A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Buják egy eldugott falu Nógrád megyében, kvázi zsákfalu, az odavezető út teli van kráterekkel. A Cserhát ezen részén nincs túl sok turistajelzés. Ami van, az is el van hanyagolva. Amúgy maga a Cserhát sincs nagyon előnyős helyzetben, hiszen a szomszédai, a Börzsöny és a Mátra sokkal népszerűbbek nála. Pedig itt is rengeteg szép hely és fasza kilátó van. Ezen az 50-es túrán a rendezők be is mutattak pár ilyen helyet.
Rögtön elindultunk, amint lehetett. Nem tudom, ez mostanában krichard perverziója. Végig szalagozás volt, az 50 km-ből kb. 15 vezetett kijelölt turistaúton, de azok sem voltak nagyon követhetők. A szalagozás tökéletes volt, pont ott voltak sűrűn a szalagok, ahol kellett. Egy négyes elágazóban viszont mindenhol volt, gondolom poénos túrázók ráértek ilyenekkel is foglalkozni, de ott sem lehetett eltévedni. Egy térképvázlatot adtak, amin a szintvonalakon kívül minden rajt volt. Arról is sokminden kiderült, még az is sejthető volt, hogy hol van emelkedő vagy lejtő, hol van a tájnak dombja vagy gödöre.
Rögtön emelkedővel kezdtünk, felmentünk a falu feletti kis gerincre,
Észak felé haladunk, immáron a zöld sáv jelzésen. Nem láttunk sok jelet, de a szalagozás megfelelő volt. Nem voltak erre nagy erdőségek, csak kevés ideig voltunk erdőben, és sokat mentünk szántók, rétek, tavak mellett. Néha-néha kisütött a nap, de aztán ismét a köd győzedelmeskedett. Egy kellemetlen emelkedő után kiértünk egy aszfaltútra, ami a Sas-bércre visz fel. Nekünk nem kellett végig ezen az úton mennni, egy nagyobb kanyart levágtunk egy erdei ösvényen. A kilátó nagyon szép, biztos a kilátás is az. Mi nem mentünk fel, a köd miatt nem láttuk értelmét. Természetesen ahogy eljöttünk, negyed óra múlva már gyönyörúen sütött a nap.
Még 20 km-nél sem voltunk, de már éreztem a bal lábszáramon a visszatérő fájdalmat. Szerencsére nem volt vészes, csak kicsit kellemetlen. A köd eltűnésével elénk tárult a cserháti táj. Egész közel voltunk a Szandavárhoz, később már a Tepke, és távolabb a Mátrában a Muzsla vonulata rajzolódott ki. Nagyjából úgy számoltunk, hogy fél-egy órával szintidő előtt meglesz a túra, ha így haladunk, és nem történik semmi. Kezdtem kitikkadni, már kevés vizem volt, de Kutasóig tartogatni akartam vésztartaléknak. Szabola lemaradozott, főleg az emelkedőknél kellett bevárni. Krichard S betűjét már említettem az elején, neki semmi gondja nem akadt.
Itt egy vargabetű következett, ki kellett menni a faluból egy kereszhez, majd vissza Bokorra, de a másik végére. Ezen a kitérőn mondjuk látszódott, hogy csak azért van benne, hogy meglegyen az 50 km, mert olyan extrém fasza látványosság nem volt arra. Mondjuk a hegyek jól néztek ki, és a virágos rétek is Windows-os háttérképre illettek. Ellenőrzőpont nem volt, a kereszten lévő évszámot kellett feljegyezni. Ehhez szét kellett hessegetni egy birkacsordát is.
Visszatérve Bokorra már jócskán 30 km felett voltunk, a jobb bokám alatt már egy ideje nyomta a cipő. Ott eddig még egy cipő sem szorított, de ez most kezdett zavarni. És fáradni is kezdtem, valószínúleg azért, mert még alig ettem valamit. De csak ezért nem akartam megállni, ráadásul emelkedő nélküli szakasz jött, és szabola is kezdett jobban lenni, hogy már nincs messze a cél. Szerencsémre ők ketten elkezdtek hevesen vitatkozni, mitöbb, szinte veszekedni, hogy hogyan csináljuk meg a következő Hol a következőt. Krichard szidta az eddigi rendszert, amitől meg szabola akadt ki, hogy minek most szól, hogy a 2 évvel ezelőtti túránkon mi nem tetszett neki. Én jól szórakoztam ott hátul, néha-néha benyögtem, hogy igen vagy nem, ha kérdeztek. De azért résen voltam, nehogy valamelyikük felvegyen egy husángot, és beleágyazza a másik tarkójába. Ezzel viszont jól telt az idő, és tök gyorsan odértünk a bokri kereszthez.
Itt kicsit igazítottam a cipőmön, de nem sokat használt. Továbbra is csak szédelegtem a sor végén, gondoltam már nincs messze a vár, majd ott leülök pár percre zabálni. De oda már csak úgy vonszoltam fel magam, és természetesen a kőlépcsők is igen kellemetlen ütemben következtek egymás után. Viszont felérve remek volt a kilátás, és miközben ezt néztem meg is ettem a mai második szendvicsemet. Így, 4 óra tájban már ideje volt. És utána jobban is lettem, csak a cipő nyomott még kicsit.
Ez volt az utolsó ellenőrző pont, és itt volt egy olyan rész, amit nem igazán értek most sem. Egy relatíve óriási kitérőt kellett tenni a Selyem-rétre, ahol nem volt pont. Szinte ordított róla, hogy azt el lehet csalni, akinek van képe hozzá. Nekünk nem volt, ekkora levágás már tényleg a csalás kategória lett volna. Felfelé a rétre egy patakvölgyben vitt az út. Néhol összegyúlt a víz a kövek között, másutt viszont olyan száraz volt a meder, hogy szinte porzott. A rétről visszafelé már tuti volt, hogy másfél órával szintidő előtt beérünk, és krichard is el tud menni majd a szüleivel vacsorázni. Ennek b@szottul örvendett. Lehet, hogy ezért ment neki olyan jól a vége, és nem is az S betű miatt? Lassan rátértünk a célegyenesre, ami visszavitt az iskolához, de addig még volt egy kis „meendő”, de ez már végig lejtős terepen zajlott, és a faluban sem kellett sokat menni aszfaltúton. Remek kis túra volt, de ez már az elején látszódott. Látványosság is akadt, a rendezéssel sem volt semmi gond. Az út végig követhető volt a szalagok segítségével, amiket nem volt kis munka kirakni és beszedni, ráadásul még fánkot is adtak. A végén kétféle kitúző közül lehetett választani. Végül kirajzolódott, hogy mi ketten megyünk az S betűs csávóval a Mátrabércre, szabola nem mer nekiindulni, mert nem érzi magát jó formában. A Hanák Kolos helyett meg inkább családi szülinapi bulira megy. Juhi lesz a depó, illetve a szállító egyén.
Galéria
Kitűzők, oklevelek, egyebek
