lehet közelíteni a csúcsot, mi a legrövidebbet választottuk. Egyik sem mondhatni nehéznek, vagy veszélyesnek. Gyakorlatilag fel kell sétálni a hegycsúcsra. Persze azt azért hozzá kell tenni, hogy télen nagy hóban, illetve szar időben azért érhetik meglepetések az embert a magas hegyekben. A csúcs alatt kb. 300 méterrel menedékház is van, mi azonban ezt nem érintettük. Ahogy a Mittagskogel megmászásánál, most is beleestünk abba a hibába, hogy nem indultunk korán. Sőt, talán még később, mint akkor, és a szintemelkedés is több most kb. 100 méterrel, mivel alacsonyabbról indultunk. Zseblámpánk nem volt, ezért végig azon izgultam, hogy még sötétedés előtt visszaérünk-e.

Aszfaltúton indultunk el, aminek hamar vége szakadt, és enyhén emelkedő úton mentünk felfelé a vízeséshez. Innen egy rövid, de rendkívül meredek ösvényen kellett továbbmenni, de szerencsére még elég alacsonyan voltunk ahhoz, hogy nagy fák nöljenek, így azok gyökereiben meg lehetett támaszkodni. A rövid kaptató egy kocsiútszerűségre vezetett, gondolom ez is a faluba visz le, csak a szerpentinek miatt jóval hosszabb úton. Rögtön fel is frissülhettünk egy kis forrás segítségével, majd az úton haladtunk tovább, ami meglehetősen lankásan vitt egyre feljebb. A térkép szerint az útnak vége szakad, a turistajelzés is letér róla és egy kis patak mellett vitt tovább. A patak vizét meg is kóstoltuk, persze rohadt hideg volt. Amúgy itt még csak 1000-1100 méter magasan jártunk.

Meglepődve tapasztaltuk, hogy az út nem szűnt meg, mint ahogy a térkép jelölte, hanem a patak másik oldalán futott felfelé,csak jóval kanyargósabban. Visszatértünk az útra, közben többször kereszteztük a kis vízfolyást is. Szűk völgyben mentünk felfelé, előttünk magasodott a Hochobir csúcsa, de addig még 1 km-t kell mászni felfelé. Rohadt soknak tűnt, pedig gyakorlatilag ott volt előttünk.

A csúcson fél órát töltöttünk. A változatosság kedvéért ismét kajáltunk, és persze fényképeztünk.2000 méterrel alattunk ott volt Klagenfurt, mégis mintha csak egy köpésre lett volna. Végig lehetett nézni a Karawankák vonulatát a Koschutától a Mittagskogelig, csak sajnos pont abból az irányból sütött a nap. Itt azért felvettem a széldzsekit, legalább arra az időre, amíg egy helyben voltunk. Távcsőn keresztül még a kocsit is láttuk, 1500 méterrel alattunk.

Négy körül indultunk vissza. A tehenek felébredtek, sétáltak egy kicsit, közben legelésztek. Próbáltam gyorsan menni, és néhol bevárni a többieket. Addig is le tudok ülni egy kőre pihenni. De ettől nem lett jobb a fejfájásom. Az erdei szakaszon azért figyelni kellett a csúszós kövekre, nem lehetett csak úgy rohanni. Kiérve a szélesebb kocsiútra kiterültem az úton, jól esett a rövid fekvés. Ekkor már nem láttuk a napot, a nagy hegyek mögé már lebukott, de még világos volt. Nem a patakmeder melletti ösvényen mentünk le, hanem a kocsiutat követtük. Így legalább nem kell a jeleket állandóan figyelni. Egész gyorsan haladtunk, csak a vízesésnél lévő meredek részt volt viszonylag nehéz leküzdeni. Itt még fényképezgettünk párat a félhomályban, majd pont naplementére vissza is érkeztünk a kocsihoz.

Pár növény, amelyekkel a túrán találkoztunk