A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Deák túrákon már többször indultam, de eddig mindig csak valmilyen rövidebb távon. A 70 km-es túra útvonalát nagyjából ismertem, egy-két olyan hely volt csak, ahol még nem voltam, vagy csak nagyon régen. Annak ellenére, hogy a közelünkben volt, már 1 nappal a túra előtt oda kellett menni, hogy ha időben el akartam indulni. Már előző este neveztem, így megszereztem az 1-es rajtszámot, de ennek ellenére nem indultam elsőnek. Hajnali fél hattól lehetett indulni, én valamivel később indultam el. Október vége volt, még sötét volt, és fagyott is. Rögtön ez elején egy meredek emelkedővel indult a túra, fel kell kapaszkodni egy szőlőhegyre egy erdős terepen. Még be sem melegedett az ember, máris nekieresztik egy ilyen emelkedőnek. A szőlőhegyen végig kellett menni, és rövidesen meg is érkeztünk a Deák-forráshoz, az első ponthoz. A pecsételő embernek még szarabb lehetett, mert egy helyben kellett ácsorognia a hidegben. A pont után ismét emelkedő, de ez már jóval enyhébb, majd a szőlőhegy másik oldalán egy erdőben kellett leereszkedni. Mivel még fagyott, nem okozott problémát a sár, viszont napközben is érinteni kell majd ezt a sáros helyet, akkor viszont nehéz lesz átverekedni ezen a részen. Köves út vitt tovább egy erdészházig, ahol teát kaptunk. Közben már el is raktam a lámpát, mert kivilágosodott, és a köd is leszállt. A köd nem volt vastag, a dombtetőkről lehetett látni, hogy elsősorban a völgyekben ült meg, de biztos nem fogják sokáig húzni a ködfoltok ebben a napsütésben. Kellemes őszi idő volt, nem volt már hideg, mint hajnalban, sőt az emelkedőkön meg is izzadtam. A sárga jelzésen mentünk dél felé, elég jó tempóban haladtam. Ennek ellenére nem tudtam utolérni a két embert, akik előttem indltak, nagyjából hasonló tempóban mentek ők is. Egy-két futó lehagyott ezen a szakaszon. Kár, hogy nem egy rövidebb túra ez, szívesen szedtem volna gesztenyét, de semmi kedvem nem volt cipelni. A dombvonulat gerincéről szépen látszott a Principális-völgyében a köd, de ahol volt a völgyben egy kisebb magaslat, az kilógott a ködréteg fölé. A völgy túloldalán, légvonalban kb. 5-7 km-re az Újudvari TV-tornyon csillogott a napfény. Pár óra múlva én is ott lent fogok gyalogolni a völgyben, de akkora már valószínűleg nem lesz köd. Már 8 óra körül járt az idő, Natasáék most indulhatnak Söjtörről a 20 km-es távon. Egymás után két ellenőrző pont volt nem sok különbséggel, de csak a Várdombi forrásnál álltam meg enni, és vizet vételezni. Nem sokat álltam, elindultam a Várdomb irányába, ami Dél-Zala legmagassabb pontja. Erre még nem jártam, jobban kellett figyelni a jelzéseket, de csak egy helyen volt gond. Ahol a jelzés Bocska felé kanyarodik, elvétettem kicsit az utat, így toronyiránt mentem le a domboldalon, és nem az úton. Ekkor előzőtt le 3 futó, akik szintén elvesztetté a jelet, de később hallottam, hogy kiabálnak, hogy megtalálták. Beérve Bocskára, segítettem egy bácsinak, aki reggel az erdőben egy baromi nagy kosár gesztenyét gyűjtött, és még tüzifának való is volt nála. Elvittem a kosarat a házáig, aztán elköszöntünk egymástól. A túra egyik unalmas része következett Zalaszentbalázsig. Egy darabig egy patak mellett mentünk, majd a Zalaszentbalázst Börzöncével összekötő műúton kellett menni kilométereket, míg végre beért az ember a faluba. Itt ismét pihentem, ettem csokit, a kocsmában vettem egy capuccinot meg kólát. Amikor elharangozták a delet, indultam is. Most hegytam el a völgyet, ami reggel még ködben volt. Ismét emelkedő, és ismét egy unalmas szakasz. Semmi erdő, gyakorlatilag sík terep, és már kifejezetten meleg volt. Siettem, még mindig előttem volt az a két ember, aki előttem indult. Talán egy kicsit sikerült behozni rajtuk, de aztán ők is belehúztak és eltűntek a szemem elől, amikor ismét erdős részre értünk. A vizem kezdett fogyni, és szomjas is voltam a melegtől. Nem sokára a Mackó-forrásnál lévő ellenőrzőponton feltöltöttem a vízkészletemet. Baromi lassan folyt a víz, egy örökkévalóságnak tűnt, mire megtelet a palack. Most következett az a sáros rész, ami reggelm ég meg volt fagyva. Azóta felolvadt, és az erdészeti járművek által összejárkált sáros úton kellett dagonyázni. Szerencsére nem tartott soká a szar szakasz. Emelkedő jött, amit már nem sikerült egészben lenyelni. Félúton megpihentem, elővettem a walkmant, és azt kezdtem el hallgani. Ez segített legyűrni a következő kilométereket, elég gyorsan megérkeztem Pusztaszetnlászróra, ahol a horgásztanyán lévő ellenőrző ponton megkaptam Natasa üzenetét. Már órákkal azelőtt elmentek, hogy én odaértem. Itt utoljára bezabáltam zsíros deszkából, és elég sokat pihentem is. 50 km-nél jártam, de csak 5 km-re volt a cél. A 70-es táv még kerül egy nagyot. Nehezen indultam neki. Nem fájt a lábam, inkább fáradt voltam a korai kelés és a tornatermi éjszaka miatt. A horgásztanya utáni dombtetőről már látni lehetett Söjtör házait és a templomtornyot, de nekem még előtte el kell mennem Rádiházára, ami egy csekélyke 20 km-es kerülő. Nem siettem, volt elég időm. Fölöslegesen nem akartam rohanni. A nap már kezdett lemenni, ezért már nem volt olyan meleg. Egy széles szekérút vezetett be Pusztaedericsre, de hamar elhagytuk a falut. Ismét meredek emelkedőn fel a Rádiházi szőlőhegyre, majd végig a szőlőhegyen, aztán a domb másik oldalán egy meredek lejtőn át le Rádiházára. Gyorsan pecsételtem, aztán gyorsan oraodtam is tovább. A szompácsi kápolnáig végig műúton kellett haladni, és sötétedésig el akartam érni a kápolnát, ami 5 km. Alig egy óra alatt odaértem. Csodálkoztem is, hogy 60 km-nél is tudok ilyen gyorsan haladni. A kápolnánál felvettem a pulóveremet, és elővettem a lámpát, hogy ne kellejen később ezek miatt megint megállni. Kezdett hűvös lenni. A következő útszakaszon csak egyszer voitam, de már sok évvel ezelőtt, és az rémlett, hogy elég hülye helyeken kell menni. Szántóföldön az erdő szélén, mezőn hosszú km-eken ketesztól ahova lehetetlen jelzéseket festeni. És most pont sötétben kell mennem erre. Kicsit tartottam a dologtól, de szerencsére jól ki volt szalagozva az út. Amíg nem értem el az erdőt, nem kapcsoltam be a lámpát, tartalékolni akartam az elemet. Közben egy bagoly is elrepült közvetlenül mellettem. Beérve az erdőbe eszembe jutott, amikor egy éve eltévedtünk az erdőben Natasával az Írottkő 70-en. Nem akartam ismét eltévedni, ezért nagyon lassan mentem az erdőben. Próbáltam jelzéstől jelzésig haladni, de egy helyen rosszul fordultam, és eltűntek a jelek. Szerencsére visszataláltam a jelzett útra, és rüvidesen e helyes irányt is eltaláltam. Szerencsére nem volt hosszú az erdős szakasz, örültem amikor végre kiértem és megpillantottam Söjtör fényeit. Viszont itt az erdő szélén rossz irányba kanyarodtam. A térképen volt egy éles bal kanyar, és én azt hittem, hogy oitt vagyok. Holott azt már elhagytam, a kanyar bent volt még az erdőben. Háromnegyed órába telt míg rájöttem a hibára, visszamentem arra a pontra, ahol kiértem azerdőből, és ott a másik irányba mentem, aami a helyes út volt. Nem izgultam a sziontidő miatt, mert napközben szerencsére jó sok időt szedtem össze azzal, hogy siettem. Rövidesen elértem a Válicka hídját, és itt már tudtam, hogy sikerült megcsinálni a túrát. Beéerva a faluba felhívtam Natasát, és már csak a falu hosszú főutcáján kellett végigmenni, és beértem a célba. Kicsit leültem, pihentem, majd átmentem a tornaterembe. A kocsmában bemelegedtem, így percekig hangosan vacogtam és remegtem a hidegtől, ahogy kimentem az utcára. A tornateremben lepakoltam, de a zuhanyzáshoz ismét csak ki kellett menni az utcára, mert az másik épületben volt. Aludni nem igazán tudtam, mert másnap az első busszal haza akartam menni, úgyhogy ismét 5-kor kellett kelnem.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
