A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Lengyel-Tátrába terveztünk könnyedebb novemberi túrákat. Vagy egy könnyebb csúcstúra, vagy tavas túra az, ami szóba került, esetleg Sas-út, de ahhoz azért jó időnek kell lennie. Nos, nem lett jó idő, és a tavas túrát szavaztuk meg. Az Öt Tó Völgye tetszett volna nekem, de turistaút lezárás miatt jóval macerásabb lett volna oda eljutni kerülővel. Így a Czarny Straw Gasienicowy nevű tóhoz mentünk fel. Méghozzá a Kasprowy Wierch-hez vezető lanovka alsó állomásáról, Zakopane mellől indulva.
Az idő felemás volt. Déli szél fújt, méghozzá elég erős. Lent is lehetett érezni, a csúcson még főleg lehetett volna. Ezért sem akartunk csúcstúrát. Ez abból a szempontból volt jó, a hegység déli oldalára torlasztotta a felhőket és a csapadékot. Minél közelebb mentünk a főgerinchez, annál inkább bementünk a felhő alá, de csak rövidebb záporok értek utol.
Tejeltünk a parkolóban, majd szintben kb. 100 méterrel feljebb a nemzeti parkba belépéskor. Ez a 100 méter szint járdán ment, de valahogy nagyon kellemetlen volt itt menni. Az erdőbe érve egy völgyben indultunk felfelé a sárga jelzésen. Próbáltuk kitalálni, hogy hova jutunk fel, a csúcsok egyre közelebb lettek. Már mentünk egy ideje, de csaknem akart az út emelkedni. Aztán egy kanyar jobbra, majd balra, és elkezdődött a szigorúbb emelkedő. De egész könnyedén feljutottunk 1500 m-re, ahonnan még magasabb, már sziklás-havas, zömmel felhőben lévő csúcsokra láttunk rá. A szint nagy része tehát megvolt, el is kezdtünk lefelé menni egy olyan útelágazáshoz, ami a Hala Gasienicowa névre hallgatott, és egy meteorológiai állomás is volt ott. Jó pár túrázó volt, sokan viseltek szöges cipőt, valakinél sisak és jégcsákány is volt. Sőt, voltak olyanok, akik láthatóan fent akarnak majd éjszakázni valahol, pedig egész vasárnapra szakadó eső/hó volt várható.
Az út kövekből volt kirakva, amelyekben kisebb-nagyobb szünetek voltak. Itt már a kövek között újrafagyott olvadékvíz is volt, ami egyre inkább elborította az utat, ahogy mentünk újra felfelé a tóhoz. Oda kellett figyelni, de nem volt vészes, Zsófi parázott kicsit a csúszós kövek miatt. Aki szöges cipővel jött, az simán ment.
A tó 1620 m-en van, a legtöbben idáig jöttek. Innen az egyik turistaút a Sas útra megy fel, a másik pedig a tó feletti gerincen lévő hágóba. Előbbi felhőben volt, utóbbi meg a jég miatt volt parás. Jóval meredekebb volt már arra az út, de szöges cipővel járható. Krichard kajált, én valahogy nem voltam éhes. Az eső rákedzett kicsit durvábban, már hópelyhek is voltak benne. Fel is húztam a hátizsákra az esővédőt, meg fellőttem a kesztyűt. Kb. 15 percet voltunk a tónál, elfelejtettünk csoportképet csinálni. A jeges út lefelé nehezebben ment, de csak megbirkóztunk vele. Velünk szembe most már sokan jöttek, a csúszós részeken úgy kellett kerülgetni meg bevárni egymást. A túra legvégén másik utat választottunk, a kék jelzést, ami egy gerincen megy végig, majd meredekebb lejtővel óriási fenyők között éri el azt a helyet, ahol bejöttünk a nemzeti parkba. Itt már alig találkoztunk emberekkel. Már késő volt hozzá, hogy felinduljanak, és az idő is szarabb lett. Már folyamatosan esett, kb. 1-2 órát. Ez itt a végén már marhára nem hiányzott.