A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Eredetileg ekkor lett volna a Hol a következő? túránk. De eltoltuk egy héttel, nem akartunk rászervezni erre a tihanyi túrára, mert tartottam attól, hogy sokan lesznek rajta. Sokan is voltak annak ellenére, hogy piros riasztás volt kiadva a hófúvás miatt.


Induláskor oldalba kapott minket a szél. Olyanok voltuk, mint amikor a Delta elején a hóviharban mennek az Antarktiszon, épp hogy csak szánt nem húztunk magunk után. A bokros, erdős részre beérve aztán jobb lett, mert azok szépen lefogták a szelet. Rövidesen újra ki kellett menni a nyílt terepre, megint a pofánkba kaptuk a havat. Elmentünk a Belső-, majd a Külső-tó mellett is, az Apáti templomromnál álltunk meg kicsit kajálni. A szervezők nem tudtak kocsival felmenni az erdészházig, ezért itt volt a frissítőpont. Kellett már a kaja, pedig nem volt még késő, viszont nagyon korán reggeliztem. Éjszaka dolgotam a túra előtt, ilyenkor fél öt körül szoktam reggelizni.

A kis pihenő után irány a Csúcs-hegy, a félsziget legmagasabb pontja. Azt hittem, hogy ott aztán fújni fog mint az állat, de szélcsend volt! A csúcsról egy elég durva lejtőn ereszkedtünk le, majd a félsziget nyugati oldalán fenyőerdőben vitt az utunk. Egyszer el is estem, és sikerült pont olyan hülye helyen, ahol falépcsők voltak a hó alatt, amelyeknek a vége kint volt a hóból. Így letaroltam az egyik combom külső felét.

Elég lassan haladtunk, a Hálóeresztő nevű pontnál alig volt meg a 3 km/h-s átlag. Bele kellett húzni, mese nincs. De pont kifogtunk egy lassan haladó túrázót, akit a szűk ösvényen nagyon nehezen lehetett leelőzni. Az Akasztó-dombon volt a következő ellenőrző pont, itt még soha nem voltam, pedig innen is nagyon szép a kilátás Tihanyra meg a tóra is. Lent a hajóállomásnál már egyértelmű volt, hogy időben beérünk. Itt észrevettem, hogy a banánokból lekvár lett, és minden tiszta banánpüré lett a táskában.

A banánokon túltettem magam, a pénzem nem lett banános, csak pár kajajegy meg az irataim tokjai. Később a célban ezeket elővettem, hogy letisztítsam, aminek az lett a következménye, hogy a személyim és a BKV-bérletem a célban maradtak egy padon. Másnap hívott egy rendező – milyen jó, hogy megadtam a számomat -, és megbeszéltem vele egy találkozót vasárnap este, ahol odaadta. Utólag is köszönom neki, hogy elhozta őket. Már csak egy emelkedő volt hátra, fel a barátlakásokig. Hát itt teljesen lerobbantam. Egyik pillanatról a másikra. Mintha kifogyott volna az üzemanyag. Azt hittem soha sem érek fel a tetőre. Ahogy beértünk a lakott részre, meg sem álltam, a többiek nézelődtek, de én minél előbb be akartam érni. Nem éreztem magam éhesnek, de egy két virslit azonnal eltűntettem a célban. Csak azért nem többet, mert nem volt pofám többet kérni.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
