Olajos körút – 30

Túraparaméterek

A túra hossza

30 km

Szintkülönbség

580 m

Szintidő

8 óra

Legmagasabb pont

Indulás

8.35. Bázakerettye

Útvonal

Bázakerettye – Báza – Nagy-hegy – Meretai erdő – Bagoly erdő – Olajos emlékmű – Lispe – Szentadorján – Maróc-hegyi kereszt – Budafai arborétum – Kistolmács, kisvasút vá. – Bázakerettye

Érkezés

16.45. Bázakerettye

Résztvevők

krichard, feherb, natasa

Időjárás

Eleinte napos, meleg, fülledt, majd délután egyre több gomolyfelhő jelent meg az égen, és a környéken zivatar is kialakult. Minket csak egy kis zápor ért el.

Bár azt hittük nem érünk oda csak éppenhogy 9-re, mégis fél kilenckor begördültünk a parkolóba. Beneveztünk a 30 kilométeres szakaszra, majd el is indultunk, szinte azonnal. A főútra érve rögtön rossz irányba fordultunk, de szerencsére sikerült hamar korrigálni a hibát és pár perc múlva már mélyen a borospincés házak között sétáltunk az aszfaltúton. A táj szép volt, a nap sütött és nagyon fülledt meleg volt. Körbenézve nem láttunk mást csak dombokat, ez így egyszerű lesz, gondoltam.

Mentünk pár kilométert, majd kiértünk egy hatalmas tisztásra. Tőlünk balra csövek álltak ki a földből. Tisztára úgy néztek ki, mintha egy elhagyatott gáznyomásszabályozó állomás csőcsonkjai lennének, mint később kiderült nem erről volt szó. Elértük az első ellenőrző pontot, ez egy facsoport mellett volt, a nagy mező közepén, közel a kisvasút síneihez. Itt közölték velünk, hogy a Budafai arborétumnál lesz majd zsíroskenyér meg üdítő is. Gondoltam jó messze van az még.

Továbbmenve a vasutat kereszteztük, majd a sinek jobb oldalalán beértünk Kerettyébe. Itt természetesen azonnal rossz irányba fordultunk és csak pár száz méter megtétele után jöttünk rá, hogy a faluba érkezéskor pont az ellenkező irányba kellett volna menni. Visszafordultunk és újra végigszenvedtük az aszfaltos forró utat, majd végre a piroson továbbhaladva beértünk egy kicsit árnyékosabb részre. A földesút amin haladtunk teljesen gazos volt, szabola biztos méterenként megállt volna fotózni a vadvirágokat, gyomokat. Egyszer csak zajra lettünk figyelmesek. Elértünk egy működő olajkutat. Ekkor döbbentem rá, hogy az az állomás nem gáznyomásszabályozó volt, hanem ugyanilyen olajkút lehetett.

Innen kb. 5 perc alatt leértünk az olajos emlékparkhoz. Itt megálltunk pihenni és valószínűleg sok időt töltöttünk el. Megnéztük a „múzeumot” és ettünk, ittunk. Az aszfaltút ami következett iszonyat volt, a hő csak úgy áradt belőle, miközben mi egyre jobban és jobban izzadtunk. Még jó, hogy a faluban ahova megérkeztünk volt egy kút, ott le tudtam magam hűteni. Innen újra fel, iszonyat kaptató, hőség, pára, egyszóval szenvedés következett.

Az út sáros volt, éjjel valószínűleg eshetett néha haladni is nehéz volt a csúszós úton. Elértük a borospincéket, és körbenézve láttuk, hogy mostantól fel-le jellegű kicsit uncsi táj következik. Már kerestük a következő pontot a Maróci-keresztet, valahol itt kellett lennie. Végülis annyira messze volt még ettől a ponttól, hogy többször elgondolkodtunk, hogy biztosan jó irányban haladunk-e, nem hagytuk-e el az ellenőrző pontot. Majd nagy nehezen megláttuk egy gagyi fán a jeleket, amiket le kellett a papírunkra rajzolni, igazolva ezzel, hogy voltunk az ellenőrző pontnál. A továbbiakban eseménytelenül telt az idő, aszfaltos erdei út, majd újra földes út következett. Ezután újra aszfalt út, majd újra földes út,

miközben fel-le másztunk a kis dombokon. Hosszúnak tűnt, de végre elértük Budafát és az arborétumot. Itt ettünk, ittunk, majd kiderítettük, hogy esélyünk sincs beérni időben. Feherb fel akarta adni, én mondtam, hogy végigmegyek, úgyis oda kell jutni a kocsihoz valahogy. A pontnál is bíztattak minket, hogy menjetek csak, senki nem nézi az időt. Feherb ki volt akadva, hogy elcsesztük, pedig még nem is volt vége a túrának, de ő már elkönyvelte, hogy nem érünk be. Elindultunk, illetve inkább loholtunk a következő pont felé át a dombokon. A piros itt úgy vitt át az erdőkön, hogy kitaposott utat nem is lehetett látni csak a jeleket a fákon. Mindenki arra ment amerre látott.

A következő, és egyben utolsó ellenőrző pont a kisvasút állomása volt. Befutottunk, pecsét, egy pohár ásványvíz, majd siettünk tovább. Natasa fotózni akart, Feherb erre kiakadt, hogy nincs idő, erre jó mérgesen „megbeszélték”, hogy a Natas fotóz amennyit akar, a Feherb meg előrerohan. Innentől a huszonkét darab kisvasút fotó elkészülte után alig beszéltünk csak nyomtuk a tempót. Bázakerettyére visszaérve láttuk, hogy esett az eső, szerencsére minket pár cseppnél több nem kapott el. Végülis beértünk pár perc késéssel, mindenki gratulált, nagyon kedvesek voltak.