A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ez a túra meglehetősen nehéznek ígérkezett. A nem túl hosszú táv mellé elég tekintélyes volt a szintkülönbség. Annak ellenére, hogy sem a Hárs-hegyre, sem a János-hegyre nem visz fel. Az elműlt napokban eső is esett, de nem volt sár, legfeljebb csak egy-két helyen.
A Szépjuhásznétól indultunk, juhi kivitt kocsival, de ő nem jött velem a túrára. Útközben elhagyta az Opel jelet a kocsijáról, de szerencsére hazafelé megtalálta 🙂 Elmentünk a Hárs-hegy olalában, majd az első keményebb emelkedő a Fekete-fejre vezetett fel. Alig jöttünk pár kilométert, meg is kaptuk a második pecsétünket. A Fekete-fejről a lejtő is elég durva volt, oda kellett figyelni, nehogy seggen érkezzen le az ember. Adyligen mentünk végig, és kicsit megtévesztett a turistajelzés. A térképen és az itiner szerint is a piros keresztet kellett követni, de a valóságban zöld kereszt volt a villanyoszlopra festve. De ez nem zavart meg igazán, egyértelmű volt, hogy merre kell menni. Az utca anno Budapest határa volt, jelezték ezt a határoszlopok is.
Pesthidegkút utcáin kanyarogtunk, jelzetlen utakon, de szalagozás segítette a tájékozódást. Egy ősrégi piros kör jelzés is volt itt-ott, egy már megszűnt turistaúton haladtunk tehát egészen a Remete-szakadékig. Az utca egyszer csak véget ért, és egy jól kijárt ösvényen ereszkedtünk le a szurdokba. Pazar a kilátás Máriaremetére és a templomra, sajnos párás volt az idő. A szurdokból az OKT-n mentünk fel a Remete-hegyre, ahonnét ebben a napszakban nem igazán fényképezhető a város, mert szemből süt a nap, ráadásul a párásság tovább rontott a helyzeten. A hegy másik oldalán mentünk lefelé, északkeleti irányba és csakhamar elértünk Solymár határába. Átkeltünk a formalmas úton, és az Alsó-Jegenye- völgyben kanyarogtunk végig. A hegy ezen oldalán borult volt az ég, napsütésnek nyoma sem volt. De nagyon vékony volt a felhőtakaró, a kicsivel kevesebb, mint 400 m magas Kálvária-hegy teteje kilátszódott. Tulajdonképpen egyik pillanatról a másikra a ködből kijutottunk a napsütésbe. Fentről látszódott, hogy ez a köd is szakadozott, nem olyan szép egybefüggő, sőt valahol feljebb is volt még egy réteg.
A Kálvária-hegyen ettem, és ismét belegyalogoltam a ködbe a Csúcs-hegy északi végén lévő nyeregnél. A déli végén, a Virágos-nyeregnél szintén köd volt, ott az is nehezítette a tájékozódást, hogy kevés a fa, messze vannak egymástól a jelek, és a köd miatt nem látszódott a következő, ráadásul relatíve sok földesút visz keresztül-kasul a mezőn. Fent, a Hármashatár-hegyen szép képeket lehetett készíteni a felhőben lévő tornyokról, de az alattunk lévő völgyekbe is beúsztak a felhők. Innen sok lejtő jött, a Szépvölgyi út végénél a turistaúton elég meredek és csúszós is volt. Lefelé is kiizadt az ember a sok fékezésben. Az Árpád-kilátónál ugyanaz volt a helyzet, mint a Remete-hegyen: dél felől sütött a nap, és látszódott, hogy a város felett, vastagabb felhőtakaró pihen. (Később alulról, a Moszkva-térről is nagyon masszívnak tűnt, tök borult volt az ég). További lejtő következett, de a 11-es busz végállomása még olyan magasságban volt, hogy láttuk a napot. Az Apáthy-szikláról pedig azt lehetett megfigyelni, hogy így kora délutánra megszűnt a köd az alacsony szinteken, de kicsivel magasabban rétegfelhő jött létre, a János-hegy és a Hárs-hegy felhőben voltak, a hűvösvölgyi villamos vonala viszont tisztán látszódott fentről a szikláról.
Eddig soha nem jöttem le innen a Hűvösvölgyi út felé. Felfelé viszont már többször is a Tojás és a Zöld túrák alkalmával. Most nyílván sokkal gyorsabbnak tűnt, és a sok lépcső sem zavart annyira, mint felfelé. A villamos vonalát keresztezve végig emelkedő volt már egészen a célig. Eleinte az utcákon, majd az erdőben egy elég gyéren jelzett zöld kereszt jelzésen. Egészen hirtelen jött a cél, nem is számítottam rá, azt hittem még többet kell menni. Messzebbről láttam ugyan az út végén egy nagyobb épületet, de csak akkor realizálódott bennem, hogy ez a vasútállomás, amikor odaértem. Elég drága volt a túra, és egészen a végéig nem tudtam, hogy miért, hiszen annyi mindent nem kaptunk. Viszont a célban adtak kitűzőt és jelvényt is, ami megmagyarázza az árat.