A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A túrán dunamikusan változott a résztvevők létszáma. Katival és Viával mentünk végig a hosszú távon, míg szabola a 30 kilométeres távot választotta. Juhi is el akart jönni eredetileg, de aztán hajnali 4-kor írt egy sms-t, hogy berugott, nem tud jönni. Végül mégis jött, de nem nevezett, és a Hármashatár-hegynél csatlakozott, és szabolával távozott Nagykovácsiban. Viktor nem rugott be, ő ládázott, majd a Nagy-Kopaszon csatlakozott, hogy a célig kísérjen minket.
Katinak és Viának ez volt az eddigi leghosszabb túrája. Vagányról nem is beszélve. Előtte kicsit aggódtunk, hogy mi lesz szegény kiskutyával, hogy fogja bírni, de aztán egész jól ment neki. Az utolsó kilométereken is húzott, hogy ő menjen elöl, és folyton figyelni kellett rá. nehogy megegye a lószart. Én ugyan voltam már ilyen hosszú túrán, utoljára tavaly tavasszal, de akkor nem volt hó, és nem volt hozzám kötve egy kutya. Mert elengedni sajnos nem lehet azt a nyomorult terriert, mert akkor elmegy a francba, és még a keresgélésre is elmegy egy csomó idő meg energia.
Kicsivel 7 után indultunk, mert nem akartunk sötétben bóklászni. 11 óra a szintidő, és 5 után ilyenkor már sötétedik. Mint az előző években most is a zöld háromszög jelzésen, az Ördög-orom – Farkasvölgy – Széchenyi-hegy útvonalon közelítettük meg a zöld sáv jelzést. A TV-toronynál kicsit elvétettük az utat, nem vettük észre, hol megy ki a jelzés az utcára, és hátulról közelítettük meg a kisvasút végállomását. Elhatároztuk, hogy nem szarozunk sehol, menet közben eszünk, és csak minimális időre állunk meg pihenni. A hó ellenére egész jó tempóban haladtunk, főleg a Széchenyi-hegytől, ahol a kezdeti nagy emelkedő után viszonylag hosszabb kényelmes szakasz következett.
A következő nagy emelkedő az Apáthy-sziklára való feljutás volt, de ide 200 lépcső vezetett fel, amin nem volt hó, így nagyon meggyorsította a hegymászást. A tetőn majdnem elhagytam a fényképezőt, úgy kellett visszarohanni érte, cserébe megkaptam Vagányt a következő 10 kilométerre, eddig ugyanis Katika terelte. Az Árpád-kilátóhoz már ő húzott fel, cserébe nem kapott a csokiból, amit ott adtak, pechjére ő ilyet nem ehet. A Hármashatár-hegyen taliztunk juhival, innen ő is velünk jött. A lányok előre mentek, mi hárman plusz a kutya hátrébb haladtunk, nem bírtam az ő tempójukat. A Virágos-nyereg után különösen fáradt voltam, menet közben betoltam 2 szendvicset meg egy müzli szeletet, de ezalatt még lassabban mentem. És most jött a túra legunalmasabb része, a Solymárig tartó erdő, ahol se emelkedő, se lejtő, csak jobbra-balra kanyargózás a fák között. Lassan utolértem a lányokat, megint átvettem a kutyát, és már én tereltem egészen a Nagy-Kopasz aljáig.
Kiérve az erdőből Solymár előtt eltűnt a hó. A szántóföldre odasütött a nap, elolvasztotta a havat, de helyette csurom sár volt az út. A sáros hólé patakokban folyt le a domboldalról a Szarkavár mellett, a domb aljában pedig egy kis tó is keletkezett belőle. Solymárig még végig sáros maradt az út, de már koránt sem ilyen mértékben. Szerencsére a következő hegyoldalon a havas erdőben meg is tisztultak a cipők. Solymáron könnyen megtaláltuk a pontot, felmentünk a domboldalon, elmentünk egy linuxos óvoda melett, és a templom mellett bélyegeztünk is. Pihi is volt, cirka 5 perc, majd következett a túra legnagyobb emelkedője. Itt már nem akartam gyorsan felmenni, mint az előzőeken, lépcső sem volt, mint a szilánál, és már túl voltunk a táv felénél is. Szaboláéknak ráadásul ez volt az utolsó, és bent is vannak a célban.
Nagykovácsiban kajáltunk egy kis zsíros kenyeret, ennyi pihenőt adtunk magunknak az utolsó szakasz előtt. Már csak a Nagy-Kopaszt kellett megmászni, és nem elég, hogy megvan az összes szint, de 10 kilométeren belülre is kerülünk. Kutyus olyan éhes volt, hogy még a kenyérről leeső hagymát is betolta, pedig amúgy utálja.
A hegyre való feljutás eléggé megviselt, főleg akkor akadtam ki, amikor már azt halucináltam, hogy fent vagyunk a tetőn, pedig aztán nem is. A csúcson is kaptunk csokit, sajnos Katika nem kért belőle, kénytelen voltam megenni az övét is. Viktorral együtt mentünk már tovább, de nem azon az útvonalon, amit az itinerben megjelöltek. Egy nappal korábban változott az útvonal, vadászat miatt új útvonalat kellett keresni a rendezőknek. A zöld kereszten mentünk le a hegyről, és a Mammutfenyőknél értük el Budakeszit. Távban kb. ugyanaz, mint az eredeti. Ahogy mentünk egyre lejjebb, fogyott el a hó, és felváltotta a sár. Már messziről lehetett látni a fenyők csúcsát egy erdősáv túloldalán, ami már azt jelentette, hogy megérkeztünk Budakeszire. Még sötétedés előtt, 45 perccel a szintidő előtt sikerül megcsinálni a túrát, de a városban már ránk gyújtották a közvilágítást.