A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Idei év első teljesítménytúrája számomra. Már nagyon szerettem volna menni az erdőbe és ez a túra éppen kapóra jött. Nem volt túl hosszú – 15 km – nem volt benne sok szint – 350 m – ráadásul hó is akadt, szóval mindenképpen el szerettem volna menni. Feherb szólt, hogy mennek így csatlakoztam hozzájuk. Ja és még az is kedvező volt, hogy nem kellett fél napot utazni, hiszen a túra célja és startja Pomázon volt.
Háromnegyed nyolckor jöttek értem és onnan egyenesen a startba mentünk. Nevezés után egyből indultunk is 8.15-kor. Szintidő miatt nem kellett aggódnunk, hiszen ilyet nem adtak meg a rendezők, csak az volt kikötve, hogy a cél 16 órakor zár. Talán ezért esett meg az is, hogy mikor már visszafelé jöttünk, pár kilométerre a céltól, még találkoztunk olyanokkal, akik még csak akkor indultak el. Az időjárás nem kecsegtetett túl sok jóval minket: hó nem volt várható, napsütés mégúgyse, így maradt a borongós, szürke, ködös idő. Az egyetlen jó, hogy mínusz volt és így nem olvadt a hó, mert akkor néhány helyen igazi dagonya várt volna minket. Feherbék kutyája, Vágány, nagyon helyes, aranyos félénk kutyus. Nagyon szép fekete szőre van és igazán barátságos. Hamar megbarátkozott velem és többé már nem is érdekelte, hogy ott vagyok vagy sem.
A túra tulajdonképpen felvezetett Lajosforráshoz, majd egy másik útvonalon vissza Pomázra. Ez az a számomra elég hírhedt szakasz: végig a városon a zöld sávon, és még azon is túl két házzal, majdnem 3 km, az oda vissza már 6. Jópárszor megjártuk már ezt több teljesítménytúrán (Pilis50, Szurdok,stb.) és nagyon nem szeretem. Szerencsére most nem volt nagyon meleg, csak lefagyott utak, és szabadon kószáló kutyák, amik egy kicsit megkeserítették a közlekedést Vágánnyal. Szerencsére nem történt nagyobb baj és nemsokára elértük az erdő szélét. Itt még csatlakozott hozzánk egy pár, feherbék kutyás ismerősei. Így öten mentünk tovább. Az erdőben szerencsénkre már kitaposták előttünk az utat a koránkelő sietők, úgyhogy ennyi előnyünk volt. A hóréteg kb. 15 cm-es lehetett. A Janda Vilmos kulcsosházig végig lankás emelkedő vezetett, amit egész jól bírtam, bár hamar megizzadtam.
A Hajós Ferenc forrásban nyoma sem volt víznek, ahogy eddig szinte mindig. Innen szerencsére nem a zöld háromszöget kellett követnünk a két Csikóváron keresztül, hanem a sárga kereszten indultunk tovább Lajosforrás felé. A kulcsosháznál már 240 szintkülönbséget megtettünk, szóval alig maradt hátra valami. Hamar le is tudtuk ezt a szakaszt is és nemsokára Lajosforrásnál pecsételtünk. Az egész környék ködbe burkolódzott, nem is toporogtunk ott sokáig, hanem rövid étkezés után indultunk is vissza, de most a sárga kereszt helyett a kék keresztet követtük. Innen végig lefelé mentünk, és mint említettem, mínusz volt ezért nem okoztak gondot a saras részek, hiszen a keménnyé fagyott talajon könnyen lépkedhettünk. Jól esett ismét erdőben kirándulni, a tespedés már nagyon beette magát a hétköznapjaimba és ezt a kilók is jelezték rajtam. Tény, hogy egy fikarcnyit se fogytam, de legalább sétáltam egy jót.
Hamar elértünk a János-forrásnál lévő pontra és pecsételés után mentünk is tovább. Nemsokára a zöld sáv lement a völgybe és itt végre a gazdák elengedték Vágányt, hadd futkározzon. Ugyanis nagyon féltek attól, hogy a kutya se lát se hall és elszalad valamerre aztán bottal üthetjük a nyomát. Szerencsére nem szaladt semerre, de boldogan ugrált a másik kutyával együtt a hóban. A szabadság csak pár százt méterig tartott, utána ismét pórázra vették és itt vissza is értünk Pomázra. Az utolsó 3 km szinte végig ugyanazon a szakaszon vezetett, ahol jöttünk, és végül be is értünk – 4 óra alatt, ami ugye ha csak a túraadatokat nézzük elég sivár. Pár szelet zsíros kenyér és indultunk is haza.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
