A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Mivel a héten úgy nézett ki, hogy rossz idő lesz vasárnap, ezért csak az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy elmegyünk erre a túrára.Méghozza csak azért, mert a feherb azt mondta, mégse lesz olyan rossz idő, mint ahogy kinézett. És láss csodát! Egyetlen csepp eső nem esett. Na jó, két alkalommal pár percig csepergett az eső, de ez nem jelent csapadékot. És a szemerkélést is csak úgy vettük észre, hogy kopogtak az esőcseppek a leveleken. Reggel 7-kor indultunk ketten a juhival és 3/4 9-kor indultunk el a rajtból, az alsótoldi általános iskolából. Mivel nem néztem meg alaposan a túrakiírást, ezért csak az itiner átböngészése után esett le, hogy nem 30 hanem 33.6 km-ről van szó, ami ugye nem elhanyagolható plusz, de szerencsére nem okozott gondot.(Megjegyezném, hogy a Cartographia által kiadott 8-as Cserhát (sárga) 1:60000 térkép eléggé pontatlan és hiányos, szóval tanácsos nem erre a térképre alapozni egy cserháti kirándulást!) Végre,végre, végre! Ismét túra, ismét erdő! Hosszú kényszerpihenőm után végre újra el tudtam jönni egy teljesítménytúrára! Már nagyon hiányzott.
A startból egyenesen a Felső-kúthoz mentünk, ahol ki nem hagytam a mérést. Eltököltem vele vagy 15 percet, mire mindent megmértem, de juhi egy szót sem szólt miatta. Az első ellenőrzőpontot a Bükk-hegy nyergében találtuk meg. Az idáig tartó rész kísértetiesen hasonlított a Zemplén 50 túrának az első szakaszára, amikor a Borz-nyeregig kellett felkapaszkodni. A pontnál pecsételtünk, majd egyből mentünk is tovább.
A kék sávra visszatérve a műúton gyalogoltunk egy darabig, majd elindultunk felfelé a Tepkére. Hosszabb emelkedő következett, de szerencsére nem meredek kaptató, inkább lankásabb, de monotonul emelkedő utacsaka vezetett fel a kilátóhoz, amelyet már a Bükk-hegy nyergéből is láttunk. Az erdőnek nagyon szép színei voltak; tipikus késő őszi színek, a sárga , a vörös illetve ezeknek mindenféle árnyalatai. Sajna a nap egy percre sem sütött ki, pedig akkor igazán gyönyörű lett volna a táj. De azért így sem panaszkodhatunk, ne legyünk telhetetlenek, örülünk hogy megúsztuk eső nélkül; remélem a képek valamennyire vissza tudják adni az erdő színeit. A kilátó egy tetővel fedett vasmonstrum. Gáz, vagy sem, én fel nem mentem a kilátóba, és a juhinak sem fűlött hozzá a foga, bár ő mindig fel szokott menni az ilyenekre. Itt ettünk egy kicsit, majd elindultunk a következő ellenőrzőpont irányába. A gerincen vitt végig az út, közben le kellett ereszkednünk egy nyeregbe is ahonnan a Tepkénél pár méterrel magasabb Purgára is felvitt az út. Szerencsére ez egyáltalán nem volt meredek és fárasztó. Az erdő itt is szép sárgába öltözött, és az egyik tisztább részen remek kilátás nyílt a völgyben fekvő Garábra és a távolabbi dombokra. Itt megint eszembe jutott mennyire jó lenne ha sütne a nap!
Nemsokára beértünk Garábra, amely egy kicsiny, de igazán szép falucska. Remekbe szabott, új építésű házakkal találkoztunk, takaros porták mellett vitt az utunk. Milyen jó lenne itt lakni! Az ellenőrzőpontnál pecsételtünk, és elég hamar ki is értünk a pici faluból majd a műúton gyalogoltunk be Felsőtoldra. Elég hosszan gyalogoltunk az aszfalton, de engem abszolút nem szokott zavarni az ilyen. Felsőtoldra beérve kereszteztük a Szécsénybe tartó műutat , majd elindultunk a következő pont, Hollókő irányába. Enyhe emelkedőn egy kisebb patak mellett vitt a turistút, majd felértünk egy kisebb tisztásra, ahol egy crosspálya és tehéncsorda fogadott minket. Szerencsére nem kerültünk összetűzésbe egyik tehénnel sem.
Tovább folytattuk utunkat, majd egy kisebb bukkanó után megláttuk magunk előtt a kicsinyke várat. De nem arra mentünk, mert először be kellett menni a faluba, ahol az italboltnál kellett pecsételnünk. Itt ettünk, ittunk, majd kb 10 perces pihenő után indultunk tovább a várhoz. Rendesen megizzadtam, de úgy látszik tanultam valamit, mert most már a túra elején sem vettem fel a kabátomat, így most nem kellett attól félnem hogy megfázom. Juhi végig egy szál pólóban nyomta, többször is megkérdeztem nem fázik-e de mindannyiszior tagadólag válaszolt. Hamar felértünk a várhoz, ahol pecsételtünk, majd kaptunk csokit is. Mentünk volna tovább de nem tudtuk merre. Elindultunk ugyan a falu műemlék részébe vezető kék rom jelzésen, de sehogy sem tetszett nekem a dolog. Még idejében visszafordultunk és a pontőrtől megkérdeztem merre kell továbbmennünk. A vár mellett vitt végig egy fehér négyzet jelzés majd becsatlakoztunk a kék sávba ismét.
Innen egy lejtőn zúdultunk le a Bükk-völgybe de csak azért hogy egy újabb hosszabb emelkedőn eljussunk a Dobogó-tetőig. Folyamatosan emelkedtünk, hol meredekebb, hol lankásabb kaptatókon. Juhi itt elment előre, mert én nem bírtam a tempót, lassítottam és így sikerült megállás nélkül felmásznom. Juhi megvárt a kék sáv-sárga sáv kereszteződésénél, ahonnan a Dobogó-tetői kilátó már csak pár száz méterre feküdt. Pecsételtünk, ( azaz ragasztottak, mert a túrán pecsét helyett matricákat ragasztottak be az ellenőrzőlapunkra ) majd elindultunk a Cserhátszentiván felé.
Nos amíg az erdőben haladtunk nem volt gond, de a falu előtti utolsó két kilométer a szántóföldek mellett…azt kihagytam volna. Ráadásul sietni is kellett, hogy időben beérjünk, mert eléggé el voltunk késve. Legalábbis én ezt hittem, mert – ahogy szinte mindig -rosszul néztem meg az itinerben a távolságokat. Azt hittem hogy a szentiváni kilátótól még 5 km van hátra a célig, pedig csak alig több mint kettő volt. Juhi bíztatott hogy menjek nyugodtan előre, ő most nem tud sietni, így otthagytam és megfeszített tempóval nyomultam a falu felé, ahol a kilátóhoz fel kellett kaptatni. Szerencsére rövid volt és hamar fel is értem. Itt szembesültem megint a hülyeségemmel, mert itt derült ki hogy már csak 2 km van hátra a célig.
Kb fél órába telt mire legyalogoltam a maradék távot a két falut összekötő műúton. A szintidő előtt 20 perccel értem be és juhi is beért még időben. Ha nem vagyok béna, akkor simán együtt jöhettünk volna, de mikor kifejtettem eziránti aggodalmamat, juhi csak legyintett: abszolút nem érdekes. Sötétedésre értünk be, ettünk pár szelet kenyeret, meg ittunk pár teát, majd összeszedelődzködtünk és indultunk haza. De a Bableves csárdába azért még betértünk megenni egy jó kis bablevest. Finom volt:) Jó túrán vettünk részt, az erdő nagyon szép volt, a táj tetszett, az útvonal jól követhető volt, a szervezés is. Szerencsére nem esett az eső, mert ha esett volna…nos, akkor eléggé rossz emlékeim maradtak volna meg a túráról. Sajnálom hogy nem mentünk be a várba, de idő és pénz hiányában ki kellett hagynunk.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
