A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Feherb előzetes felajánlására, miszerint az idei Thúry túra vadiúj jelvénnyel kerül megrendezésre, hovatovább az éjjeleket a szüleinél tölthetem (nem elhanyagolandó részlet, hogy még meki is van Nagykanizsán, no meg források ;), sajnos vissza kellett mondanom, helyette viszont másodmagammal indultam a Mackó új utakon (Tápiószecső – Tápióság – Úri halastó – Felsőfarkasd – Billei erdő – Mende) nevezetű túrán. Laci Sülysápról, jómagam Nagykátáról indultam a reggeli gőzössel és félúton, Tápiószecsőn találkoztunk, a korábbi évektől eltérően ez volt túránk kiindulópontja is. Az általános iskolában való kisebb sorban állást követően együtt indultunk az áramlattal a vasútállomás felé, majd balra fordulva a sínekkel párhuzamosan haladtunk tovább. A jó hangulat már az elején megalapozódott, amit később is csak a szívós 10 centi magas, helyenként a 80 centis belmagasságot is elérő vérebek tudták visszavetni. Az első ellenőrző pontot elhagyva átkeltünk a Tápió „folyón”, amit valljuk be, erős túlzással is csak pataknak lehetne titulálni, no de alföldi viszonylatban még ennek is örülünk. Pár száz méter megtételét követően az útvonal ismertető felkiáltójeles utasítását követve („Te a bal oldalit válaszd!”) elértük Tápióság határát.
Ezt a szakaszt a saras-homokos-szűzhótaposós kafkai hármasságból kettes nehézségűnek könyveltem el (nem hiába a pénzügy-számviteles véna :D), bár szerencsére volt alternatív megoldás, és nem kellett a homokos úton küszködnünk. Oldalra pillantva kezdtem megérteni, hogy mért is oly ideális horrorfilm helyszín az erdő.
A községből kiérve, néhány km megtétele után elértük az Úri halastavat, enyhe paradoxonként jegyezném meg, hogy még horgászni sem lehet benne. A turistajelzést követve (elenyésző szakasz kivételével végig a zöld sáv volt az irányadó) értük el a felsőfarkasdi tavat, ahol horgászok, -botok tömkelegén kellett átvágnunk. Kis hídon átkelve, majd az erdő vonalát és az aszfaltot követve megérkeztünk Felsőfarkasdra, ahol nem reprezentatív felmérésünk ellenére bátran kijelenthetjük, hogy minden háznál legalább egy, de inkább több emberhúsra éhes négylábú várakozott, így a helyiek által otthonosan berendezett buszmegállót is csak messziről mertük lefényképezni.
A település végén az út kisebb kanyarral felvitt egy dombra, majd a szántás mellett gyalogoltunk egészen az utolsó ellenőrző pontig. Innen már a hátralévő km-ek megtétele is kevesebb, mint fél órába telt. A lelket a mendei vasútállomás sárga tornya tartotta bennünk. A célban megkaptuk a monumentálisnak egyáltalán nem nevezhető másfél centi átmérőjű mackós kitűzőnket, és egyedül itt kaptunk fogunk alá valót. A temérdek kutya, az eperjó (de legalább szamba csoki), illetve a kumulált km-es táblázat hiánya ellenére egy kényelmes tempójú, tavaszi napot tudhattunk magunk mögött.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
