Kategória Börzsöny

Börzsönyi forrástúra

Már a tavalyi forrástúrát követően eldöntöttem, hogy idén is részt veszek a sorozat börzsönyi állomásán. A reggeli csúszásoktól (MÁV, autópályáról való nem letérés) eltekintve lázas igyekezettel töltöttük ki a nevezési cetliket, melyek a neonzöld és pink különböző árnyalataiban pompáztak; majd nekivágtunk a borongós kismarosi szakasznak.

A vasútállomásról kikanyarodva rátértünk a sárga jelzésre, és az országút mellett szedtük a lábunkat egészen egy lekötő utcácskáig

2010 Sep 4 | 38 km | 750 m

Gémes 20

Rég voltunk teljesítménytúrán és most kapóra jött a Gémes nevű túra. Ezen még úgysem voltunk. Iszonyat dagadt lettem és nem is mertem a 30-as vagy 40-es távra menni, úgyhogy kricharddal a legrövidebb, 20 km-es távra neveztünk be

2010 Jun 19 | 19 km | 670 m

NaHát 35

Már nagyon szerettem volna elmenni egy igazi teljesítménytúrára, hiszen majdnem két hónapja voltam, ha nem vesszük figyelembe a múlt heti Iluska túrát. Csak ketten mentünk, más nem ért rá. 7-9-ig lehetett indulni, mi nyolckor parkoltunk le és tíz perccel később már indultunk is

2009 Sep 26 | 33 km | 870 m

Börzsöny

Egy vasárnapi könnyebb túrát terveztem, aztán kicsit nehezebb lett belőle. Főleg a meleg miatt volt nehezebb, de a Börzsöny amúgy is kicsit húzósabb terep. Dóri nem annyira gyakrolott túrázó, de egyáltalán nem kellett rá várni sokat

2009 Aug 16 | 25 km | -1 m

Királyrét 20

Május 3-án volt a Királyréti kisvasút napja. Ez alkalommal rendezték meg ezt a túrát is. Három táv volt: 10, 20, 30 km

2008 May 3 | 21 km | 300 m

Börzsönyi kirándulás

Már régóta szerettük volna befejezni a Börzsöny csúcsai túramozgalmat és végre egy januári napon eljött a lehetőség hogy meg is tegyük. Kricharddal mentünk, mint eddig mindig. Utoljára 5 csúcs maradt, de sajnos elég messze egymástól, így szóba sem jutott hogy egy hosszú gyalogtúrán igázzuk le a maradék hegyeket

2008 Jan 26 | 25 km | 1000 m