Kategória Börzsöny

Fel a Csóványosra

Talán még soha életemben nem kezdtem el túrát ilyen hidegben. Az autó hőmérője -14 fokot mutatott mikor kiszálltunk a Fekete-völgyben a kisvasút végállomásánál. Ahogy öregszem, egyre nehezebb elindulni túrázni, még akkor is ha tudom, a túrán már jól fogom érezni magam

2017 Jan 29 | 16 km | 600 m

Horváth József Emléktúra a Börzsönyben

Össznépi közös 8 fős családi túrára mentünk el a Börzsönybe. Ami nagyon szimpatikus volt benne, az hogy végig terepen kellett menni, nem volt faluban bolyongás hosszú kilométereken keresztül A szokolyai vasútállomást már alapban ismertem, ez a túra is onnan indult de nem a kisvasút, hanem a rendes nógrádi vonal melletti állomásról, amit gondolom jó kevesen használnak, ezt jelzi, hogy az állomás elég messze van a falutól ráadásul kriminálisan rossz út vezet oda. Most ezen az úton elég nagy volt a forgalom, hiszen többen is igyekeztek a túra startjához, sőt még egy busznyi túrázó is érkezett, akik előttünk araszoltak az egysávos úton és a szembejövő kisteherautónak egészen a vasútállomásig kellett visszatolatnia hogy elengedje a buszt és mögötte minket

2015 Apr 25 | 10 km | 350 m

Kemence Kirándulás

Ezen a decemberi szombaton munkanap volt, de mi nem dolgoztunk, ezért úgy tettünk, mintha normális hétvége lenne. A helyszín kiválasztását nehezítette a két héttel korábbi ónos eső, ami jelentős károkat okozott 300 m felett. Ezen a napon rendezték a Börzsönyi Vulkántúrát, aminek az útvonalát kitisztították

2014 Dec 13 | 19 km | 600 m

Börzsönyi forrástúra 25

Nem számított bele ez a túra a sorozatba, amiért fasza kutas jelvényt lehet kapni, de sebaj. Év végi levezetésnek nincs is jobb, mint egy decemberi 24 km-es túra sárban és ködben. Krichard moderáltan méltatlankodott, hogy nem ugyanott van a rajt meg a cél, de gyorsan meggyőztük, hogy ez nem olyan vészes dolog

2014 Dec 14 | 25 km | 650 m

Szobi Szuszogós 25

Az augusztus végi kánikula utolsó napján mentünk el kricharddal kettesben a Börzsönybe erre a teljesítménytúrára. Mivel előző nap késő estig társasoztunk, nem akartunk nagyon korán indulni. 8-tól lehetett indulni, mi 9-re értünk oda

2012 Aug 25 | 26 km | 640 m

Fel a Csóványosra

A múltkori, hó eleji rövid visegrádi túrán felbuzdulva, ismét kinéztünk egy rövidebb teljesíménytúrát a Börzsönyben. A túra neve: Fel a Csóványosra. Ez a teljesítménytúra egyszerű ötleten alapszik: egész egyszerűen fel kell menni a Börzsöny legmagasabb pontjára

2012 Jan 29 | 19 km | 500 m