A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Nem tartozik ide, de azért megemlítem. Most, hogy leírtam az időjárást fentebb, jutott eszembe, hogy idén eléggé megkímélt minket a túrákon az időjárás. Igazából csak egyszer volt brutálisan szar idő, akkor is csak a túra végén. Ez pedig az ausztriai tavas túra volt nyáron a Hohe-Tauern-ben.
Natasának ez az egyetlen túrája, amin minden alkalommal részt vett. Amúgy ez volt a 6. rendezés. Általában tavasszal szoktak megrendezni, most áttértek az őszre. Nem tudom, hogy ez volt-e az ok, de jóval kevesebben vettek most részt rajta. Volt, hogy 800 körüli volt az indulók száma, most jó, ha 200-an voltunk. Amikor elindultunk mi voltunk az egyetlen indulók. Sehol semmi tömeg, igaz, hogy nem vonattal jöttünk, és ebben az időben vonatmentes az idő. De a túra folyamán szinte alig találkoztunk túrázókkal. Átmentünk a vasútállomás alatt, majd végigbaktattunk a városon. Azzal szórakoztam, hogyan lehetne jól lefényképezni aVörös Templomot. Csináltam vagy 5-6 verziót azzal a céllal, hogy majd otthon kiválasztom a legjobbat. Mindig belógott valami vezeték, vagy tábla. Csak az út közepéről lehetett lefényképezni normálisan, viszont forgalom is volt. Kiérve a városból pisilés a bokroknál, majd folytattuk utunkat a szőlőhegyen. Tőlünk balra a Tihanyi-félsziget látszik, de majd csak délben fogunk odaérni.
A szőlőhegyeket elhagyva lépcsőn ereszkedünk le egy patakhoz, és gyorsan el is érjük az első ellenőrző pontot, a Noszlopy-forrást. Itt szinte úgy vágták hozzánk az almát, annyi volt belőle. Utunk egy elég kellemetlen helyen vezetett. Tüskés bokrok, s¿r¿ aljnövényzet, alacsony faágak. Szerencsére nem tartott sokáig ez a szar rész, egy széles szekérúton ballagtunk most már egyenesen Aszófő, és a Tihanyi-félsziget felé. Néhol volt egy kis sár, de alapvetően jól tudtunk haladni. Aszófőn még lefényképeztünk pár furcsa szín¿ házat, majd beugrottunk a vasútállomásra bélyegezni. Itt kajáltunk is egy keveset. A félsziget bejáratáig bicikliúton mentünk, amit nemrég csináltak meg. Azelőtt az országúton a forgalomban kellett bandukolni, ami nem volt éppen veszélytelen.
Az Apáti-templomromnál van a félsziget „bejárata”, innen indulunk felfelé, a Csúcs-hegy felé, ami a maga 200 egynéhány méterével a félsziget legmagasabb pontja. Az emelkedőben voltak lépcsők is kiépítve, általában természetes módon valami lávakő. Két lépcsőben jutottunk fel a csúcsra, közte volt egy rövidke szakasz, ahol szintben ment az út. Fentről szép kilátás nyílt a Balatonra nyugat irányába, és Aszófő felé. Délre a hegytető miatt nem lehetett látni, kelet felé pedig a félsziget miatt. Magáról a Csúcs-hegyről nem volt olyan jó a panoráma.
Elkezdtünk hullámvasutazni a félsziget nyugati oldalán végig lefelé. Kapásból egy meredek lejtővel kezdtünk, amit hamarosan emelkedő követett, majd ismét le, és ez így folytatódott egészen Tihanyig. A túrán nem voltak nagy magasságok,
a túra szintemelkedését inkább ezek a rövid, de néhol elég kemény emelkedők sorozata adta ki. Fényképezni a tavat nem igazán lehetett, hiszen pont délre volt, így szemben volt a Nappal. Az egyik völgyben volt a frissítőpont, itt pihentünk egy keveset. Egy rakás kenyér várt még arra, hogy megegyék, gyakorlatilag hegyekben álltak. Emlékszem, amikor tavasszal erre jártunk, itt nagyon ki voltam fáradva, most azért jobb volt a helyzet. Az emelkedők lelassítottak ugyan, de nem voltam fáradt. Kicsit hülyén lépdeltem, mert ettől a hülye cipőtől könnyen vízhólyagosodik a lábam, és ezt el akartam kerülni. Most több erőm is maradt a fényképezésre, le is kaptam a gejzírkúpokat, sőt az Aranyházhoz is felmentünk, pedig oda sose szoktam.
Kellemes ligetes-erdős volt az út, mig ki nem értünk a Belső-tó partjára. Kicsit sokáig voltunk fák takarásában, és ezalatt eléggé meleg lett. Izzadtunk is, mint a lovak, ahogy mentünk felfelé a domboldalon az Apátsághoz.
A szervezők elintézték, hogy be lehessen menni a templomba ingyen az igazolófüzet felmutatásával. Natasa és Attis be is mentek, én nem akartam, mert eléggé lerongyolódva néztem ki, és büdös is voltam az izzadságtól. Így meg nem akarok templomba bemenni.Addig kricharddal leültünk egy padra, és pihentünk. Több, mint fél órát ücsörögtünk ott a padon, amíg méltóztattak kijönni a templomból a többiek. A fehér kavicson visszaverődő napsugár nagyon csesztette a szememet, majdnem el is aludtam.
A Hajóállomásnál lévő ellenőrző ponton most is adtak csokit, ahogy az lenni szokott. Innen már csak egy emelkedő volt hátra, de a célig azért még kellett jócskán gyalogolni.
Nem vettem észre a feliratot a Ciprián-forrásnál, hogy nem ivóvíz, és ittam belőle egy kicsit. Még egy korty sem volt, mert olyan lassan folyt, és nem volt türelmem ott álldogálni. De semmi bajom nem lett ilyen mennyiségtől. Egy szép, szintben haladó, a domboldalban kanyargó utacskán mentünk tovább. Elhagytuk a barátlakásokat, amik igazából sziklába vájt lyukak, és egy hirtelen emelkedőt követően meg is érkeztünk az utolsó előtti ellenőrzőpontra. Ez már nem az erdőben van, így szép kilátás tárult elénk Aszófő irányába, de még igencsak messzinek t¿nt az a fehér templomtorony. A dombtetőn ment tovább az út, szépen lassan ereszkedtünk. Bozótos volt mellettünk, csak néhol-néhol láttunk ki, jól tudtunk haladni a kellemes lejtőn. Most nem vágtuk le az utat, mint ahogy azt szoktuk, hanem megkerültük a focipályát, úgy mentünk le a vissza a faluba.
Közben még egy képet csináltam a templomról és a körülötte lévő házakról. Nem sokkal később le is fordultunk a m¿útról, és visszamentünk a mezei útra. Az utolsó ellenőrző ponton chipseket osztogattak. Szerencsére Attis nem szerette:). Szőlőültetvényen haladtunk, majd a jelzésről letérve a Külső-tó partján mentünk. Már nem volt messze a cél, csak egy domboldalban kellett elmenni, ahol sajnos kijöttünk az árnyékos részről, majd ismét el az Apáti-temnplomrom mellett, és visszagyalogolni Aszófőig a bicikliúton. Az első pár alkalommal elég szörny¿nek t¿nt ez az aszfaltos szakasz, de mostanában már megkedveltem. Nincsenek göcsörtök a láb alatt, és nem is olyan elviselhetetlenül hosszú, talán még 1 km sincs. Bőven beértünk szintidőn belül, most már csak Füredre kellett visszajutni a kocsiig. Ki hitte volna, hogy 10 perccel hamarabb elmegy a busz! Így várhattunk még 40 percet a következőre.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
