Corvin 25

Túraparaméterek

A túra hossza

25 km

Szintkülönbség

650 m

Szintidő

6 óra

Legmagasabb pont

344 méter – Margita

Indulás

7.00 – Erdőkertes

Útvonal

Erdőkertes – Vácbottyán – Kéripuszta – Vácegres – Egres-patak – Margita – Erdőkertes

Érkezés

12.00 – Erdőkertes

Résztvevők

szabola

Időjárás

Eleinte borult ég, majd 10 órától derült idő, napsütés.

Egyedül mentem el a Corvin túrára, mert senki nem ért rá. A 25-ös távot céloztam meg, egyrészt azért mert hamarabb otthon lehetek, másfelől nem voltam olyan edzett, hogy az 50-esnek csak úgy neki mertem volna vágni. Mivel Erdőkertes nincs messze, ezért már reggel hétre odamentem, hogy minél hamarabb indulhassak. A start az iskolában volt. Miután neveztem, azonnal nekiindultam, nem akartam sokat tökörészni.

Az időjárás egyelőre nagyon kedvezően alakult: az eget összefüggő felhőtakaró borította, de esőtől egyáltalán nem kellett tartani. Viszont pont annyira volt vastag a felhőréteg, hogy a napot elrejtette, így egész kellemes időben indultam el. Az iskolától egészen a falu határáig kellett menni, majd tovább a falu szélén egy darabon. Már most féltem a kutyáktól, vajon hány szabadon csatangoló ebbel fogok találkozni? Szerencsére egyetlenegy sem vetődött utamba. Aztán nemsokára elszakadtunk Erdőkertestől és nemsokára már a terepen haladtunk. A turistajelzések jók voltak, a szalagozás is remek, a kétes elágazókban mindig találtam szalagot. Térképem nem volt, de a startban kapott itiner és a térképvázlat alapján nem lehetett eltévedni ezen a túrán.

Derékszögben kanyarodott az út Vácbottány irányába, ahol az első ellenőrzőpontot találtam a katonai emlékmű mellett. Gyorsan pecsételtem, aztán már indultam is tovább. A főúton haladtam egészen a falu határáig, majd ismét terepre vitt az utam. Az egész túra során alig-alig volt komolyabb emelkedő, talán kettővel ha találkoztam. Most se volt másként: egy picit felfelé, majd lefelé, ahogy a dombságokban szokott lenni. Beértem a fák közé az erdőbe, majd nemsokára találkoztam két túrázóval, akik – mint később kiderült – az 50-es távon indultak és a piros négyzet turistautat keresték. Sajnos nem tudtam nekik segíteni, és pár száz méter majd egy kaptató után meg is találtam az ominózus leágazást, de ők még korábban visszafordultak. Gondolom azért visszataláltak ide később.

Itt hagyott le egy apa-fia páros, de a túrán később senki nem előzött meg. Még egy nagyobb emelkedő volt hátra, majd az erdő szélére kiérve egy nagy lucernaföld mellett mentem tovább. A távolban már látszódott Kéripuszta, a második ellenőrzőpont. Dimbes-dombos volt a táj, néhol csak dimbeket láttam, jó nagyokat, máshol meg csak dombok között vitt az utam. Mikor beértem a pusztára pecsételtem, ittam vizet, majd mentem tovább.

Délnek vitt a jelzés, először nyitott területen, majd ismét beértem a fák közé. Nemsokára már Vácegres határában jártam. Ismét rám tört a frász, mi lesz ha kutyával találkozom. De szerencsére nem történt semmi, azaz történt, de a kutya és köztem mindig volt kerítés:). Idővel egész jól álltam, még az 5 órás teljesítés is meglehet. A faluban letrappoltam a műútig, majd ott ismét délnek mentem tovább. Először még a műúton, majd letértem és homokos terepen mentem tovább az Egres patak irányába. Az itiner szerint itt valami kódott kellett volna felírnom, de meglepetésemre itt is pecsétet kaptam. Aztán tudatosult bennem, miután a pontőr felvilágosított, hogy valószínűleg a kezemben egy tavalyi túrára vonatkozó itiner van.

Itt sem töltöttem egy felesleges percet sem. Elmúlt tíz óra és a nap kisütött, a felhők eltakarodtak. Szerencsére nem lett azonnal döglesztő meleg. Innen továbbra is nyílt terepen, a patak mellett vitt az út, néhol egész komoly homokréteg borította az utat, amiben igencsak nehézkes és kellemetlen volt a járás. Lassan visszaértem a műút mellé, majd jött az utolsó szakasz a Margita felé.

Egy lakott részen kellett átvágni – szerencsére kutya sehol – majd ismét vissza az erdőbe. Az apa-fiú ismét elrobogott mellettem, kérdezték, hogy miért nem ittam egy sört a kocsmában. Há mondtam még vezetnem kell. Aztán elsiettek, én pedig baktattam tovább. Amint beértem az erdőbe feltűntek a kis fekete legyek. Tisztára olyan érzésem volt, mintha a fejem egy naprendszer középpontja lenne, a sok kis fekete szarság pedig bolygók. Néha kaptam egy-egy üstököst is a pofámba, néha odatévedt egy-egy Jupiter, meg egyszer egy Aldebaran is, de gravitáció ide vagy oda kegyetlenül elhajtottam őket. Homokos, széles földúton értem be az utolsó ellenőrzőpontra. Itt is csak vizet ittam, majd indultam neki az utolsó szakasznak. Alig egy kilométer múlva felértem a csúcsra, a Gödöllői-dombság lemagasabb pontjára, a Margitára. Fotóztam párat majd indultam tovább. Negyed 12 volt, most már elérhetőnek látszott az 5 órás teljesítés. Le -fel gyalogoltam kisebb dombocskákon, a nap sütött, de szerencsére többet mentem árnyékban, mint a napon. Még egy utolsó emelkedő várt rám, közvetlenül Erdőkertes előtt. A sisnyán át vezetett a turistaút – a sárga sáv. Néha az volt az érzésem, hogy ezeket a turistautakat a Corvin túrákon kívűl nemigen használja senki. Pedig a jelzések jók voltak, sőt a legtöbb helyen még egy C betű is jelezte, hogy a Corvin túra erre halad. Ezután már csak le kellett ereszkedni a faluba és már „csak” egy kilométert kellett gyalogoloni a falu utcáin a melegben, hogy beérhessek a célba. Én voltam az első teljesítő:) Se futó, se senki nem hagyott le. Valszeg futók nemigen voltak, vagy ha igen akkor a hosszabb távon. Csak kérdés, hogy apa-fia hova tűntek? Aztán mikor már indultam akkor érkeztek meg, de nem tudom hol maradhattak le. 12 óra pár percre értem be, így az 5 km/h-s átlag is sikerült. Az itiner+térképvázlat+szalagozás tökéletesen használható volt.

Pár növény, amelyekkel a túrán találkoztunk